Hogyan működnek ma az egyházak, hogy éli meg a kor embere általuk a hitét, és hogyan közvetítik istent a papságon át? Illetve hogyan kéne működnie valójában és miért fontos, hogy rendezzük ezeket a fogalmakat? Erről szeretnék most írni.
Először is, az istenhit kiindulópontja nem az ember igénye, hanem a teremtés törvénye. Nem a teremtő igazodik az emberhez, hanem az ember igazodik a teremtőhöz. Ezt ne felejtsétek el! A mai vallások zömmel elfelejtették már ezt.
Az egyház, mint intézmény és a vallás, mint hitgyakorlás mára eltávolodott az élettől. Nézzétek meg objektíven, a megfelelés, a kor elvárásának elvetésével, a valós történések szűrőjén át, mit hozott létre a mai egyházak zöme? Mit működtet az életben?
Istenről tanít és arról, hogyan kerüljünk közel hozzá. De közel került valaki az elmúlt kétezer év vallásai által istenhez? Egyáltalán mit jelent istenhez közel kerülni? Az, hogy egyfajta vallási rajongást élünk át, vagy, hogy megnyugtatjuk a lelkiismeretünket, illetve elcsendesítjük a félelmeinket amiatt, hogy nem az élettel összhangban élünk, némi érzelgősséggel és adakozással, nem isten megélése!
A mai egyházak úgy kezelik a teremtést, mint rajtunk kívül álló dolgot, aminek nem vagyunk részei, ami egyfajta misztikum, egy erő, ami jutalmaz, vagy büntet, figyel minket, tehát bár kívül áll rajtunk, de mégis mi vagyunk a központja. Ugyanakkor működése ellentmond, vagy legalább is nehezen összeegyeztethető mindennel, amit az élet működéséről tapasztalati úton tudunk. És elvárja, hogy a tapasztalást igazítsuk egy elvárás rendszerhez, ami arra épül, hogy a törvényeket az adott egyház ismeri, hozza, és ez azonos a világegyetem teremtő erőinek működésével, ellentétben az életet, a világegyetemet mozgató erőkkel, melyeket mi magunk is tapasztalunk az életünkben. És e törvényt ráadásul csak rajta át kaphatjuk meg, az egyház a kizárólagos közvetítője a teremtés erejének.
Tehát ha objektíven vizsgáljuk, elválaszt az élettől, ami a teremtés maga, és új törvényeket ad, hogy őt kövessük. A teremtés fölé helyezi magát, annak helyébe lép!
A teremtés nem elvont eszme, nem kicsinyes emberek és lények játéka, nem mitológia! A teremtés az élet maga, és az azt működtető, fenntartó erő! Nem álltok rajta kívül és nincs szükségetek médiumra és misztériumokra, hogy megéljétek! Pedig, ezt tanítják nektek.
Miközben az ember elszakadt istentől, a teremtésbe vetett hit és munka helyett vallásokban hitt, elveszítette kapcsolatát az élettel.
Nem tudja mi, miért történik vele, nem érti a sorsát, a felelősségét, nem látja a lehetőségeit. A misztikum bezárta előtte az élet megismerésének kapuját, a lehetőséget, hogy a teremtés felelős, szabad részévé válhasson.
Megtanították rá, hogy börtönét istenítse és védelmezze bármivel, akár önnön szabadságával, sőt, teremtőjével szemben is!
Ez nem a teremtés, hanem az ember munkája! Azért vált ilyenné az egyházak zöme, mert ilyenné tették az emberek. A teremtésnek ehhez semmi köze.
A ti felelősségetek, hogy miben hisztek, mit szolgáltok!
Ma az ilyen egyházak nem részei az életnek, rajta kívül, felette állnak. Az ember szabad akaratával elfordulhat a teremtéstől és a tőle, az élet szolgálatára kapott erőt képes öncéljára fordítani. Ez az erő fenntartja a korszellemet, a közmegegyezés szülte emberi teret, melyre látszólag nincs hatással a teremtés törvénye. Ebből élnek azok, akik nem akarnak felelősen dolgozni, teremteni, helyette másokat szolgaságban tartva élősködnek a teremtéstől lopott lehetőségeken.
Persze azt mondják, ők képviselik istent, de az elmúlt néhány évezredben mennyivel került közelebb az ember a teremtéshez általuk? Mit változott? Azon felül, hogy csírájában tapostak és taposnak el most is minden törekvést, ami a fény felé tart? Vizsgáljátok meg ezt objektíven!
