Kicsit hosszú lesz az előszó, és csapongó a történet, elnézést kérek érte.
Ha olvassátok az Égi Út oldalát (http://egiut.hu/), mind tudjátok már, hogy az embernek szabad akarata van, így szabadon cselekszik, de ezzel együtt a tudásához mért teljes felelőssége is van. Mindenki a maga cselekedeteinek az ura. A törvény az, ami ezután megméri e cselekedtetek eredménye mentén az embert, nem az emberi jó vagy rossz fogalomköre, és nem is angyalok, vagy más entitások. Minden a tetterőről, egyéni döntéshozatalról és a felelős következményekből való tanulásról szól. Az ember bármit megtehet, amihez van elég ereje. Ez csupán energia és tudás kérdése.
Így aztán értelmetlen az a kérdés, hogy megtehetek e valamit, vagy sem. Például az a kérdés, hogy az ember foglalkozhat a genetikával, jogában áll e azt módosítani. Bármit megtehetek, amire alkalmas és képes vagyok. Maximum a társadalom kitalálja, hogy nem. De ez nem valódi, fizikai vagy lehetőségbeli korlát. Ez ilyen egyszerű. Más dolog az, hogy mint minden tettemnek, ennek is következményei vannak rám nézve. Hisz az én energiarendszerem állandó kölcsönhatásban áll a világegyetem energia terével, és az erő annak törvényszerűségi mentén reagál a tetteimre.
Mivel szabad akaratom van, és a tudásomhoz mért teljes felelősségem, minden pillanatban döntök, és minden döntésem felelőse én vagyok. Minden döntés, mint energiamozgás hat rám és a világra. Ezek a döntéseim mutatják meg, hogy a tudásomhoz mért szinten a teremtés törvényeivel, Istennel akarok összhangban élni, vagy az anyagot akarom imádni és a saját öncélomat szolgálni, nem az életet. Tehát az anyagot, annak kötőerőit, vagy fény szabadságát választom.
Ez az én szabad döntésem, amelynek a következményei hatnak rám, meghatározzák az életem, és amelyért én vagyok egyes egyedül felelős. Mindig választanom kell tehát, hogy az árral úszva nem vállalok felelősséget (ám döntésem következménye így is terhel), vagy felelősen döntök. Ám ekkor soha nem sodródhatok megszokások, rutinok mentén, mert azzal átadom az élet feletti kontrollt a megszokott, kor által felépített anyagelvű mechanizmusoknak. Végső soron, a felelősség és az önmagam és az életre irányzott folytonos figyelem kényelmes elengedéséért hagyom, hogy az életem a rutinokat megteremtő és mozgató erő uralja. Őt szolgálom a fény helyett, az öncélú, anyagi kényelmem érdekében. Hisz az életben minden energiaáramláson alapszik. Ha én nem döntök, a nagyobb erő sodor magával, az, amelyik nem tiszteli a szabadságom és használni akarja az energiám. Ez a magával sodrás például a nevelés alapján történő, átgondolatlan döntésekkel, vagy társadalmi megfelelésekkel valósul meg. Az energiám ekkor az azt magával ragadó erőáramlást szolgálja. Az isteni szempontjából azt táplálom, támogatom, és mint energia, azzal vagyok azonos. Mindegy, mit gondolok magamról, vagy, hogy értékel a társadalom.
Erre a döntéshelyzetre szerintem nagyon jól példa egy nemrégiben velem megtörtént eset.
Megkeresett egy ismert politikus, hogy segítsem őt a gyógyulásában. Szándékosan nem mondom azt, hogy én gyógyítok. Nem gyógyítok. Ráhangolódok az adott emberre, problémáira, életére, és elmondom, mely megközelítései okozzák a problémáit, és hogyan oldhatja meg őket.
Ami lényeges, hogy ebben a helyzetben egyértelmű volt, hogy ez az ember teljesen a teremtés törvényével ellentétes életet él, tevékenységével borzalmas pusztulást okoz az életben, hozzáállása, szándékvilág teljességgel istentelen.
