Manapság lépten nyomon azzal szembesülünk, hogy a Föld haldoklik, és ennek felelőssége minket terhel. Egyrészt, a Föld nem haldoklik. Másrészt viszont a felelősség a földi élet nagymértékű pusztulásáért, valóban a miénk.
Ám én azt gondolom, ezt a felelősséget merőben felszínesen kezeljük. Elmondom, mire gondolok.
Ne használjuk műanyagot? Hisz a felelősség a miénk. Rendben. De miért használunk műanyagot? Mert azok a nagy cégek, akik most a környezettudatosság mellett kampányolnak, a kőolajbiznisz mentén kialakítottak egy műanyagiparra épülő társadalmat. Persze, ezt is mi hagytuk nekik, anno. De hogy jutottak hatalomra? Olyan kormányok, és kormányok fölötti, globális érdekcsoportok által, akik totális világhatalomra törtek. És igen, ez a mi felelősségünk, mi hagytuk. Ezen konszernek fölött viszont kell legyen egy hatalom, ami évszázadokat, sőt évezredeket átívelve egy adott cél felé viszi az emberiséget. Ez a cél pedig az emberi tudat, és teremtő erő feletti totális uralom. Nem pénzről van itt szó, hanem az emberi tudat uralásáról, és a teremtő erők lefölözéséről.
Mert ez a hatalom tudja, amit az emberekkel már elfeledtetett, hogy ebben a térben minden teremtés az emberen át valósul meg. És még ha a hatalom totálisan szembe is fordult a teremtés törvényével, amely az élet áramlása (és így az azzal való azonosság az élet feltétele), mégis képes nem csupán fenntartani magát, de hatalmat gyakorolni a világra azzal, ha az ember a teremtő erejét önként átadja neki. És ő ebből az erőből él, és gyakorolja hatalmát.
Mert mi átadtuk neki a terünket, akaratunkat és erőnket. Aki most a földön él, annak valamiért jár ez a sors. Mert valamikor ezt az erőt támogatta. Most élje meg, ez hová vezet. És most bizonyíthat, hogy mi felé fordul, mit szolgál tovább. Erről szól ez az időszak.
Tehát igen, a mi felelősségünk a változtatás. De korántsem elég az a tüneti kezelés, amit a hatalom tudatos és tudattalan kiszolgálói sugallanak. A vegyszer, műanyag, ökológiai lábnyom, stb. mentes élet. Ez csak az anyag végfelhasználásának szintje.
A baj gyökere az, hogy már semmiben nem éljük az isteni rendet, törvényt, sőt, nem is fogadjuk el azt, ha szembesülünk vele, mert már nem összeegyeztethető a hatalom által gyártott, mesterséges erkölcsünkkel, hitünkkel, jó és rossz képünkkel. És mivel ezt a mesterséges „korszellemet” éljük a törvény helyett, az Isten által adott teremtő erőnkkel ezt szolgáljuk, és az istentelen, életidegen hatalmat tápláljuk.
És így, mivel az ember e földi térben az élet formálója, az ő szándéka, akarata teremt, az élet hanyatlik. Mert mi az istennel szemben álló, életidegen hatalmat tápláljuk, védelmezzük és tartjuk követendőnek, helyesnek. És az oldalán szembe szállunk az isteni törvénnyel is, ha találkozunk vele, mert ha nem tennénk, szembesülnünk kéne önnön istentelenségünkkel.
Mindig, ha kiszolgáljuk a hatalmat, mindig, ha mechanikusan döntünk, mindig, ha vágyainkat követjük úgy, hogy nem végzünk kellő munkát értük, mindig, ha feladjuk magunkat a nevelés, az érdekek, vagy a közmegegyezés szerint, mindig elfordulunk az Isten által kiszabott, teremtő munkánktól, és mindig az istentelen hatalmat tápláljuk, aki a hamis társadalmunkat, megközelítéseinket és hitünket formálta!
Ez az alapvető baj. És amíg ez nem változik, amíg nem vállalunk felelősséget magunkért, a saját lelki utunk vállalásáért, akár a korral, erkölccsel, hatalommal és vallással szemben, ami mind ennek kioltására és kiszipolyozására született, addig mindig pusztulni fog a földön az élet. Mert annak a teremtését mi folytatjuk! Ezt jelenti az, hogy saját képére teremtette az úr az embert!
Minden ilyen kompromisszummal feladjuk az isteni fényt, az anyagért. És minden ilyen feladással kevesebb fény táplálja világunkat!
Hisz ez a sötét erő adta anyagi terünket, mert ő teremtette a gazdasági és politikai rendszereinket. Így bármikor elveheti megélhetésünket, családunk megélhetését, vagyonunkat, szabadságunkat és életünket. Mert korokon át hagytuk, hogy ő legyen az anyagi terünk letéteményese, hogy kedvére formálja azt! És elhitette velünk, hogy az élet is anyag, és nem fény természetű! Ezért kordában tart minket az anyaggal való zsarolással, hisz azt hisszük, ennyi az élet. És hogy az ő anyagi törvényei valóban az élet szabta korlátok. Pedig csak közmegegyezésre alapuló illúziók.
