A mai napon egy montázzsal készültem. Mint ilyen, a témák mozaikjai nem kapcsolódnak szervesen, viszont egy egységes képet alkotnak, ha távolabbról szemléljük őket. Fogadjátok szeretettel addig is, míg a következő videó elkészül!A hatalom gyakorlásának joga az isteni törvény szerint méltóság alapú. Csak az életével, a fényt az anyagban megjelenítő tetteivel, és az e munka során szerzett tudásával válik méltóvá valaki annak gyakorlására. És csak azon a területen, ahol ezzel a tudással, és a munkája szerinti érdemekkel bír. Az ő szolgálata abban áll, hogy elől járva irányt mutat a nála kevésbé jártasoknak. Szolgálat, hisz a hatalom teljes felelősséggel jár mindazért, ami fölött gyakoroljak. A hatalom szervezete, mint állam, az isteni rend szerint az élet keretét kell, hogy felállítsa és fenntartsa a teremtés törvényeinek alapján. Alapvető feladata annak az Istentől kapott, elidegeníthetetlen jognak a fenntartása, hogy mindenki szabadon azt tesz, amit akar, míg azzal másnak nem árt. Hiszen az egyén fejlődése, saját lelki irányultságának anyagban való kibontakoztatása másként nem lehetséges. Ennek része, hogy megakadályozza, ha valaki, másokat korlátoz a szabad tanulásban. E korlátozás oka rendszerint az érdemek nélküli hatalomvágy, mely teljesen összeférhetetlen egy valódi állammal. Ezen felül az állam, a benne dolgozó méltóság alapú elöljárók munkájával irányt mutat, másoknak új lehetőséget, teret hoz létre. A feladata lényegében itt kimerül. Az isteni rend alapján tehát sem állam, sem személy nem korlátozhatja más szabadáságát. Nem jogosult más munkájának eredményére, saját befektetés nélkül. Minden ilyen törekvés szemben áll a teremtés rendjével, így az isteni törvény megsértése. Mondhatjuk, hogy istentelen. Aki egy ilyen önkényes hatalmi struktúra része, nem pedig létrehozója és vezetője, az szintén szembefordul az isteni renddel. Legyen ez a szerepvállalás akár tevőleges, mint a hatalom helytelen gyakorlása, és másokra kényszerítése az isten adta törvénnyel szemben, akár passzív, mint az effajta kényszernek való engedelmesség, vagy az ilyen társadalom által kialakított szokásokhoz való igazodás. Minkét esetben a törvénnyel szemben álló rendszert táplálom, segítem, legitimálom, így elfordulok az élet áramlásától, amely a teremtés törvényének rendjét követi. Nem összekötöm az anyag világát a fénnyel, hanem az anyagot választom a fény helyett.Ha ezt teszem, mivel szabad akaratom van, és az isteni törvény tiszteletben tartja azt, többé-kevésbé kikerülök az élet áramlásából. Hisz nem akarok a része lenni. Helyette részben, ha nem teljesen, az anyaggal azonosulok, a belső fényem helyett.Az anyag múlandósága jár át, és az terjed ki általam a világomban, a fény végtelen szabadsága és örökkévalósága helyett. Így az emberi létben nagy arányban az a hatalom terjed ki, amely az anyag uralmára vágyik, és mert az embert is uralni akarja, anyagiasítja azt. Az én közreműködésemmel. Hisz minden, ami körülvesz, az én szándékom és tetteim eredménye. Mivel teremtő erőm van a saját teremben, ezt jelenti az, hogy saját képére teremtett az úr. Így, amivel azonosulok, még ha a megszokások mentén is, azt táplálom, és azt teremtem tovább a világban. Ez a valóság, szemben azzal az illúzióval, amit magamról, szép eszméim és olvasataim alapján gondolok. Tehát nem okolhatok mást azért, ha a világomat erővel átformálják, az életemet pedig teljes egészében uralni akarják. Én tettem lehetővé, a tetteimmel. És csak azokkal változtathatok rajta. A gondokozás, eszmékkel való azonosulás nem hoz változást. Csak a tettek. Ha változtatni akarok, tettekkel tudok változtatni. Azzal, hogy dolgozom magamon, keresve a lelkem fényét, és iránymutatásával átalakítom a világomat, a tőlem telhető módon fénnyel telítve azt. Ha ez a fény másokéval összeér, egy új tér születik, ahol nem az anyagot uralni vágyó öncélú erő, hanem a teremtés rendje lesz az út. Senki nem adja meg ezt nekünk, hisz mi magunk mondtunk le róla, és építettünk fel az istentelenség világát. Nekünk kell megtapasztalnunk, ez mivel jár, és nekünk kell kemény munkával, visszahoznunk a fényt. Akár az anyagunk feláldozásának árán is. Nem számít, ha teret veszítek, ha az anyagelvű és öncélú hatalmi rendszer és tagjai elítélnek, mert nem őket kell igazodási pontként használnom, hanem a lelkem fényét és az isteni rendet. Sőt, ha ezért elveszik az életem, akkor is ki kell tartanom, ha megértettem, az élet fény alapú és végtelen, nem pedig anyagi, még ha ezt mindinkább el is akarják hitetni velünk az anyagi hatalmat hajszoló, transzhumanista hatalom szószólói. Hisz ők csak az anyaggal azonos embert uralhatják, a fény felett nincs hatalmuk. Rá kell hát vegyenek, hogy önként elforduljak a fénytől. Hogy a fénnyel való kapcsolatom újra megteremtsem, le kell vetkőznöm a félelmeimet. Nem hagyhatom, hogy elmémet a kor által generált, mind erősebb nyomás és áramlatok folyton kibillentsék, és az anyagi javaim, a testem féltésébe taszítva az anyaghoz kössék. Márpedig jelenleg minden erejükkel ezt teszik. Ehhez akarat kell, és cél, amit csak magamban találhatok meg. Fel kell tennem hát a kérdést, mire teremtett Isten? Mi az, amit a teremtés fényéből nekem kell megjelenítenem a világban? És ha megtalálom, meg kell nyugodnom abban, hogy ennek a fénynek tükrözése tesz engem örökké, még ha el is engedem miatta az anyagi terem. Hisz könnyen lehet, hogy valaha elfordultam e fénytől, az anyagért, amit el kell engednem, hogy ismét visszatalálhassak a fényhez. Ez a szándékom próbája. Elérkezett ez az idő! A teremtés rendje örök, nem írja azt felül semmilyen emberi elképzelés, csupán elfordultunk tőle, azok mentén. Csak rajtunk múlik, hogy visszafordulunk felé, vagy az anyagba fulladunk. A fény nem vár ránk, rövidesen kioltja a most még terjedő sötétséget, és mi oda kerülünk, ahová tetteink alapján tartozunk.