Ha arra juttok, nem tettek semmit ezért, vagy éppen akadályozták a teremtés megismerését, akkor miért kell nekik korlátlan hatalom és vagyon? Mert ők nem a teremtőt szolgálják, hanem a helyébe kívánnak lépni!
De a teremtést nem lehet kijátszani. Ezt a teret, a szabad akaratot a törvény adta, hogy az ember tanulhasson saját döntéseiből és így mind többé válhasson. Mindenki maga döntse el, mit követ. Joga van hozzá, de felelőssége is, még ha a kor szelleme és hite nem is tanítja ezt. A törvényt nem érdekli mit képzel az ember! Ha a zuhanó kő alá állsz, mert szerinted nem érdemled meg hogy kilapítson és agyonüssön, ne okold a kő tömegét, a gravitációt, mert nem volt rád tekintettel. Te voltál ostoba, tanulj belőle! Így működik az élet.
De akkor hogyan kellene működjön egy egyház?
Az egyház a hit a kapcsolatról és a minta adásáról szól. Az istennel való kapcsolat az élet szeretete, a teremtés szolgálata. Ha ezt műveled az életedben, képes vagy kapcsolódni hozzá.
Élj bárhol és bárhogy, ha a célod a megismerés és az alkotás, eljuthatsz istenhez! Ehhez nem kell egyház, vallás, papság!
Ám mégis lehet szerepe a vallásnak az életben. Ehhez néhány feltételnek teljesülnie kell.
Az egyház nem lehet öncélú. Tehát az igazodása a teremtés kell, hogy legyen, azt kell, hogy tükrözze a világban, mintaként, irányadóként, de nem határozhatja meg az emberi élet működését, hisz kiindulópontja az isten és nem az ember kell, hogy legyen. Így nem is folyhat bele az embert érintő, például társadalmi, gazdasági folyamatokba. Emiatt függetlennek is kell lennie. Nem elkülönültnek, hanem függetlennek, hogy szabad legyen minden kötelemtől, a társadalom, az emberek felé, így szabadon mutathassa meg istent a számukra.
Hogy ez hogyan működhet, lejjebb kifejtem. A lényeg, ha megvalósul, mit adhat egy vallás az embernek?
Mintát ad. A vallás, és papjai valamiben eggyé válnak a teremtés törvényével és képesek azt mintaként megmutatni. Egyfajta tükörként működnek, amely a teremtés fényét tükrözi az életben.
Ez a fény nem működteti az életet, de irányt ad azoknak, akik működtetik. Mivel a földi élet nem tökéletes, ez a tanulás, fejlődés tere, így, amit itt létrehoz, működtet az ember, az nem tökéletes. Munkája, élete, fejlődése során mindenki elveszíti az igazodási pontjait olykor. Ám ha van egy működő egyház, akinek papjai munkájuk és szertartásaik során a teremtés törvényét mutatják be, hisz életüket a teremtés szolgálatának vetették alá és ebben nem működtetnek öncélt, akkor az útját vesztett ember iránymutatást kaphat általuk.
Sőt, iránymutatást kaphat arra is, hogyan lépjen tovább a fejlődésében, gyarapodásában, akkor is, ha nem veszítette szem elől a célt.
És ami igaz az ember, az igaz az emberi társadalom szintjére is.
Tehát a helyesen működő vallás egy irányfény, amit a teremtő tart fenn, ő adja meg az irányát és fényét, nem az emberi elképzelés. Azért, hogy az ember, a teremtő felé könnyebben, a saját útján haladhasson.
Egy helyesen működő egyház útmutatást ad arra, hogy találjon vissza az ember a saját lelkéhez. A teremtés fényének egy sugara a lélek, ami mindig megmutatja az irányt a teremtés felé, a saját életetekben. Ha rá hallgattok, keresitek, nincs szükségetek külső iránymutatásra. Ennek a megmutatása az egyház végső célja. Hogy szükségtelenné váljon.
Tehát segítséget ad a saját fény elérésében és addig is a saját életével, működésével fenntartja a teremtés fényét, hogy az ember igazodhasson hozzá. Nem a pap, vagy az egyház hoz fényt, hanem a teremtő. Ő csak az eszköze az által, hogy az életének és működésének irányát a teremtő kezébe adja. Nem akar saját teret! Így terét a teremtő fénye tölti be.
Ha ő akar fényt hozni, akkor fényhozónak hívják. Nézzétek meg, ez mit jelent latinul!
