Az élet fény. Nem anyag. Az anyag az a tér, amely energiából áll, és a tapasztalás számos lehetőségét rejti. Lehetőséget ad a direkt szembesülésre, a tanulásra. Bármi létrehozható benne, ha elég energiával és tudással bírsz ahhoz, hogy létrehozd. Tehát az anyag az alkotás, és a hibák, a tanulás tere. De nem az életé. Az élet végtelenül nagyobb az anyagnál, átjárja azt, ám annak az anyag csak részhalmaza. Ezért hibás az anyagot úgy kezelned, mint az élet lehetősége, és az anyag elveszítését úgy, mint az élet elveszítését. Az életed kiterjesztésének lehetősége nem az anyaggal való azonosságodban, hanem a fénnyel való azonosságodban rejlik. Minél inkább az anyaggal azonosulsz, annál kevesebbet látsz a fényből, annál kevesebb lehetőséged van az életre. Minél inkább a fénnyel azonosulsz, annál szélesebb életlehetőségeid nyílnak. Minél többet megértesz a fény természetéből, és azt megjeleníted az anyagban, a fény annál inkább átjárja az anyagot, élettel telítve azt. Persze, az anyag is él, ám a teremtés törvényein át a fény közvetetten járja át, nincs önálló akarata, nem terjeszti ki magas szinten a fényt. Így a magas szinten kiterjedő élet letéteményese az anyagban az ember, aki úgy dönt, az anyag helyett önön fényével azonosul, és ezt a fényt az anyagban is kiterjesztve, az élet magasabb szintjére emeli azt. Ez a fény az emberi lélek. Ez a munka az ember teremtő feladata, ami alatt állatból isten képmásává, teremtő társává válik. Ennek a munkának, ennek a fénynek a tisztelete az élet tisztelete. Nem az anyag tisztelete az tehát.
Ha az anyagban élsz, semmit nem jelenítesz meg a fényből. Ha nem azonosulsz a lelkeddel, csak az anyag lehetőségeit keresed, meghalsz, mert a fény időtlen, de az anyag nem az. Azt mondják, az élet érték, önmagában is. Ez igaz. De nem az anyagi létezés az élet. Bár az élet lehetőségét hordozza. Így az magában nem is érték. Az anyag pusztul és felépül, körforgásban van. Az adott formája csak akkor érték, ha telítődik a fény magasabb szintjével, amit már nem a mechanikus törvények szerinti működés eredményez, hanem a tudatos fény felé fordulás eredménye. Hogy biztosan értsd. Az, hogy egy ember él, nem nagyobb érték egy növénynél, állatnál, vagy bármi más élőnél. Attól lesz értékes, ha belső fénye felé fordulva értéket alkot, és keresi az élet magasabb szintjének, a fénnyel való azonosságnak lehetőségeit. Amíg ezt nem teszi, csak anyagi, mechanikus életet él. Dönthet így is, és úgy is. Ez persze nem azt jelenti, hogy az állat és növényvilág nem érték. Pusztán azt, hogy nem hoz létre újat, magasabb szintűt. Csak az anyagi élet alap keretei mentén mozog, z energia örök körforgásában. Pusztul és megszületik.
Ezért pusztítóak azok az eszmék, melyek az ember szabadságát az anyaggal való azonosságával teszik egyenlővé, és a saját lelke eléréséért végzett munka fontosságát, sőt létét elhallgatják. Ilyen pusztító, mikor a boldogságod az anyagi javakhoz kötik. Mikor a boldogságod és szabadságod a nemi identitásodban határozzák meg. Hisz ez csak az anyag, nem pedig az élet! De az akarják elhitetni veled, hogy az anyag vágyainak megélése tesz egyedivé és szabaddá. Szabaddá csak a fény, az anyagból való kilépés tehet, egyedivé pedig a lelkeddel, saját fény tartalmaddal való azonosulás által válhatsz. Persze az anyag is része az életnek, de csak kis része! Te döntöd el, tovább látsz e ennél a kis résznél, és elhagyod e a kötöttségeit, vagy az anyag törvényei mentén a pusztulás és születés körforgásában ragadsz. Ez az ember próbája. Az ember az, aki kiemelkedve az állati létből, a fény, a lelke felé fordulva a teremtővel való egységét keresi. Így a fény magas szintje csak döntéseid és tetteid alapján jár neked, az élet magas szintű lehetősége nem alanyi jog, ahogy most kezeljük.
