Manapság népszerű eszme a gondolat teremtő ereje. Ezt az ideát szeretném egy kicsit más nézőpontból megvizsgálni, és pontosítani. Az írás kissé csapongó, nézzétek el nekem.
Ennél az eszménél is, mint sok más dolognál, az ördög a részletekben bújik meg. Először is, ha a gondolatnak teremtő ereje volna, akkor a világon csak várandós nők, és hullák lennének. Ez egy idézet volt, kissé durva is talán, de remélem kellőképp érzékeltette a gondolat teremtő erejének abszurd voltát, ha szó szerint értelmezzük azt. Percenként több tucat, ha nem száz gondolat suhan tova elménkben. De nem valósul meg. Amivel létrehozok dolgokat, az a szándék, és a tényleges akarat, mert ez már energia, amit befektetek.
Persze, valójában akkor hozom létre én magam az adott dolgot, ha befektetem a munkám is, ami a létrejöttéhez kell. Tehát, valahogyan meg kell csinálnom azt a dolgot, amit létre akarok hozni. Az élet törvénye szerint másként nem megy.
De akkor hogyhogy sokan követik a gondolat teremtő erejének útját? Mind tévednének? Nem. Csupán nem tisztázott az, hogy mit csinálnak valójában. Ezt szeretném most pontosítani, egy új nézőpontból.
Ami biztos, minden csak befektetett energia folytán jön létre. Vagy én fektetem be a létrejöttéhez szükséges energiát, vagy valaki más.
Ha ezt elfogadjuk, vizsgáljuk meg, hogyan jön létre az életemben valami, az által, hogy én csak gondolok rá? Úgy, hogy minden a világon energia kérdése. Minden energiából áll, mindent energia mozgat, és így tovább. Ezt a spiritualitás és a tudomány is elfogadja, így maradjunk ennél, mint kiindulópont. A fenti esetben tehát, valaminek a létrejöttére vágyok, kigondolom azt, megszületik a szándékom, hogy megalkossam, és az akarat által végigviszem az alkotás folyamatát, megdolgozom érte.
Vagy, vágyom valamire, és folyamatosan fenntartom ezt a vágyat, erre gondolok, és így a szándékommal egy olyan energiasávba helyezem magam, mint ahogy a rádiót hangoljuk, ahol egy olyan erő működik, ami ezt nekem, befektetett munka nélkül megadja.
Itt tegyünk egy kis kitérőt. Az emberek elméje, egója külön kis világot hozott létre a világban. Ez a kor szelleme, vagy a Buddha által tanított illúzió világa. Ez a világ az, aminek a mindennapokban megfelelünk, meghatároz minket, a viszonyulásainkat, stb. Ez az anyag vágyaiból születő illúzió tere. És mivel ezt milliárdok töltik fel teremtő energiájukkal ahelyett, hogy a saját, lelki tartalmukat jelenítnék meg a világban, munkájukkal tovább teremtve azt. Ez a korszellem, ez az illúzió saját iránnyal, célokkal, akarattal bír, nagyrészt uralja, és teljesen uralni kívánja az emberiséget. Hogy az ember teremtő ereje őt táplálja, és hogy ebben a térben az isteni erő, ami közvetlenül, a lelkéhez, és azon át a teremtőhöz kapcsolódó emberen át nyilvánulna meg (közvetve a természet által), ne jelenjen meg. Ha az ember a korszellemet szolgálja, mivel az ember a teremtés folytatója e világban, akkor a teremtő ereje is a korszellemet szolgálja.
Egyszer meditáció közben feltettük a kérdést, milyen erős a világban a gonosz, az Antikrisztus, kinek mi tetszik. A válasz az volt, amilyen erős az emberek istentelensége.
Visszatérve az eredeti gondolatmenethez, az isten semmit nem ad az embernek ingyen. Végtelen lehetőséget ad számára, hogy megismerje a világot, megjelenítse benne a saját tartalmát, és az által teremtsen. Sőt, ha valaki teljes szívvel a teremtő felé fordul, és úgy vizsgálva a világot feszeget új tereket, a teremtő megteremti számára az új lehetőségeket. Olyanná formálja a világot, amiben kiteljesedhet az őszinte törekvés, ha munka társul hozzá. Ez valóban működik. Miért nem látjuk ezt a világban? Mert kevés az őszinte törekvés, és mert az ember világát az illúzió uralja, amiben nem érvényesülnek ezek a törvények, mert az emberek nagy része nem akar megdolgozni semmiért, és nem akar felelősséget vállalni semmiért, és szabad akarata van, amit a teremtő tiszteletben tart.
Ha az ember munka nélkül megkapja a dolgokat, nem törekszik semmire többé. Nem dolgozik meg semmiért, és így nem is tanul. Csak a vágyakban él, és elfelejti, mi, miből következik. Az anyag és saját vágyainak rabjává válik, és sosem éri el a teremtővel való magas szintű azonosság szabadságát. Ezt akarná az isten? Nem, ezt az az erő akarja, aki uralni kívánja az embert. Nevezzük most korszellemnek. Hogy ki, mi áll mögötte, azt mindenki egyéni meggyőződésére bíznám. A korszellem igazodik az emberi vágyakhoz, és mivel az emberek beleölik a teremtő energiáikat, van ereje hozzá, hogy teljesítse őket, ha erősen vágysz, és ezzel ahhoz az energiasávhoz kötöd magad, ami azt a fajta illúziót mozgatja, ami a vágyad tárgya. Persze ez is az isteni rend része, hisz a teremtő tette lehetővé, hogy így döntsön az ember, és tanuljon ebből a hibából.