Közben pedig a mi fényünkre vágyik, melyet így, feladva az illúziók követésével a lelkünk útját, az ő szolgálatába állítunk. Mert ő tudja, hogy az élet nem anyag. És tudja, hogy csak akkor juthat hozzá, ha mi, a nevelés miatt, önként adjuk neki. Sőt, másokat is erre kényszerítünk, hisz mi tudjuk, mi a helyes! Hisz ő már nem jut hozzá közvetlenül, mert szembefordult vele!
Ő formálta erkölcseinket. Megtanított, hogy az anyagot válasszuk, és aztán az anyag szempontjából mérjük, mi jó, mi rossz. Elfeledtette azt a törvényt, hogy nincs jó és rossz, ez szubjekívum, mely a tudás szintjével változik. Az igazi mérték az, hogy miből születik fény, élet és szabadság, és miből rabság és halál. Elfeledtette, hogy a fény örök, a halál csak az anyagban van, ám ha a fénnyel azonosulunk, nem fenyeget. És így az anyagi jóhoz formálta erkölcseinket, a jó és rossz fogalmát, hogy elfedje az örök törvényt. Ezzel az életidegen erkölccsel tart minket kordában. Ez hatja át társadalmunkat. Ennek mentén rossz az, aki nem elfogadható, megbotránkoztató, még ha igaza is van, és ennek mentén helyes az, ha valaki életidegen, de a társadalom torz szabadságképe alapján miért ne, hisz joga van hozzá. Persze, joga van hozzá, hisz ebből tanul, de nem előre vivő, vagy követendő, és nem adható át számára az érték teremtésre való energia és tér.
Vallást adott a hit helyett. A hit helyett abban, hogy ha a belső fényedet, a lelked követed, és folyton keresed az életben a törvényt, és ez alapján felelősen dolgozol, akkor eléred az istent, ki-ki a saját útján. Mivel elfordított a lelkedtől, és elvette fényét, hogy őt táplálja, külső fényt hozott neked. Elvette a saját utad, és a kitalált jó és rossz anyagi fogalmára néhány uniformizált utat, mely jutalommal kecsegtet, ha jól szolgálsz, és büntetéssel, ha nem. Azt tanítja, önállóan, a saját lelked-fényed mentén nem haladhatsz, ehhez ő kell. Ő ad külső fényt. Ezen vallások alkotóját ezért is nevezik fényhozónak. És aki gyakorolja ezeket a tanokat, elfordulva a lelkétől, hitét nekik adja, szintén ezt a sötét hatalmat táplálja. Mindegy, hogy azt hiszi, jót tesz. Mi a jó? Hisz ezt a fogalmat is ők adták! A lényeg, hogy erejét, akaratát és szándékát ennek az erőnek adja, az élet önálló, felelős szolgálata és kiterjesztése helyett.
Álságos tudományt adott a valóság megismerése helyett. Ez a tudomány egy olyan idearendszert hozott létre, mely lehetetlenné teszi az anyag és a tudat megismerését. A valós tudományt pedig elfojtja, vagy saját hasznára fordítva titokban tartja. Amit átad, az csupán az anyagban való mind mélyebb elmerülést szolgálja. És ez a tudomány szüli a fogyasztást, a termelést, a kitermelést, a feldolgozást, hogy az anyag imádatába és koporsójába fojtson minket, miközben lelkünket zabálva élősködjön az emberiség fényén. És elvette azt a tudást, hogy az anyagot a fénnyel az ember köti össze. Ám ehhez szándékoznia kell. Akkor lelke fénye az anyagban végzett munka mentén megnyilvánul ebben a világban. Ehelyett, tudománytalannak nevezi a lélek keresését, és elvet mindent, ami nem anyagi. Ám ezt nem igazolja valós kutatással, csak a szokásokra, nevelésre alapozva kijelenti.
Amíg az emberiség nem hajlandó levetni ezt az álságos, művi, életidegen és torz megközelítést, életmódot, és nem vállalja minden tettéért és azok minden következményéért a felelősséget, a világ tovább pusztul. Amíg mindenki, mint egyén, nem néz szembe azzal, hogy ő maga az erejének legnagyobb részével az élet és a szabadság helyett a sötétséget táplálja, megkárosítva ezzel az életet, a világ pusztul. Mindegy mennyi műanyagot gyűjtünk össze. Persze ez nem rossz dolog, szó sincs erről. A környezetvédelem nagyon is helyes és szükséges Csupáncsak nem jelent megoldást mindaddig, míg az élet helyett, amit a mi felelősségünk táplálni a földön, az életidegen sötétséget tápláljuk, és nem vagyunk hajlandók szembenézni ezzel, és vállalni érte a felelősséget.
