Ha az eredendő bűnt nem a szerint vizsgáljuk, hogy egy vallás hogyan határozta meg, mint fogalom, hanem úgy, mint több vallásban, kultúrában jelenlevő hitbeli meggyőződés, akkor el kell fogadnunk, hogy van némi valóságalapja. Ezt az alapot szeretném vizsgálni ebben az írásban, illetve azt, hogy ez hová, mivé fajult egyes vallások tolmácsolásában.
Legvalószínűbb, hogy a régi, teljesebb hitrendszerekben meglevő, és ott magyarázott karma, illetve sors fogalmának csökevényes maradványa lehet az eredendő bűn homályos fogalma.
A dharma (mint teremtés törvény) működése szerint, minden tettem következményekkel jár a világban, és ezek visszahatnak rám. Az én hozzáállásom tükröződik a lehetőségeimben, mint sors, és a karmámban, mint kötő erő. Ha a tetteim szemben állnak az élet törvényszerűségeivel, akkor törik az élet, ami hatással lesz rám. Az álltam tönkretett lehetőségek hiányát fogom megtapasztalni következő életemben, hogy tanuljak a hibámból, illetve hogy a leküzdésükért végzett munkámmal kiegyenlítsem az energia felborult egyensúlyát.
A karmáról bővebben itt olvashatsz.: http://egiut.hu/a-karma-alapjai/
Tehát a karmám következményeként egyfajta kényszerpályára kerülök, szűkülnek a lehetőségeim.
A sorsom a lehetőségeim gyűjteménye, amely lehetőségek akkor nyílnak meg számomra, ha a lelkemet, a teremtő bennem levő fényét, mondhatnám azt a belső tartalmamat követem, mely által én is teremtője lehetek a világnak, és megélhetem, a munka és tanulás által mind magasabb szinten, a teremtővel való egységemet. Ebből az egységből aztán olyan munka, teremtés születik, ami az adott szintemen Isten szolgálata, az ő teremtő munkájának folytatása.
Ha nem ezt követem, akkor az a lehetőség, melynek megteremtésére hivatott vagyok, nem jelenik meg a világban, általam lesz kevesebb a világ. És ennyivel leszek kevesebb én is. Hisz a bennem rejlő, kiaknázatlan lehetőség nem azonos velem. Én azzal vagyok azonos, amit működtetek.
Tehát röviden a sors követésének hiánya, és a teremtéssel szembeni öntörvényűség karmát szül, ami egyfajta korlát, amit az én hozzáállásomra reflektálva a törvény állít elém, hogy tanulni tudjak belőle.
Ám ez, az anyagban élő, teremtésről mit sem tudó ember számára azt jelenti, hogy korlátozott lehetőségekkel születik, a teremtés nem ad neki annyi teret, mint másnak, az élet szenvedés, sok nehézséggel jár, és így tovább. Emiatt sajnálja megát, isten büntetésére gondol, eszébe sem jut, hogy változtasson.
Pedig nem vagyok eredendően bűnös. Senki nem ítél el azért, mert nem vagyok tökéletes, mert tanulok. Tehát nem bűn (akár eredendő, akár egyéb) és büntetés miatt születek adott korlátokkal, hanem hiba és tanulás miatt. Az életemben levő korlátok azért vannak, mert én közvetlenül vagy közvetve ezeket okoztam a világban, és meg kell tanulnom, ez miért hiba, illetve azt az energiát, amit a hiba elkövetésével eltékozoltam, vissza kell adnom, a megoldásában végzett munkával, ahhoz, hogy az az energia ne kössön az adott, hibás helyzethez. Így fejlődik (illetve fejlődne az ember és emberiség, ha ismerné e torvényeket).
Tehát az általam működtetett hibák megjelennek a környezetemben, mint a világ lehetőségeinek csorbulása (mivel valamit nem alkottam meg), az én lehetőségeim csorbulása (hogy szembesüljek a hozzáállásom következményével), és mint az emberiség lehetőségeinek csorbulása (Hisz a hozzáállás, az élettel való viszony sok mindenre kihat, például arra, hogy milyen genetikai állományt örökítek tovább, ami hosszú távon az egész társadalomra hatással van).