Ha elhiszed, hogy a teremtés törvénye az ember anyagról alkotott elképzeléseihez igazodik, és ha ezeket az elképzeléseket elfogadod, a teremtő szerint élsz, szintén az anyag rabságába találod magad. Pedig számosan állítják ezt. Ne higgy nekik, ahogyan nekem se. Csak azt nézd, miből születik élet. Ilyen torz elképzelés az, hogy mikor jó és rossz ember valaki, mit tehetsz meg, mi helyes és helytelen, mit illik és nem illik. Ilyen elképzelés az elvárt tisztelet emberi szervek, rendszerek, személyek iránt, melyet nem alapoz meg tudás és munka. Ilyen a vallások és államok törvényei alapján elvárt engedelmesség, és az iskolában tanított hozzáállás és gondolkodásmód. Nem azt mondom, hogy ez mind helytelen. Csak azt, hogy a fény fel tartó ember számára mindennek egyetlen fokmérője van. A fény felé visz, az életet terjeszti ki, vagy az anyagba börtönöz? Mindent csak így mér, és így cselekszik. Meg kell értened, az emberi jó legtöbbször szubjektív. Valahol jó, más szinten pusztulást hoz. A mércéje csak az, hogy több élet születik e a folyamat végén. A segítség, ha elveszi a változtatásra sarkaló szenvedést, a társadalom szintjén jónak tartott, de megfolytja a fény kiterjedésének lehetőségét, mert megszűntei a kényszert, ami felé hajt. A vallás, amely adott viselkedésminta követésével a mennyeket ígéri, megszünteti a lehetőségét az egyéni tapasztalásnak, azt mondja, minden általános, és nem egyéni utad, tanulnivalód van, amitől te magad a fény kiterjesztőjévé válhatsz. Helyette azt mondja, ezt vagy azt teszed, és a fénybe jutsz. de az nem a te utad, nem tudsz tökéletesedni, ha nem a saját hibáidat javítod. Ez a megközelítés csak az anyag élettelenségében és sötétségében tart.
Az járja át az életed, amivel azonosulsz. Ha az anyaggal, akkor annak törvényei. Ha a fénnyel, akkor annak végtelensége. Az anyagból nem látod a fényt, ahhoz azt szándékoznod kell. A teremtő nem erőlteti rád, hisz szabad akaratot adott, hogy önerőből lehess a saját utadon és jogodon teremtő társává. Így, ha csak az anyagot és törvényeit akarod látni, mindig teljesek lesznek számodra, hisz az anyag világa is működő, és nem győz meg senki az azon túli végtelen fény világának létéről. Neked kell akarnod, és tenned érte, hogy meglásd, és életed részévé tedd azt. Amivel azonosulsz, az vagy. Azt hozod létre az életben. nem az vagy, amit magadról gondolsz, hanem az, ami általad születik. Jó és kedves embernek tarthatnak, de nézd meg, kedvességed nem anyagi haszonlesésből születik? Nem gyávaságból, az attól való félelemtől, hogy nem fognak kedvelni, nem jutsz lehetőségekhez? A fényt nem érdekli a kedvességed vagy jóságod. Mi születik a tetteidből? Több fény? Vagy csak pazarolod az életet, eredmény nélkül? Csak ez számít. A teremtés rendjét nem érdekli az ember jóról és rosszról alkotott nyavalygása.
A gyenge, istentelen ember, ha így gondolkozol, azt fogja mondani, nincs ebben szeretet. Mert nem tudja mi a szeretet, és mert megijed attól, hogy lelepleződik, ha az igazsággal szembesül. A szeretet az egyé válás képessége. Szeretem azt, amiben valami velem azonos érték, a fény egy velem analóg darabja van. Tehát egyé tudok válni vele. Miért válj eggyé az istentelennel, aki csak elhomályosítja a fényt? Azért, hogy az ő érzékenységét megnyugtasd? Ugyan már, lásd be, ez a mai szeretetről alkotott kép csak istentelenséget szül. Arról szól, hogy a szeretetre hivatkozók akkor is energiához jussanak, ha ők mindenben az anyaggal azonosak, hisz az ő életük érték, és el kell őket fogadni. El kell, hisz ez a tanulás és hibák tere, de nem kell táplálni őket az általad teremtett fénnyel. Ha nem azonos a fénnyel, akkor nem szereti azt, miért várja hát el, hogy te az általad megteremtett értékkel tápláld az ős istentelenségét? És aki ezt jónak, istennek tetszőnek mondja, kit szolgál? Isten fényét, vagy az anyagot uralni vágyó erőket? Ezt jól gondold át. Sokan magas szintűnek gondolják a feltétel nélküli szeretet eszményét. De nem értik. A szeretet feltétele az Istennel való azonosság megléte. Ha te felé tartasz, és valakiben semmi nincs belőle, miért adj neki mindent? Márpedig sokan így magyarázzák a szeretetet. Ez a hozzáállás alacsony szintű, önkényes, önző és pusztító.
Isten fényével akarsz egy lenni, és e fényért kiállsz az anyagot imádókkal szemben, akkor is, ha azok ezért téged, mert nem adod fel a fényéről való tudásod, és nem adod nekik az így nyert tered, istentelennek és szeretetlennek mondanak is. Vagy jó ember akarsz lenni, és elárulod azt a fényt, amit már ismersz, odaadod azoknak, akik csak élősködnek rajta, de így a szemükben jó ember leszel. A választás a tiéd, hisz azért vagy itt, hogy tanulj. De ne feledd, a bírád nem az emberi erkölcs, hanem a fény lesz, aki szeretetlejes könyörtelenséggel szembesít majd. Ha az anyagot imádtad, visszakerülsz korlátai közé, hogy tanulj róluk, ha a fénnyel voltál azonos, megszabadulsz e korlátoktól, és végre szabadon az élet része lehetsz.