Lehetsz te jó ember, gyűjthetsz szemetet, de ruhádat, építőanyagodat, üzemanyagodat akkor is mértéktelen pusztítással állítják elő. És ha ezt megszünteted, akkor más módon fog romlani az élet. Mert ez csak tünet. A valódi ok az, hogy olyan eszmékben, vallásokban és társadalmi rendszerekben hiszel, olyanokkal azonosulsz, és olyanokban dolgozol, sőt adod nekik mindennapi beleegyezéseddel a teremtő erődet, melyek istentelenek és pusztítóak. Meg kell ismerned a valóságot, és le kell ráznod ezt az igát ahhoz, hogy változzon valami. Felelősen ki kell állnod a megismert értékért, még ha kárt is szenvedsz. Bizonyítanod kell a teremtésnek, hogy a fényt követed, még ha az anyagod veszteséget, sérülést is szenved ez által.
Miért kell bizonyítanod ezt? Mert ha ilyen helyzetbe kerültél, nyilván okkal történt. Jó eséllyel neked is szereped van abban, hogy a világ ilyenné vált. Ha másban nem, hát a hatalom sok életen át tartó hallgatólagos együttműködés általi kiszolgálásában.
Tehát az egyetlen megoldás a fényért élni, és ha kell meghalni, a lelked szerint, felelősséggel, alkotva. Ebben nem lehet megfelelés, kompromisszum. Amíg az nem valósul meg, addig így vagy úgy, de elpusztul a világunk.
Látjuk, hogy változik a klíma. Az éghajlat. Vannak rá magyarázatok, ám nem teljesek. Mert azt, hogy ezeket a változásokat végső soron az emberi tudat zavarai okozzák, nem feszegeti senki. Aki igen, pl. egyes kvantumfizikusok, azokat agyonhallgatják, vagy nevetségessé teszik a „tudománnyal”.
Ám ez csak az egyik ok. A másik az, hogy földünk tere változik. Hisz nem csupán az emberek, hanem minden más lény, a bolygók is fejlődnek, változnak. Illetve nem csupán az embereknek, de az emberiség egésznek, és a bolygóknak is vannak életciklusai. Így, mivel a földünk rövidesen egy más energetikai szintjére lép azt életnek, ez komoly változást okoz a föld terében. Változik az élet, mint energia minősége is. És az emberiség egésze, a kor szelleme ezt már nem tudja követni, így az emberi „terraformálás” összeomlóban van. Egyszerűen, ami az élet része, az vele áramlik, változzon az élet akárhogyan, ami viszont nem a része, az nem tudja követni, és elpusztul. Ez a folyamat valószínűleg végzetes lesz a civilizációinkra nézve, ám az élet tekintetében egyáltalán nem lesz az. Ez nem egy világvége, csupán egy változás, amit az istenetlenné-életidegenné vált emberiség nem tud követni. Sajnos ez a folyamat sem befolyásolható tüneti kezeléssel. Ha valaki életeken át pusztított, olyan energetikai problémát okozott, ami vákuumként hozza egy adott helyzetbe, ahol ezzel szembesülhet. Hiába kezd most helyesen élni, az okozott kárt meg kell „fizetni”, hogy megtanulja, mit okoz az a hozzáállás, amit korábban tanúsított. A rossz hír az, hogy a folyamatok mai fokán már késő változni. (Ez nem igaz, változni sosem késő, ám a hatása valószínűleg ebben az életben már nem érik be.) Az emberek már adott áramlásokba kerültek, ki-ki a saját hozzáállása szerint.
Tehát az ember a felelős a világának pusztulásáért, ám nem csak úgy, ahogy azt hisszük. És a megoldás az embernél van, ám az jóval komolyabb változást igényel, mint „némi” takarítás. Mert a saját hozzáállásunkat, hitüknet és munkánkat kell kitakarítsuk hozzá.
Meg kell tanulnunk hogy az öncélúság pusztítja a világot. Nem az az öncélúság, melynek megfogalmazását a sötét hatalom adta, és ami arról szól, hogy ha nem adod át a tered mások kényének, kedvének, öncélú vagy. Ez csupán józan ítélőképesség, miszerint nem táplálom az életidegent. A pusztító öncélúság az, amire a kor nevel. Hogy nekem bármi is jár, anélkül, hogy megdolgoznék érte, illetve anélkül hogy a megszerzésének következményeiért vállalnom kellene a felelősséget. Az, hogy én önállóan életképes, sőt érték vagyok, nem kell együttműködnöm a világgal. Az, hogy a fény keresése nélkül, az azért való munka és kiállás nélkül is egy vagyok a lelkemmel.
Ez az öncélúság, énközpontúság és istentelenség fordít el az élettől, hisz nem tanulom a következményeit, csak elveszek belőle, nem táplálom, és idővel már nem is értem az okokat és okozatokat. Nem táplálom az életet, mert felette állok. Nem keresem a törvényt, mert felette állok. Nem végzek munkát, de elveszek, mert nekem jár. Hagyom ezeket a hozzáállásokat, sőt táplálom őket beleegyezésemmel, energiámmal, mert ez a szokás. Ez az út vezet a teljes pusztuláshoz.
Amíg ez a hozzáállás nem szűnik, nem leszünk képesek megóvni környezetünket, hisz azt ténylegesen mi teremtjük, hozzáállásunk, szándékaink tükre és megnyilvánulása!