Elnézést, én jót akartam! A szándék a fontos! Ilyen, és ehhez hasonló mentegetőzéseket és közhelyeket gyakran hallottunk már. De vajon tényleg így van?
Előző írásomban a gondolat teremtő erejéről beszéltem. Ennek kapcsán jutott eszembe ez a kiegészítés. (Itt találod a cikket, sok más érdekességgel együtt.: http://egiut.hu/gondolat-teremto-erejerol/).
Ebben a cikkben már nem csupán gondolatról, hanem akaratról és szándékról beszélünk. Míg gondolatokból percenként akár száz is átfuthat az elménken, valós szándékunk ritkán születik. Akarattal pedig alig-alig rendelkezünk. Szándék, mikor valamit megtenni készülök. Tudatos döntés alapján. Ha őszintén megfigyeljük, a legtöbb tettünket nem tudatos döntések, hanem megszokások és mechanizmusok irányítják, így nem szándékosságból fakadnak, hanem sodródásból. Amikor megszületik a szándék, és annak megvalósításáért szembeszállok a sodródásom által kialakított akadályokkal, energiát fektetek be a megvalósításba, a megszokással és nehézségekkel szemben, és kitartok a megvalósulásig. Az már akarat. Ezt a két fogalmat fontosnak tartottam tisztázni, ha csak ilyen, alap szinten is.
Az is fontos, hogy azért működik az emberek zöme mechanikusan, mert ezt választotta. Mert nem akarja a tudatossággal járó felelősséget, az önálló munkavégzést választani. Így arról, hogy sodródik, végső soron ő maga tehet, saját döntéseinek eredménye. Ezt akkor érthetjük meg, ha az embert, mint lény, több élet összefüggésében, a jelenlegi, anyagi lététől elvonatkoztatva vizsgáljuk. Nem lehet mentség az, hogy valamiféle gonosz erő elcsábította az embert az isteni útról. Miért hallgatott rá? Hisz szabad akarata van, így kényszeríteni nem lehet. Ha ez így is történt, azért hallgatott rá, mert meg akarta úszni a munkát és a felelősséget.
Szemléljük a fenti megjegyzéseket egy kicsit más szemszögből. Az életet az ember belső világa (érzelmi és gondolati viszonyulásai, világképe, meggyőződése) mozgatja, vagy az anyagban megvalósuló történések? Nyilván a történések. És mint ahogy fentebb írtam, nem történik velem, körülöttem semmi, amit nem én okoznék, a tudatos döntéseim által, vagy a szándékos tudattalanságom által. Ezért, ami körülöttem történik, az az én döntéseim eredményeként történik. Ha valami rossz történik velem, vagy miattam másokkal, akkor az azért van, mert én azt akartam. Nem biztos, hogy közvetlenül, de közvetve, a következményekre való valós tekintet nélküli cselekedeteimmel és a valóságtól elrugaszkodott hozzáállásommal mindenképpen. Az, hogy én nem vizsgálom a valós motivációimat, céljaimat, vagy, hogy a közmegegyezés egyes, kiragadott gesztusaim és mechanizmusaim miatt jó embernek titulál, csak az illúzióm része. Ebben a világban minden az, minden azzal azonos, és azt szolgálja, ami belőle, az anyag megvalósulásában megszületik. Nem pedig az, amit az emberek gondolnak róla.
Ezért van az, ha meg akarjuk ismerni magunkat, akkor ne mások véleményére vagy saját világképünkre hagyatkozzunk, hanem vizsgáljuk meg, hogy a tetteink mit eredményeznek a gyakorlatban. Mégpedig abból a szempontból, hogy az az eredmény, az általunk ismert isteni törvények mentén, azok megjelenését, és ez által az élet mind magasabb szintű megnyilvánulását szolgálják egy adott szinten és területen, vagy épp ellenkezőleg. Középút nincs, minden okoz valamit az életben. (Ha nem ismered ezeket a törvényeket, de érdekelnek, az alapokat itt megtalálod.: http://egiut.hu/a-tizparancsolat/ (Nem vallási anyag!!)).
Tehát az élet szempontjából ilyen nem létezik, hogy jót akartam. Az élet szempontjából az vagy, azt képviseled, ami a tetteid állta létrejön a világban. A teremtő nem vizsgálja azt, hogy a végtelen teremtésében ennek a galaxisnak ebben a naprendszerében lévő harmadik bolygón, ebben az időpillanatban, egy adott területen élő lények, a saját elképzelés és hiedelemviláguk alapján, pillanatnyilag és a legtöbben mit találnak jónak. Nem ehhez igazodik a teremtő, nem az ember a teremtés középpontja! Pedig, ha mégoly furcsán hangzik is, a fenti elképzelések és szólások végső soron ebből a szemléletből fakadnak.
Az ember kell igazodjon a teremtőhöz, hogy megértve törvényeit, szabaddá váljon az anyaghoz való ragaszkodás által maga készítette börtönéből, megszűntetve a szenvedést, amit az okoz, hogy nem a saját lelki tartalmával, istentől kapott végtelen lehetőségeivel azonos, hanem az anyagról alkotott illúzióival. De ez addig nem fog sikerülni, míg felelősen kézbe nem veszi sorsát, és szembe nem néz azzal, hogy minden, ami őt éri, az ő hozzáállásának tükre, és emiatt felelősséggel tartozik a világ alakításáért. Nem fog sikerülni, amíg illúziókba, a társadalmi közmegegyezés által elfogadott jó és rossz, keretei mögé, vagy vallások dogmáinak kényelmesen tudatlan biztonságába húzódik. Legyél végre szabad, és vedd tudomásul, hogy ez csak a teremtő munka, és az azért vállalt teljes felelősség által lehetséges!
Mészáros Szabolcs