Hogy ezt megtehesse, semmilyen vallás nem alapulhat misztifikációra, ködösítésre! A szakralitás fény irányút jelent! Tehát világosnak kell lennie. A misztikus szertartások és tanok az öncélt szolgálják, mert nélkülözhetetlenné akarnak tenni!
Ehelyett, egy egyháznak az élet magas szintű megismerését és mintaként való átadását kell szolgálnia!
Így papi tevékenység a gyógyítás. Mert ha helyesen végzik, rámutat arra, miért alakult ki a betegség, mi az az eltérés az ember életében a teremtés és élet törvényeitől, ami ide vezetett, és mi az, amivel visszatérhet hozzájuk és kompenzálhatja az eltérése általa felborult egyensúlyt. Semmiképpen nem dolga, egy gyógyítónak megoldani a beteg helyett a problémát. Aki ilyet tesz, vét az élet ellen, hisz elveszi a tanulás lehetőségét. A betegnek mintaadásra és a probléma megoldásához szükséges minden olyan segítségre van szüksége, amit a munkája alapján megérdemel.
De papi tevékenység így a művészet is. Az ihletett művész megérti a teremtés erejének egy aspektusát, és művébe foglalva befogadhatóvá teszi azt mások számára. Ez a művészet, nem a saját anyaghoz kötött vágyak és félelmek világgá nyüszítése!
Papi tevékenységkör a tudós is. Az egzakt tudomány, (ami valóban egzakt, nem a korszellemet alátámasztani hivatott, hanem a világ magas szintű megfigyeléséből született) a teremtés törvényeinek megismerésére és átadhatóvá tételére született. Hogy ezt a mintát használva például a mérnök tervezhessen, a szakember alkothasson működőt.
És persze papi tevékenység a tanító is. Aki valódi, tapasztalatra épülő, működő tudást ad át, nem a kort alátámasztó ideákat, vagy épp a teremtéstörvényekkel mindenki számára láthatóan ellentétes demagógiát. Mintaadó, amely mintát használva a tanuló elindulhat saját, alkotó, kiteljesedő útján.
Ez a négy ténykedés a pap köre. Gondoljátok csak végig, valaha, például az Egyiptomi óbirodalomban, vagy az ősi Indiában mi volt egy pap? Uralkodók tanácsosai, tanítói, az iskolák, kórházak működtetői, csillagászok és matematikusok voltak a papok.
Nem önkényes élősködők, akik a közmegegyezéses társadalmi pozíció mögé bújva az istentelenséget, az ember teremtéstől való elszakítását szolgálják.
Itt nem arra gondolok, hogy ezeket a tevékenységeket, egy teremtés elvek alapján működő társadalomban az egyház kell felügyelje. Pont ellenkezőleg. E tevékenységek mesterei, ha munkájukat őszintén, a teremtés törvényeinek szolgálatában végzik, azt megismerni és átadni akarják (és nem gátolja őket egy mai értelemben vett egyház és az általa kialakított életidegen hit és elképzelésvilág), ők maguk válnak egy élő egyházzá. Minden kutatóintézet és kórház, minden iskola és műterem kegyhellyé válik és kiterjed a teremtés fénye az ember világában.
És így nincs szükség egyházi apparátusra, hisz minden pap, a saját tudása jogán része és mintaadója a társadalomnak. Születnének persze főpapok, hittanítók és szertartásmesterek, de őket nem egy öncélú rendszer nevezné ki, hanem az élet szükségszerűsége. Egyszerűen az életben bizonyított tudásuk miatt olyan mértékben jelenne meg igény a munkájukra, hogy ezáltal válnának e tevékenységek művelőivé. Tehát nem az önjelöltség, hanem az élet érvényesülne itt is.
Az ilyen egyház nem dogmákat terjeszt, hanem a teremtés kiteljesedését és az ember szabadságát szolgálja.
Ilyen egyház és vallás az, melynek létrejöttét, én, isten felhívása alapján, szolgálni akarom és fogom. Ennek létre kell jönnie újra. Ezen dolgozom előadásaimmal, írásaimmal, szereimmel és tanításaimmal.
Azért istentelen a világunk most, mert ilyenné tettétek. A ti döntésetek kell legyen az is, hogy visszafordultok a teremtőhöz. Nem akarok annak ellensége lenni, aki nem követi a teremtőt. A törvény ítél.
Én őt fogom hirdetni, az ember tetszése mellett és ellenére is!
Mészáros szabolcs