És még egy kitérő. Nagyon veszélyes eszme az, hogy benned él az isten, azonos vagy vele, úgy vagy tökéletes, ahogyan vagy. És persze csak kívánnod kell, és neked minden jár. Benned az istennel való egység lehetősége van meg. De ez nem alapvető. Meg kell dolgozni érte. Azért élsz itt, mert nem vagy tökéletes. Azért van szabad akaratod, hogy dönts, és a vágyak ellenére az istenért végzett munkát válaszd, még ha az itt némi szenvedéssel is jár. Hogy bizonyítsd, ember akarsz lenni! Mert az ember az, aki istent keresi, és tesz érte! A vágyaknak élni az állatvilág is tud, ez nem az emberi szint. Itt a tömegek, jelenleg nem azért élnek, hogy az isteniben legyenek jelen, hanem hogy bizonyítsák, ők elérik az ember szintjét. Az istennel való azonosság döntés, akarat és munka kérdése!
Visszatérve, tehát, a vágyakat nem az isten teljesíti, csak ha dolgozol a vele való azonosságodon. Amikor is a munkád teljesíti őket. Hanem a korszellem, ami azt akarja, ne dolgozz, ne tanulj, csak gondolni kell, és mindent megkaphatsz, az anyag szintjén. Ne nemesedj a munkával, ne ismerd meg általa a világ működését, és nem jelenítsd meg a teremtésről való tudást, amit így megszereztél. Mert az a valóság, nem az illúzió. Ami pedig megtöri az illúzió mögött álló erők emberek feletti uralmát.
És ne vállalj felelősséget. Hisz a munka által félősséget tanulsz, meglátod, milyen hozzáállás mit szül a világban, és nem akarsz többé istentelen lenni. Ami pedig nem érdeke az istentelennek.
Egy kedves ismerősöm azt kérdezte, mi van, ha az ember sokat tett, megdolgozott a lehetőségekért, és mivel az anyag és illúzió uralta világban nem tud érvényesülni, mert istenkereső ember, a teremtés így, a gondolat teremtő ereje által adja neki, azt, amiért már befektetett. Ez nem kizárt, lehet ilyen. De ez nagyon ritka eset. A következő eset gyakoribb. A teremtés törvénye szerint, az jár neked, amiért megdolgoztál. Ahogy fentebb írtam, ha törekszel az isten felé, olyanná teszi a világot, ami a te utadhoz szükséges. De ha megtagadod a benned rejlő istent, vágyak miatt vagy félelmek miatt, akkor olyanná teszi a világot, amit megérdemelsz. És aki nem jut lehetőségekhez, az a félelmei miatt tagadja meg istent. Nem képviseli azt, amit tud róla, amit igaznak tart, mert félti az állását, az életét, az egzisztenciáját. Ezt persze maga előtt ítéletmentességnek, jóságnak, szelídségnek, szolgálatnak, és hasonlóknak nevezi, de a tény, hogy az istentelenség miatta is terjed a világban, hisz nem áll ki az isteni értékekért. Ezért, ha emiatt nem jut lehetőséghez, az jár neki. mert ő is elveszi a lehetőséget az istenitől a hozzáállásával. Nem fogja ezért cserébe az isten kielégíteni a vágyait.
(Aki nem félelem, hanem vágy miatt fordul el az istentől, és elég erős, hogy érvényesüljön az istentelenség világában, annak azért vannak lehetőségei, mert a kor adja neki, mint zászlóvivőnek és jó eszköznek, illetve azért, mert lehet, hogy sokat is dolgozik. Az életben a lehetőség ugyanis nem jóság, hanem munka alapú. Attól még persze helytelen a hozzáállása, és meg is lesz a következménye, de ha befektetett energiát, azért jár az érték. )
Végül is a gondolat teremtő erejére alapuló anyagi vágykielégítés legtöbbször a kor csalija gyenge emberek számára.
Ezzel nem támadni akarom a gondolat teremtő erejének híveit. Hisz a teremtés törvényeinek ismeretében, az akaratommal, ha a törvényhez igazítom, mozgathatok teremtő energiát. Sőt, lehet, hogy valaki a valódi hitét így fogalmazza meg. Én a tudatlanságból eredő hibákat akarom megszüntetni. Én azt szeretném, hogy az útkeresők értsék a folyamatokat, lássák, mi zajlik a gyakorlásuk mögött, járjanak bármilyen szellemi úton. És azt, hogy ha meglátják az igazságot valamiről, amit eddig követtek, és mégis mellette döntenek, akkor már ne hivatkozhassanak a teremtő előtt arra, én nem tudtam, azt hittem ez a jó út.
Mészáros Szabolcs