Manapság sokszor halljuk és használjuk a karma kifejezést. Mondhatni divatossá vált. De mi is a karma valójában? Hogyan működik, és miként hat az életünkre? Erről olvashattok egy gondolatébresztő írást az alábbiakban.
Miért a karma a téma? Mert ahogyan az oldalon sokszor írtam, a teremtés törvényei megismerhetők. Erre a karma működése jó példa.
Abban mindenki megegyezik, hogy az ember szabad akarattal bír. Kevésbé ismert viszont, bár a mindennapokban tapasztaljuk, ha nem is értjük, hogy a szabad akarathoz a tudáshoz mért teljes felelősség is társul. Ezzel együtt kell vizsgálnunk a szabad akaratot, ha a karmát szeretnénk megérteni.
Ugyanis ebből az összefüggésből következik, hogy minden tettünkért felelősek vagyunk az élettel szemben, legyen ez a sajátunk, vagy a terünket működtető élet, akkor is, ha a társadalom nem tanítja ezt a fajta felelősséget.
Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy az ember energia (fény) alapú lény, aki életről életre tanul, teljesebbé válik, akkor láthatjuk, hogy ezt a fejlődést, a tudás megszerzését és használatát, az anyagban való tapasztalást és a megszerzett tudással való alkotást valamilyen rendszernek felügyelni kell.
Ez a rendszer a karma. Úgy is mondhatjuk, hogy az ember fejlődésének és ok-okozati működésének törvényrendszere.
Olyan törvények összessége, melyek az emberi döntések alapján nyitnak az egyén számára új lehetőségeket, vagy zárnak be tereket, attól függően, milyen hibát működtet az adott időszakban, mit kell tanulnia éppen.
Mondhatjuk, hogy az életemet kötő erők összessége, amik által megtanulom, hogyan lehetek szabad.
Lentebb ismertetek néhány irányelvet, melyek mentén megfigyelhető a karma működése.
Hallottunk már azt, hogy ha valamit elkövetünk valakivel szemben, akkor az, karmát okoz. Nos, ez a következőképpen működik. Mivel minden energia, úgy az anyag, mint a gondolatok, tettek, így minden cselekedet energiamozgással, minden interakció az energiák kapcsolatával jár. Ha ezt elfogadhatatlannak találod, tanulmányozd a fizikát, itt nincs hely ezen elv kifejtésére. Tegyük fel, hogy egy adott cselekedetem egy másik személy számára kárt okoz. Nem lelki, mentális, vagy anyagi kárról beszélek, hanem energetikai kárról. Olyan energiához jutok tőle, ami az élet törvényszerűségei alapján nekem nem jár, vagy elzárom olyan energiától, ami a törvény szerint neki jár (ez általában összefügg az első helyzettel. Azért zárom el, mert azt az energiát én akarom, vagy, mert az én ítéletem szerint neki nem jár). Ez lehet anyagi, szellemi természetű dolog. Maradjunk egy egyszerű példánál, elveszem a pénzét, ami az övé, mert megdolgozott érte és felhasználom a saját javamra, tehát energiához jutok, amiért én nem dolgoztam meg. Vagy a második elvre példaként, olyan törvényi szabályozást hozok, ami lehetetlenné teszi, hogy egy másik személy boldoguljon, holott ő értéket, energiát termel. Ám én a társadalmi pozíciómmal megakadályozom, hogy ő azt élvezze, mert a saját hasznomra kívánom fordítani. Közvetve, például táplálva egy életszerűtlen államapparátust, ami engem is fenntart, holott nem termelek az élet szempontjából energiát, csupán élősködök rajta. A mai társadalmi struktúrák zömmel ilyenek.
Ekkor a két fél közt az energia eloszlásának egyenlőtlensége és energetikai feszültség lép fel. Az egyiknél olyan plusz energia van, kvázi beépítve az életébe (mert elköltötte a lopott pénzt, vagy élősködésből élt), amit a másik féltől vett el, a másik fél pedig ezért elégedetlenséget, haragot érez iránta, ami szintén energetikai interakció.
