Ahhoz, hogy ezt az írást megértsd, jó, ha elolvasod az első részt, melyet itt találsz: http://egiut.hu/valositsd-meg-onmagad/
A valós önmegvalósítás alapja a folyamatos jelenlét a valóságban. Ezt kicsit bővebben kifejtem.
Az önmagát az elmélyével, érzelmi reakcióival, röviden az egojával azonosító ember minden pillanatban, minden megélését annak az alapján értelmezi, amit arról a felvett mechanizmusai „mondanak” neki. Egyfajta illuzórikus rendszerbe illeszti azt, lecsiszolva az esemény azon aspektusait, amik nem illenek a világképébe. Másrészt azonnal az alapján értelmezi az eseményt, amilyen kép a hasonló dolgokról benne kialakult. Itt azt is mondhatnánk, – persze, hisz a meglévő tapasztalatok, tanultak alapján értelmezzük a helyzeteket, ha erre van lehetőség. – Ezzel az a probléma, hogy a tanultnak tartott reakcióink és értelmezéseink zöme nem tapasztalat alapú, hanem jórészt fiktív. Másoktól ellesett minták, és elképzelések tömkelege. Nem valós, objektív megfigyelések és megélések eredménye. Tehát az általuk értelmezett eseményről nem kapunk valós képet, csak a zűrzavar fokozódik.
Harmadrészt, a letöbb ember folyton álmodozik, gondolkozik, elmerül a saját elmélyében, illúzióiban. Így a konkrét történésekkor nincs jelen. Fogalma sincs, mi történik vele. Így nem is képes megtapasztalni a történéseket. Persze megtörténnek vele, de a tapasztalás nem tudatosodik.
És ez óriási probléma. Mert így képtelen lesz megérteni, mi miért történik vele. Hogy az élet milyen összefüggéseket hordoz, hogy milyen hozzáállása mit szül. Nem látja, ki ő valójában, hisz nem látja, mit okoz a világban, és nem tapasztalja meg, a saját tettei hogy hatnak vissza rá (megtapasztalja persze, de mint fentebb írtam, nem válik tudatossá a tapasztalatára). Nem tanul. Valójában képtelen fejlődni, kiteljesedni, egy pokoli csapdába kerül.
Ezért alapja a zen képzésnek a „vágj fát, hozz vizet” tanítás. Ha fát vágsz, légy üres, vágj fát, éld meg minden pillanatát, tapasztalj. Ha vizet hozol, hozz vizet, éld meg egész lényeddel. Ne merengj, álmodozz, gondolkozz, mert akkor máris késő.
Ezt azért a legtöbbünk tudja, legalább is hallott róla.
Amit viszont kevesek tudnak, vagy helyeznek ilyen összefüggésbe, az a következő. Minden pillanatban, mikor azonossá válsz magaddal, az élettel válsz azonossá.
Hisz a saját, belső tartalmad, amire hívattál, a belső fényed, amit ki kell teljesíts az anyagban, hordozza a kapcsolatodat az örökkévalóval. Ha úgy tetszik, az élet végtelensége, ereje, a teremtés fénye a lelkeden át kapcsolódik hozzád. És az ember úgy van megalkotva, hogy amikor ezzel azonosul, akkor a fény azonnal, az azonosság minden pillanatában, annak minősége szerint táplálja, megújítja az embert. Sőt, kiterjed általa, ha érdemi, életszerű munkát végez. Az időtlenség felé mozdítja mid őt, mind a környezetét, hisz az ember a fénnyel azonosul, és azzal telíti az anyagot, melyet termet, és amelyben alkot.
Míg minden pillanat, amit az anyaggal való azonosságában tölt, felemészti ezt az energiát, és az anyaggal teszi azonossá az embert, aki a fénnyel való kapcsolata híján képtelen megújulni, energiához is csak az anyagól jut. Lassan meghal, holott a halhatatlanság ott van, előtte.
Tehát minden pillanat, amit az illúzióban, az egónkkal való azonosulással töltünk, a halálunkat sietteti, míg minden a lelkünkkel azonos pillanat, mikor a valóságban vagyunk jelen, és megéljük azt, a halhatatlanság felé vezet.