Vizsgálhatjuk persze, hogy ez a hozzáállás részben tudatlanságból fakad, illetve azt, hogy e tevékenysége is a teremtés rendjét szolgálja, hisz az embereknek nyilván jár valamiért egy ilyen vezető, ebből az istentelen rendszerből valamit tanulniuk kell a saját hozzáállásukról. Ám ez őt nem mentesíti a tettei következményei alól, pusztán azt igazolja, hogy bizonyos emberek szenvedésből kell tanuljanak.
Mindenesetre nem vállaltam el hogy gyógyítsam őt, mert nem láttam a szikráját sem annak, hogy szembesülni akarna hibarendszereinek okával, felelősségével, az életben általa okozott kárral, ami betegségként hat rá.
Egyszerűen megoldást akar vásárolni, másoktól plusz energiát, ami neki nem jár, amiért egyáltalán nem dolgozott meg. Ezért megtagadtam a segítséget.
Vizsgáljuk meg ezt a helyzetet a köznapi, sodródó, „megúszásra játszó” hozzáállás, és a felelős hozzáállás szempontjából.
Sokan azt mondhatnák erre, hogy ez a tettem nem jó emberre vall. Ez így is van. Én nem vagyok jó ember. Én a teremtés törvényét kívánom szolgálni nem az emberi önkény által kialakított elképzeléseket jóról és rosszról.
Felmerülhet az, hogy ha Isten adott ilyen képességet, akkor azt kötelességem használni, nem tagadhatom meg senkitől. Nos valóban, az életeken át befektetett munkám eredményeképp megértettem a teremtés rendszerét olyan szinten, hogy van egy ilyen képességem. Tehát ez valahol az enyém, bár mint minden, a teremtőtől származik. Viszont a szabad akarattal a tudás szintjéig járó teljes felelősség azt is jelenti, hogy nekem kell mérlegelni, hogy mire használom ezt a tudást. Mert az én felelősségem. Az is, ha arra használom, hogy jó embernek tűnjek, elismerjen a társadalom, anyagi lehetőségeket kapjak általa, esetleg megússzam a problémákat. Vagy mindezekkel szemben esetleg kellemetlen helyzetbe hozzam magam azért, mert nem akarok olyat támogatni ezzel a tudással, aki a teremtés törvényével szemben áll, és így közvetve a pusztítást és önkényt erősíteni. Minden döntésem, minden pillanatban ez az én felelősségem.
Tehát itt is, mint minden helyzetben, döntenem kell, hogy az az anyagi szempontok alapján vagy a teremtés törvénye alapján cselekszem, és így a fénnyel azonosulok, nem törődve az anyagban élő társadalom elvárásaival, és a döntésem anyagi létemre gyakorolt hatásával, vagy kiszolgálva mindezeket, még inkább az anyag körforgásában ragadok, az azt létrehozó erők rabszolgájaként. És így végül is ezen erők kiterjedését szolgálom.
Többen azt mondanák erre a döntésre, hogy ez ítélet. Igen az. Minden döntés ítélet. Az a nem mindegy, hogy ezt felelősen hozod meg, valós tapasztalatok alapján, az életben fellépő tényszerűségeket vizsgálva, vagy a beléd nevelt illúziók és elképzelések alapján, felelőséget nem vállalva.
Azt is mondhatják, hogy így ez a döntés karmát okoz. Lehet, de nekem nem a karma köréből való szabadulás a célom minden áron, még a felelősségvállalás nélkül is. Hanem az, hogy az isteni törvény jelenjen meg a világban, akkor is, ha az én érdekem, jelen esetben „karmamentességem” sérül. Az anyagban mindig van sérülés, mert tökéletlen. Mindig az isteni rend nagyobb érvényesülési lehetősége felé kell dönteni. Én sérüljek kicsit, és az, akit nem támogatok, de az élet terjedjen szabadon? Vagy támogassam az istentelent, megúszva konfliktust, és lehetővé téve egyúttal, hogy valaki tovább és hatékonyabban romboljon egy nemzet szintjén? Hogy én „karmátlan” maradjak, jóságosnak tűnjek, és támogassam az istentelenség egy nagy kiterjesztőjét?