Ekkor, az ezt előidéző (a vétkes) fél ki kell, hogy egyenlítse a felborult egyensúlyt, ahhoz, hogy az egyenlőtlenné vált energiák vonzása ne tartsa egy adott helyzetben. Mivel a döntései alapján egyfajta törvényi hatás alá került, ahhoz kapcsolódó megközelítést működtet, tehát azzal azonos, így a törvénynek egy adott sávja hat rá, az energiarendszerének kiegyenlítetlensége és kapcsolódásai miatt. A gyakorlatban mindig, más és más oldalról, de ugyanolyan helyzetbe kerül. Újra lop pénzt, de mindig elveszíti, anyagilag egyre rosszabb körülményei lesznek, vagy tőle is lopnak, stb. Ez a helyzet egyre terhesebbé válik az idő előrehaladtával, hisz a személy energiái egyre inkább az adott problémakörhöz kötődnek. Egészen addig, míg az emiatt megélt szenvedés akkora nyomással nem nehezedik rá, hogy meglátja saját hibás megközelítését és változtat rajtuk.
Itt jön a dolog nehéz része. A törvény célja a tanítás. Ha valamit felismerünk, attól azt még nem tudjuk, csak tudomásunk van róla. Ahhoz, hogy tudjuk, meg kell tapasztalnunk. Így nem elég felismerni a hibás megközelítéseinket ahhoz, hogy azokat kijavítsuk, feloldjuk a karmánkat. Nem elég bocsánatot kérni, még ha őszinte megbánásból is fakad. Ez nem hoz energetikai változást, ez csak a helyzetem tudatosodását és annak felvállalását jelenti.
A karma „feloldásához” az okozott kárt, a jogtalanul felvett energiát kell visszaszolgáltatnunk munkával az életnek. Tehát, ha öt életemen át pénzt loptam, vagy egy igazságtalan rendszert szolgáltam ki, az összes energia veszteséget, melyet ezzel okoztam, vissza kell termelnem az élet számára. És nem csupán a konkrétan elvett energia ellenértékét, hanem azt is, amit ezzel más létrehozhatott volna. Ennek a törvénynek a sumer törvények közt van egy életszerű leképezése. Lényegét tekintve, ha a gátőr hibájából átszakad a gát, nem csak a gátat köteles megtéríteni, hanem minden kárt, amit a víz okozott.
Mialatt ezt a munkát elvégzem, megtanulom az általam korábban elvett energia értékét, létrehozásának módját és nehézségét. Így, mire a karmám megszűnik, birtokába kerülök a tudásnak, amivel hasonlót alkothatok, mint amit megkárosítottam. Ám az ide vezető úton, hiába változtam, joggal utál, gyakorol rám nyomást az, akit korábban megkárosítottam.
Itt olvashatjátok, miért.
Mivel energiaegyenlőtlenséget okoztam, és ezzel a tettemmel adott viszonyba kerültem más lényekkel és a teret fenntartó törvényekkel, erőkkel, így a saját magam által meghatározott pozícióm alapján értékel a környezetem. Egyszerűen, ha pénzt veszek el tőlük, vagy elnyomom őket, utálni fognak, megvetnek, félnek tőlem. És joggal, mert én ez leszek, ilyen energiaáramlásokkal azonosulok a tetteim által, ennek az iránynak leszek része, táplálója és fenntartója. Az a teremtéstörvények szempontjából lényegtelen, hogy én eközben mit gondolok magamról, esetleg milyen a tetteim társadalmi megítélése. A törvények a tetteim (a mozgatott energiám) alapján vonatkoznak rám, hisz adott energiakifejtéssel adott törvény hatókörébe kerülök.
