Az istenhez való elkötelezettség alapja
Az istenhez való elkötelezettség alapja, hogy minden életnek, a miénknek is célja van, és hogy ez a cél nem mi magunk vagyunk. Ha életünk célja önmagunk felé fordul, akkor a saját életünkön kívül nem táplálunk senkit és semmit.
Minden életnek valamilyen érték szolgálatán keresztül az élet táplálása, valamint az isteni tudás és értelem egyre magasabb szintű megjelenítése a célja, és ez által az isteni létezés határainak kitolása a végtelen felé.
Isten megteremtette az emberi formát, hogy hidat képezzen az isteni és az anyagi világok között és rábízta a földet. A lelkek paradicsomból való kiűzetésének az alapja az isten tagadása volt, hogy legyenek önállók és saját erejükből és akaratukból térjenek vissza hozzá. A lelkekben az istentagadás alapja, hogy a saját vágyaik kiélése fontosabbá vált, mint az élet szolgálata és az isteni értékek működtetése.
Az Istenhez való elkötelezettség alapja a vágytalanná válás. Ez nem a vágyak megtagadását jelenti hanem a vágyak átalakítását és az élet szolgálatába állítását. A vágyakat az emberben a teremtő energia (szexuális energia) mozgatja. Amikor nem tudok teremteni általa, akkor önmagam felé fordul és nemi és birtoklási vágy lesz belőle. Ezt jelképezi a keleti hagyományokban az önmaga farkába harapó kígyó. A teremtő energiák ilyenfajta működtetése csak önmagunk és az anyag reprodukcióját szolgálja, az élet növekedését nem, mert minőségi változás nem jön létre általa. A vágytalanná válás leegyszerűsítve annyit tesz, hogy a vágyaim egylényegűvé válnak az Isten céljával, és ez által már Isten célja és nem a vágyaim mozgatnak az életben.
Krisztián