Az isteni szellemvilággal történő médiumi gyakorlások már több csoportban előrehaladtak. Ennek során figyeltem meg egy alapvető problémát. Sokan vagyunk, akik nem tudunk kérdezni. A tanítók erre rendre felhívják a gyakorlók figyelmét, akik viszont ettől frusztrálódnak, úgy érzik, feleslegesen nyaggatják őket, hiszen ők kérdeznek.
Összegyűjtöttem hát néhány tanácsot a kérdéshez.
Először is, kérjetek és adatik néktek. Az életet meghatározó energia és törvényfolyam állandóan körülvesz bennünket. Az, hogy ebből mit érzékelünk, és mivel azonosulunk, a szándékaink függvénye. Ha nincs konkrétan meghatározott cél, akkor az éppen aktuális erőáramlás (hely, együttállás, a bennem mozgó valós vágyak és célok együttese) fog aktivizálódni. Mivel nincsen konkrét, meghatározott célom. Ilyenkor a gyakorló úgy érezheti, hogy kap valamiféle tanítást, benyomásokat szerezhet, eufórikus emelkedést, energiaáramlást tapasztalhat. De mindez a fejlődés szempontjából értelmetlen, hiszen nem hordoz konkrét tanulási lehetőséget, csupán vágyaim és a pillanatnyi helyzet, az érzelemvilágban való tükröződését.
Ehelyett konkrét céllal kell gyakorolnom. Ma ezt akarom látni. Ezt a szándékot pedig úgy kell fenntartani, hogy közben nem válok görcsössé, nem támasztok elvárásokat a válasz milyensége felől, viszont a szándékom sem bicsaklik meg. Ez nem könnyű, de erre valók a különféle meditációs és relaxációs technikák, ki-ki válogasson közülük ízlése és természete szerint.
Általános félreértés aztán, hogy ilyenkor elég elképzeli a tanulmányozandót. Ez csupán a fantázia elszabadulásához vezet. Nem elképzelni kell, hanem nyitottan szándékozni. Ezt tanulni kell, adott esetben évekig. Nem elég hozzá egy hétvégi tanfolyam és beavatás, ha mégoly drága is.
Amikor pedig egy konkrét lénnyel készülünk kommunikációra, akkor tegyünk fel konkrét kérdéseket. Gyakran hallok olyan ködös megfogalmazást, mint például „milyen gyakorlás segít nekem, hogy fejlesszem az istenkapcsolatomat?”
Mi a baj ezzel?
Az, hogy általánosság, amelyből az derül ki, a kérdező maga sem tudja, mit akar, hová tart, és emiatt, hogy hol áll, tehát mit kellene tennie. Viszont elvárja, hogy a lény, aki tanítani érkezett, mindezt kitalálja. Aztán pedig esetleg még meg is bántódik, mert hasonlóan ködös választ kap. Ilyen esetben kétféleképpen érdemes kérdezni. Az első a pontos körülírás.
A célom megérteni az én szintemről felfedezhető legmagasabb szintű isteni összefüggést az adott területen. Például a vegyészetben, azon belül pedig egy adott eljárásban.
Ebben eddig és eddig jutottam. Mégpedig a következőképpen, ilyen és ilyen gyakorlatok, tanulmányok és kísérletezés által.
Megakadtam, úgy látom, ezzel és ezzel van problémám.
Mit kell tennem, hogy ezen túljussak?
Tehát, befektettem a munkát, minden eszközzel kerestem a továbblépés, és csupán ahhoz kérek segítséget, merre induljak, nem pedig a megoldást várom.
A második a letisztult kérdés.
Ezt és ezt a gyakorlatot végzem, de nem érzem, hogy segít az istenkapcsolatom elérésében. Ilyen és ilyen módosítást próbáltam már. Valamit rosszul csinálok? Vagy ez a gyakorlat nem alkalmas számomra?
Mindkét esetben a kérdező megtette, amit lehet, és konkrét, jól körülhatárolható kérdést tesz fel, a tapasztalatai mentén, amire maga is fel tud csatlakozni. Jellemző, hogy olyasmit kérdezünk, ami csak egy hosszútávú célunkkal függ össze, ami felé még el sem indultunk, így fogalmunk sincsen az odavezető út buktatóiról, mellékútjairól, egyáltalán, milyenségéről, mégis úgy kérdezünk, mintha azon járnánk, és konkrét választ várunk egy olyan vágyra, amelyet nem hogy nem ismerünk, még csak meg sem tudunk fogalmazni. Pl. hogyan nyithatnánk fel az emberek szemét, hogy jobbá tegyük a világot? Mintha ez volna a legnagyobb problémánk, miközben képtelenek vagyunk a legegyszerűbb magánéleti gondjaink nem hogy megoldására, de akár objektív szemlélésére is.
Kinek jobbá? Nekem egyáltalán, mi a jobb? Mit tettem ezért, mit tudok tenni, mik a képességeim? Miért jobb az, mint ami most van? Ha jobb, akkor a mostani állapot miért rossz?
A megválaszolatlanságoknak se szeri, se száma, mégis, azt várjuk, hogy a tanítóink a kényünk-kedvük szerint barkóbázza ki a megfogalmazatlan vágyainkat, holott számukra az is felfoghatatlan erőfeszítésbe kerül, hogy csatlakozzanak hozzánk.
Ezért fontos, hogy megtanuljunk konkrét kérdéseket feltenni.