E fenti eset talán jó példa arra, hogy az életben minden pillanatban döntenünk kell, illetve hogy döntéseink alapján hogy szolgáljuk minden pillanatban a fényt, úgy, hogy az az anyagban konfliktushoz és sérüléshez vezet, vagy az istentelenséget és pusztítást úgy, hogy közben azt a társadalom jócselekedetként igazolja.
Felejtsük el a tanult dogmákat, és helyette kezdjük keresni a világban az isten rendjét. És tetteinkben ehhez, és a belső fényünk, a lelkünk belső késztetéseihez igazodjuk, és felelősen ennek mentén alkossuk meg a világunkat. Ne hagyjuk, hogy mások döntsenek helyettünk, és sodorjanak minket, még ha társadalomnak hívják is ezt. Hisz Isten előtt a felelősség az életünkért így is, úgy is a miénk. És az élet így tesz próbára minket minden helyzetben. Az anyagot választod, vagy a fényt? Az anyagot félted, vagy az istent keresed? És ez alapján határozza meg terünket is.
Számtalan példa hozható fel még erre a felelős, minden pillanatban jelen lévő döntéshozatalra. Mikor elfordulok, ha bántalmazást látok, mert félek, hogy engem is bántanak. Ha hagyom, hogy környezetemben az aljas érvényesüljön, mert „ilyen a világ”. Ha „jó ember” vagyok ugyan, de elfogadom a szomszéd munkahelyéről lopott kesztyűit, fúrószárait, akármiét, mert a Pisti jó fej, rendes gyerek azért, a főnöke pedig egy szemétláda, megérdemli. Lehet, hogy így van, de attól még Pisti is lop, és én is. Mikor hagyom, hogy a hatalom elvegye az életem felelti teljes kontrollt, politikával, neveléssel, vallással, mert nem veszem a fáradtságot arra, hogy megvizsgáljam, mi történik körülöttem, hisz a társadalom így is jó embernek tart, sőt, csak így tart annak. És nem érdekel, hogy így, a nevelés mentén nap mint nap leadott energiám ezt az istentelen, önkényes uralmi rendszert szolgálja és táplálja. Mikor nem állok ki a fényért soha, aztán istent okolom, hogy nincs jelen az életemben. Miután én minden jóemberségben töltött napom minden döntésével elfordultam tőle, és a lelkem fényétől.
Mindezek miatt ilyen aljas a világ. Mindezek miatt pusztul. Mert Isten az embert saját képére teremtette. Arra, hogy ő folytassa a teremtést ebben a térben. Úgy, hogy döntéseivel összeköti a lelke fényét az anyaggal, és közvetlenül megvalósítja itt a teremtés rendjét. Ám ha senki nem akarja ezt, nem is keresi lehetőségeit, akkor az ember világa az anyag rabsága és a halál lesz. Mert így akarja. Mindegy, hogy azért, mert erre nevelték, hisz ő készséggel elfogadta ezt, mert így nem kell felelősséget és nehézséget vállalnia. És egy ilyen térben az emberiség úgy pusztul, mint a fenti beteg. Mivel a társadalom elfordult az éltető fénytől, a teremtés nem képes táplálni, és elsorvad. Ezért ilyen a világ.
Ez ellen csak te tehetsz, most azonnal. Holnap lehet, hogy már halott leszel. Azzal, hogy vállalod a felelősséget magadért, a belső fényed kinyilvánításáért akkor is, ha ezzel az anyag érdeke sérül! Mert csak így lehetsz idővel szabad, és így teheted szabaddá a világot. Az anyag szolgálatával sohasem, még ha erre is nevetek! Nyisd ki a szemed, és vállalj végre felelősséget!