Mostanság többször belefutottam megvilágosodott tanítók internetes hirdetéseibe, ahol jó pénzért kínáltak lelki megtisztulást.
Ennek kapcsán merült fel bennem, hogy összegzem a megvilágosodásról szóló gondolataimat. Persze előrebocsátom, mindez merő fikció, hiszen én távol állok ettől az állapottól. Akkor milyen jogon írok róla? Merülhet fel a kérdés. Az életet megérteni szándékozó, és ebből a célból tanulmányozó ember jogán, aki nem hisz el bármit másoknak, előbb összeveti azt a saját tapasztalataival. Tehát a gondolkodó jogán, aki bár még nem érte el a célt, talán rálépett a felé vezető útra. Elvégre ez csupán szándékos tett, nem pedig kiválasztottság kérdése.
Az ismert zen történet a megvilágosodásról, valahogy így szól.: Egy szerzetes baktat a hegyi úton, ahol szembe jön vele egy megvilágosodott, öreg mester, aki egy nagy és nehéz zsákot cipel a hátán. A szerzetes leborul elé és megkérdezi, milyen a megvilágosodás, mester? Mire az öreg ledobja a zsákot. És milyen utána? Kérdi ismét a szerzetes, mire az öreg felveszi a zsákot, és tovább indul.
Az idézet nem pontos, nyilván akad valaki, aki majd belinkeli a megfelelőt. Mégis, szerintem nagyon jól megfogja a megvilágosodás lényegét. Az ugyanis, hitem szerint a felelősségvállalásról szól. Hadd mondjam el, hogy gondolom.
Nehéz zsák a megvilágosodás felé vezető út, mert folyamatosan keresnünk kell a szembesülést önmagunkkal. Az út ugyanis a felismeréssel veszi kezdetét: nincs más, aki az életet megoldja helyettem. Senki nem vált meg, semmilyen tan nem vezet el a teljességbe. Csak magam válhatok szabaddá és teljessé, az önmagamon végzett érdemi munka által.
És mi ez a munka? Sokrétű dolog. Elsősorban figyelnem kell az élet működését, törvényeit, és a tetteimre adott reakcióit. Azt, hogy bennem, az élet nehézségei által mi születik és mozog? Csak így, és nem idegen tanítások mentén (persze hasznosak, ha helyén kezelem őket, nem abszolútumként, hanem mások hasznos tapasztalataként és elmém edzéseként tekintek rájuk) tárhatom fel a viszonyomat a teremtés törvényével. Márpedig ez a viszony vagyok én. Nem az általam kiválasztott személyiség, és a nekem tetsző tan, ami engem megnyugtat, elégedetté és boldoggá tesz.
Hanem az, ahogyan az élet törvényhez állok, és amit az eredményez.
Ha pedig látom, ki vagyok, és az életet figyelve megértem annak alap törvényeit, elkezdhetek közeledni feléjük. Csiszolni magamon, igazodni a törvényekhez. Nehéz munka ez, hiszen a tanítások csak azt adhatják át, más hogyan járt ezen az úton korábban. De szó szerint nem követhetem őket, hiszen az én utam egyedi, a sajátom. Mások a képességeim, tudásom, feladatom, más pontokon vagyok összhangban a teremtés törvényével, és más pontokon feszülök nekik. Így aztán folyamatos figyelemmel kell lennem az élet és magam iránt, és folyamatosan felelősséget kell vállalnom minden hibámért, minden tettemért, ami szemben áll az élet törvényszerűségeivel. Hiszen ezeket felismerve javíthatom őket, és ez a munka tesz szabaddá a tudatlanságom által okozott kár következményei, majd végül a tudatlanság alól is. Mi ez, ha nem egy nehéz zsák?
Visszatérve a szöveg elején említett mai tanítókra, a lelki, tudati blokkok oldása ez, vagy legalább is ilyesmi. Őszinte szándék és tett arra, hogy lássam, ki vagyok valójában, ami rengeteg befektetett munka (hiszen az egóm keményen ellenáll ennek a törekvésnek. Nem blokkok teszik elérhetetlenné, hanem az önigazolásom és önfontosságom), majd a mindezekért való felelősség vállalása önmagam és az élet előtt, végül pedig a hibák kijavítása, hogy szabaddá váljak tőlük. Mindeközben remélhetőleg hozzáadok az élethez annyit, mennyi kárt korábban, a hiba működtetésével okoztam, meg még egy kicsit, hogy túllépjek ezen a szinten. Sajnos ezt a munkát, pénzzel megspórolni, nem lehet.
Amikor ez a folyamatos feddhetetlenség és törekvés beérik, akkor minden tökéletlenségemet lecsiszoltam az élet adott szintjén (hiszen az életnek rengeteg, ha nem végtelen szintje létezik. Én mindig csak egy adott szintről beszélek). Csak akkor leszek szabad a tökéletlenségem terheitől. Felszabadulok, leteszem a zsákot.
Megvilágosodás
Attól a pillanattól fogva már nem a szenvedéstől való megszabadulás vágya hajt előre, hiszen a szenvedés megszűnt, hanem az élet megértésének és szolgálatának, teremtésnek az igénye, mégpedig a saját lelkem iránya, természete szerint.
Leteszem a zsákot.
Persze a következő pillanatban újból magamhoz veszem. Hiszen tovább szolgálom az életet, immár nem a mechanikus törvények kényszere alatt, hanem saját akaratból. Ami jóval nagyobb, és teljesebb felelősségvállalás jelent, minden iránt, amit teremtek, alkotok, amivel kapcsolatba kerülök. Mert mindenért felelek, ami általam születik. Minden pillanat döntés, amivel teremtem a világot. Ki más felelne mindezért, ha nem én?