Ez a felém tanúsított hozzáállás fennáll akkor is, ha felismerem a hibám, ha „megjavulok”. Mert hiába ismertem fel, még az az erő mozgat, amit a tetteimmel képviseltem. Az az erő táplál, és köt olyan arányban, amennyi energiát belefektettem. Így, ha régebben, akár jelenlegi, akár előző életemben pénzt vettem el, akkor az emberek nem bíznak bennem, még akkor sem, ha már jó útra tértem. És az előző közegem visszanyúl felém, folyton megkísért, még ha nem is vagyok kapcsolatban vele. Mert egyrészről tartozom a megkárosítottak felé, másrészről a hibám által szerzett energiával tápláltam a hozzánk hasonlókkal közös, törvénytelen teremet, melyben ők élnek, és ahonnét hiányzik az energiám, így az a sáv, a táplálóin át, folyton „utánam nyúl”. Mind hallottunk már rendezett családba született, elkallódott, bűnöző hajlamú személyekről, akik folyton bajba keverednek. Látszik, itt már megvan a tere a kilépésnek, érvényesül a szabad akarat, és az élet mérlegel, a döntések alapján. Ez mindaddig tart, míg vissza nem adtam mindent, és el nem engedtem mindent ebben a körben. Akkor szabad leszek a karmámtól, és megtanultam annak az értéknek a létrehozását, amit eddig sértettem.
Karmát, kötődést okoz még a vágy is és a vágyak elfojtása is. Valamire vágyom, ami nem az enyém, nem birtoklom. Ez alapvetően nem hiba. Ez egy mozgatórugója a fejlődésnek. Hisz például az alkotás vágya is vágy. A karmát okozó hiba a vágy megközelítésében rejlik. Ha azonnal, más lények kárára akarom kielégíteni, karmát szül, a fenti módon.
Ha a félelmeim miatt elfojtom, a vágy, mint energia dolgozik bennem, és a vágy tárgyához köt. Ez is karma.
A helyes hozzáállás a vágyott cél elérése munkával. Megdolgozom érte és így magamnak teremtem meg a vágy tárgyát, valóban az enyém lesz, mert tudásom, tapasztalatom van az eléréséről úgy, hogy az nem ártott másoknak. Mint ahogyan az újszülött járni vágyik és addig gyakorol, míg el nem sajátítja a járás készségét, tapasztalati úton megismerve annak feltételeit, lehetőségeit.
Hasonlóan működik a ragaszkodás, aminek a birtoklás vágya az alapja. Ez szintén karma. Szintén ellehetetleníti a szabad fejlődést.
Érdekes példa erre, ha ragaszkodom a tudásomhoz és azt nem használom semmire és nem adom át senkinek. Ha elfogadjuk azt, hogy az ember feladata a földi élettérben a fejlődés biztosítása (egy másik írásban foglalkozom ezzel) akkor a tudását valahogyan meg kell, hogy nyilvánítsa, különben az hiányozni fog a földi élet teréből. Az, hogy ezt hogyan, miben teszi meg, az ő dolga.
Ám ha nem teszi meg, mert ragaszkodik a különlegességéhez, amit a tudás ad számára, akkor a visszatartott tudás, mint energia karmát okoz. Hisz az élettérben időszerűsége volt a tudása megjelenítésének. Vegyük a földi élet terét egy negatív töltésű térnek, a nála levő tudást pedig egy pozitív töltésű energiának. A hatalmas negatív tér mindig visszavonzza, ugyanoda (ugyanolyan helyzetbe) a pozitív energiát, amíg meg nem szabadul a pozitív töltöttségtől a személy, tehát meg nem nyilvánítja a tudását valamiben, hogy az az élet része legyen. Előfordulhat, hogy mivel a nála levő tudás megnyilvánulásának időszerűsége volt és a tudás megszerzése közben megdolgozott érte, a személy adott életében plusz lehetőségeket, energiákat kapott, a tudás kibontakoztatására. Ám ezt amellett, hogy nem tette meg, a saját céljára fordította. Ez még külön karma teher a számára.
