Manapság sokszor hallom azt, hogy a tudatosodás és a megvilágosodás felé vezető úton el kell fogadnom a sorsomat. Azt, hogy minden úgy jó, ahogy van és így, ennek elfogadásával, az élettel való áramlással lehetek boldog és szabad.
Szerintem ez egy kettős dolog. El kell fogadnom, hogy minden, ami velem történik, jár nekem és nem ok nélkül történik. Mindet én okozom a hozzáállásommal. Ez igaz. De nem feledkezhetünk meg a tetterőről és a tudatos felelősségről. Hiszen a nehézségekkel tanít a teremtés, a tetteimen át méri meg azt, hogy mennyit fejlődtem, tudatosodtam. Minden, amit tudok, annak megnyilvánításáért, és az azért való kiállásért felelős vagyok ugyanis. Így a törvény folyton vizsgák elé állít, hogy kiderüljön, a bennem rejlő tudást, vagy az anyagot választom az adott helyzetben. Ha csak sodródom, mindent úgy kezelek, hogy úgy jó, ahogy van, akkor nem nyilvánítom meg a tudásomat, nem vállalok felelősséget érte, ahogyan a problémáért sem, amit végső soron én okoztam, így nekem kell megoldanom. Így soha nem jutok semmire. Nem folytatom a teremtés rám bízott szegmensét, a teremtő munkáját.
Tehát szerintem azt kell elfogadjam, hogy minden a törvény szerint van, ám a saját tudásom és belátásod szerint cselekednem kell, változtatnom még akkor is, ha tisztában vagyok vele, hogy ez nem tökéletes tett. Mert ez a világ a tanulás miatt ilyen amilyen. Itt semmi sem lesz tökéletes, így itt a célunk a tanulás, a felelősségvállalás és a fejlődés, nem pedig a boldogság. Így a boldogságkeresés és konfliktusmentes harmóniaérzet miatt elfogadni a helytelent, holott változtathatunk rajta, egyenes út az anyagba ragadás nem pedig a tudatosodás és megvilágosodás felé. Hisz így nem állok ki a bennem rejlő fényért, és nem nyilvánítom meg azt.