Minden pillanatban az élettel és önmagunkkal kell egységben lennünk ahhoz, hogy az élet fénye járjon át minket, és terjedjen ki általunk. Az élet viszont fény természetű, nem az anyaghoz kötött. Így az anyaggal azonos ember nem tud az élettel is azonos lenni. Lassú halál a sorsa. A fénnyel való kapcsolatunk a lelkünkön át lehetséges. A vele való azonosság, a belőle való önmeghatározás, és tartalmának minden pillanatban való legmagasabb szintű megnyilvánítása az egyetlen út, ami szabaddá tehet az anyag rabságából.
És ez a rabság a „mesterséges” elménk, mely arra tanít, hogy nem a teremtés rendjének, hanem társadalmi, vallási normáknak, erkölcsöknek kell megfelelnünk, igazodnunk kell az anyag rendjéhez. Ez egyszerűen nem igaz. Az ember szabad akarattal bír, dönthet a sorsáról, és minden pillanatban dönt is, még ha nem is hajlandó tudatos lenni erről.
Ha az ember nem keresi az önmagával, mint fény alapú teremtés kiterjesztéssel való azonosságot, akkor az anyag szülte elme anyag alapú meghatározásai fogják kialakítani az énképét, és világképét. Ezen át pedig, mivel ez mindig tökéletlen lesz, képtelen megérteni, mi miért történik vele. Sodródni fog. A sodódás megakadályozására vágyik, rendet szeretne az életében, ám mivel nem látja az anyag mögötti erők törvényeit, az anyagban keresi azt. A hiányzó részeket pedig teóriákkal pótolva, még mélyebbre merül az elképzelések mocsarában. Nem fogja látni a történések valós okait, önmaga valós céljait, így energiáit sem azok megértésébe és elérésbe fekteti. Ehelyett olyan dolgokra fecséreli őket, amiket az anyagot mozgató eszmék fontosként, értékesként állítanak be számára. És így, a teremtésre kapott energiáit az anyag helytelen működésére fordítja, táplálja annak istentelen működését. Mert cserébe az anyag alapú erkölcsi, vallási rendszer ezt jóként igazolja. Azt mondja, jóságod jutalma meglesz a túlvilágon, vagy még most igazolja azt a társadalom, aki ezért elismer, nincs hát miért aggódj. És mivel így valójában megkárosítja az életet, karmát halmoz, ami az adott helyzethez köti őt. És a befektetett energia miatt, azzal az istentelen térrel azonosul, melyet így táplált. Hisz mindenki az, ami általa születik, az élet, a teremtés rendje szempontjából, nem az, amit gondol magáról, vagy ahogyan azt a társadalom értékeli.
És így, mivel nem a saját lelki tartalmát, fényét, és a megtapasztalt valós tudást követi, hanem illúziókat, a tudata teli lesz torzulással. E torzulások, idegen energiák fogják mindinkább meghatározni a reakcióit, gondolatait, világképét. És vezetik egy adott irányba, még mélyebbre az anyag útvesztőjébe. Látjátok, milyen ördögi kör ez?
Egyetlen általam ismert lehetőség van csak a kitörésre. Az azonnali, könyörtelen munka magamon. Az állandó jelenlét, az élet minden pillanatának megélése. És a helyes tanulságok levonása az így tapasztaltakból. Hogy lássam, ki vagyok most, mit okozok valójában, mivel vagyok azonos. És ha nem tetszik, változtassak. Tettekkel, nem azzal, hogy szép eszmékről olvasok, vagy ezoterikus tanfolyamokra jelentkezem, esetleg vallást gyakorlok. Nem is azzal, hogy jótékonykodok, nem figyelve arra, mit táplálok valójában. Hanem kemény munkával, aminek során folyton keresem, hol szolgálhatom az életet, és ha látom, azt munkámmal meg is teszem. Kemény önfegyelemmel, hogy kevéske energiám, amit az anyagból nyerek, ne a vágyak és félelmek kiélésére pazaroljam. Az önfegyelem, és az önfigyelés képességének megszerzéséért szellemi, lelki gyakorlatokat folytatok.
Tehát, vállalom a felelősséget magamért, és elvégzem magamon a munkát, nem keresve kifogásokat és okolva másokat azért, amit én tettem magammal. És így, tudatosan keresem az utam a fény felé, és minden pillanatban, minden döntésemmel hozzá igazodok.