Az ember tehát folytonosan felelős minden szaváért és tettéért, hiszen változtat ezzel a világon. Teremt. A megvilágosodott ember pedig minden pillantban tudatában van ennek, és ezzel a felelősséggel cselekszik, mindenkor.
Ezt a felelősséget nem látják sokan, akik önmagukat, maguk előtt is megvilágosodottnak hazudva, oldanak és beavatnak, emelnek és tanítanak. Nem tudják, mit cselekednek. Ez persze természetes, ők is, és az általuk megtévesztettek is tanulnak belőle. Ez az élet rendje. Én is voltam ilyen, te is voltál, vagy leszel. Nincs baj ezzel. Csak kezeljük a helyén.
Az élet érzékelése, a „tisztánlátás” nem a megvilágosodásból fakad. Ezt azért fontos tisztáznom, mert az ilyen mesterek gyakran efféle képességekkel kápráztatják el a csodavárókat. Olyan titkokat árulnak el a múltjukból, amiról más nem tud, és erre alapozva tanítanak a jövőről. Sokszor ők sem tudják, mit működtetnek. Az idő ugyanis, tapasztalatom szerint a háromdimenziós, anyagi tér sajátja. Ha egy entitás nem a mi anyagi világunkban él, akkor nem kötik annak törvényei sem. Rálát az itt élő, és a felé megnyíló emberek múltjára, sőt, részben még a jövőjére is, hiszen számos tettünkről már korábban rendelkeztünk. Ne keressünk ebben misztikumot. Csupán arra gondolok, a tetteink következményekkel járnak. Egyes folyamatokat már elindítottunk, így ezek nagy valószínűséggel végigmennek, hacsak nem változunk, változtatunk gyökeresen. Ezek, az energiaterünkben már jelen vannak, ha az anyagban még nem is következtek be. Nem a jövőt látja ilyenkor tehát az entitás, hanem azt, ami van, ami már zajlik. Ha betettem a sütőbe egy tál ételt, akkor az, hacsak valamit meg nem változtatok, egy óra múlva elkészül. Ennek megjósolásához azért nem kell különösebb varázslat. Így működik ez a „tisztánlátás” is. Tehát, aki ilyen, számomra hiteles információkhoz jut rólam, az nem bizonyít mást, mint hogy érzékeny ember, aki képes kapcsolódni a nem anyagi térhez, és onnét információt fogadni. Nem kell hozzá megvilágosodottnak lenni, még csak nagy tudást, vagy a folyamat mikéntjéről való ismereteket sem igényel. Tudom, mert születésem óta van efféle kapcsolatom. Igaz, sokat dolgoztam azon, hogy lezárhassam. Ez sem tévedhetetlen ugyanis. Az anyagon túli világ sem mentes a tudatlanságtól, tévinformációktól, ott is azt látjuk, amivel hajlamaink szerint azaonosulunk. Néha hasznos, de nem alapozhatjuk erre az életet.
De térjünk vissza a mesterekre. Ha az illető munka nélkül kínál megoldást (és ez a munka nem némi gyakorlat, vagy meditáció, hanem életünk gyökeres átformálása, hibáink felelős kijavítása), akkor nem csinál mást, mint a vallások. Uralni, használni akar a saját céljai érdekében. Még ha nem is tudatosan teszi (nem ismeri be magának sem). Ez esetben jobban tesszük, ha távol maradunk tőle, mert az általa képviselt tévút csak meghosszabbítja a szenvedésben töltött napjainkat.
Én egyszer találkoztam, hitem szerint megvilágosult emberrel, távol innét, egy hegyi kolostorban. Mindössze néhány perc erejéig. Jöttét olyan erő jelezte elő a térben, amelyet nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Mint amikor a földrengést megérezve felröppennek a madarak. A puszta jelenléte kézzelfoghatóvá tette minden hibám, úgy, hogy egyúttal nyilvánvalóvá vált, senki nem ítél meg miattuk, ezek természetesek. Mégis, mint tüske a bőr alatt, állandóan zavaróvá váltak számomra, arra sarkalva, hogy dolgozzam rajtuk. Tudom azért, mert nekem szándékom volt a változásra, nem pedig mert a mester ereje ezt rámerőltette volna. Félreérthetetlen, nyilvánvaló és mindent meghatározó élmény volt, találkozás egy nem a mai ember szintjét, sokkal inkább a természet erőit megjelenítő entitással. Szerencsés voltam, nyilván az élet akarta így, hiszen ez a mester ritkán látogat el az emberek közé, akkor is csak zárt körben, a kolostor véneivel találkozik.
Nem hirdet Facebookon.
Remélem, ha megvilágosodott oldót, lélekgyógyászt találtál, az ő szolgáltatása legalább ilyen. Ha nem, akkor kérlek, legalább gondolkodj el a soraimon.
Zárszóként engedj meg még egy tanácsot. Mit is kezdj ezzel a szöveggel? Először is, fogadd kétkedéssel. Ha elgondolkoztatott, akkor ne más eszmékkel, tanítók szavaival vesd össze, ne is a saját elképzeléseddel, azt mérlegelve, a neked kényelmes, téged igazoló világképpel mennyire összeegyeztethető. Helyette az élettel, annak működésével veszd össze, nyitott, elvárás nélküli szívvel. Vagy ne. A te dolgod.