Így én olyan hiányosságokkal és problémákkal rendelkező térben fogok megszületni, amilyenből megtanulhatom a saját bőrömön a hibámat, és pótolhatom az általam okozott vesztességet.
Ezért lesz rossz hátterem, nehézségeim, esetleg betegségeim. Tehát a problémáim eredete én vagyok, és ez hat rám. Az anyagban azért élek, mert még van mit tanulnom belőle. Kvázi, ha megszületek, abból látszik, hogy nem vagyok tökéletes, tehát van hibám, amit meg kell tanulnom, ki kell javítanom! De ez nem bűn, és büntetés, hanem az emberi tanulás természetes, kikerülhetetlen velejárója! Ez az az eredendő hiba, amiből később eredendő bűn lehetett, hisz meghatározza az ember születését.
Ám a további sorsod, vagy sodródásod te határozod meg!
Ehhez még pár gondolat, zárszóként.
Sajnos azt már nem írhatjuk a fordítási hiba és az idők során, a tudásvesztés miatti félreértelmezés rovására, ha a fenti elvet úgy torzítom, hogy általa engem szolgáljanak az emberek, ahelyett, hogy a fejlődésből eredő szabadságukat keresnék. Például, véletlenül, félreértésből nem alakul ki olyasmi, hogy azt mondom az embereknek, bűnösek, esélyük sincs a szabadságra és teljességre, arra, hogy Istennel kapcsolatba kerüljenek, csak általam. Holott minden ember a lelke által kapcsolatban áll a teremtővel, maximum nem hallgat a lelkére.
Ha a fenti téveszmét terjesztem, az nem véletlen. Az arra utal, hogy én akarok isten helyébe lépni, az ő elérését magamtól függővé téve. Azt akarom, hogy isten helyett engem szolgáljon az ember, bármilyen szép köntösbe bújtatom is e törekvést.
Pedig minden ember szabad lehet, ha akar, senki nem bűnös eredendően, és mindenki elérheti istent, a saját lelkén át, külső közvetítés nélkül (a külső segítség csak irányadó, segítő lehet, ha van rá igényem, de nem feltétele az Istennel való egységem elérésének). Mindenki a maga megváltója lehet, ha szembenéz a hibáival, amik oda vezettek, ahol van, és változik. Ez a szabadság útja, mert a börtönünk a saját istentelenségünk támasztotta korlát, amitől az anyagba ragadunk, és nem látjuk a saját, határtalan fényünket.
Ez alól csak magadat szabadíthatod fel, ám ezt megteheted bármikor, ennek nem feltétele más ember, vagy bármiféle vallás. Nem maradsz bűnös egy emberi szervezet jóváhagyása nélkül, és nem oldod meg a hibáidat az ő jóváhagyását megszerezve. Szabad vagy, de teljes mértékben felelős is magadért.
Ez a fajta feloldozás, megváltás egy emberi szervezet részéről hasonló a fenti próbálkozáshoz. Magától akarja függővé tenni a szabadságod lehetőségét, hisz nélküle nem jutsz a megfelelő túlvilágra. Tehát ő akar uralni téged. Eredendő bűnt hirdet, és általa nyújtott megváltást, a mennyország, paradicsom, stb. képében. Így elég őt követned a szabadsághoz, nem kell tökéletesedned, vizsgálnod az életed miértjeit, szembesülnöd azzal, hogy te vagy az oka minden problémádnak. És főleg nem szegülsz ellene, hogy elveszítsd az egyetlen lehetőséged. Ha szembesülsz saját felelősségeddel, és ebből fakadó korlátlan lehetőségeddel, meglátod a kiutat is, és szabaddá válhatsz az anyag, és az anyagot uralni vágyó rendszerek alól. Ez nyilván nem érdekük, így kész megoldásokat kapsz tőlük, amitől viszont még soha, senki nem vált szabaddá, isten társává.