És hogy a karma hogyan függ össze az újjászületéssel? Valahogy úgy, hogy a tetteim alapján, mint lény azonosulok bizonyos erőkkel, és kapcsolódok energiaáramlásokhoz. Az élet terében is jelen vannak ezek az áramlások, erők, illetve az ezekre ható törvények. Így egy lény olyan térbe születik, ahova az ő energetikai pozícióját bevonzza az élettér energetikai rendszere. Mint a mágnesesség, vagy egy puzzle darabja. A példánknál maradva, lopok, másokat bántok, így szerzek pénzt. Az így felhalmozott energia egy olyan térhez passzol a születésemkor, ahol ez, mint hiány lesz jelen, tehát tőlem lopnak, engem vernek meg, vagy esetleg lopok tovább, de mindig én kerülök rosszabb helyzetbe.
A teremtés törvények nagyon pontosak e téren, én nem tudok hibáról. Mindenki olyan helyzetben, lehetőségekkel születik, ami neki jár. Ez nem ítélet, nem büntetés, hanem a teremtés rendszere, mely így ad lehetőséget a folyamatos, személyre szabott fejlődésre. Az, hogy az ember mai perspektívájából ez szenvedés és ítélet, csak az ő hozzáállása.
Mielőtt félreértenétek, nem azt mondom ezzel, hogy ha valakit bántanak, annak a karmája szerint ez járt, így őt bántani jó. De az, hogy bántják, idővel a tanulását szolgálja, míg aki bántja, vét az élet, az áldozat ellen, hisz karmát gyűjt, de neki ez szolgálja a tanulását. Persze ha tanúi vagyunk ennek, nem kell, hogy hagyjuk, mert az adott helyzetben a mi döntésünk, a mi próbánk egyúttal. Minden élet minden pillanata felelősséggel jár.
Mint ahogy a fentiekből is látszik, nem igaz az a népszerű elmélet, hogy a lények döntik el, hová szeretnének születni. De ne higgyetek nekem, csak figyeljétek meg, hogy ezt igazolja a világ? Ha nincs a térre (például a földre) vonatkozó karmám, mert ismerem az adott tér törvényeit, sőt, a tudásomban már egy vagyok ezekkel a törvényekkel, akkor választhatok születést. Ha dolgom van az adott térben.
Hasonló tévhit, hogy valaki(k) figyelnek minket, segítenek, tanáccsal látnak el, és kiszabják a karmánkat. Valamiféle angyali, vagy más felsőbb lények.
Senki nem veszi le a saját életének felelősségét az ember válláról. Senki nem dönt az élete felől. A teremtés törvénye méri meg, személytelenül, az alapján, hogy az ember együtt áramlik-e vele, a kiteljesedés felé, vagy eltávolodik tőle, és ennek következtében elsorvadnak a lehetőségei. Az élet senkit nem táplál erővel, mindenkinek joga van elfordulni tőle. Nem figyeli ezt senki. Minden más lénynek is megvan a saját élete.
Azt is kérdezték sokan, miért ilyen szigorú az élet az emberrel, aki nincs tudatában ezeknek a törvényeknek? Tehát tudatlanul vét.
Mert a törvény mindenkire vonatkozik, az, hogy nem akarom látni az élet összefüggéseit, mert így kényelmesebb, nem mentség. Ha akarná, a maga szintjéhez mérten minden ember megismerhetné a történések összefüggéseiből azok törvényszerűségeit. Sőt, ha lelkiismeretére hallgatna, ami a lelkének, mondjuk így belső irányfényének jelzése, mindig tudna a fényhez, a szabad energiához igazodni. Ám nem teszi, inkább a vágyainak él. Dönthet így, de az ő felelőssége.
Aki pedig, tudatlansága okán, még nem lát semmit a törvényekből, az szenvedés által okul. A törvény nem tudása nem ment fel alóla, ez egy alapvető igazság.