A tíz parancsolat, az ősi időkben az isten által adott törvény, az emberek számára. Isteni kinyilatkoztatás, mely az ember az élethez való helyes viszonyáról szól! Mint ilyen, nem erkölcsi norma! Nem a korhoz, az emberi képzetekhez, vagy vallásokhoz igazodik! Időtlen igazodási pont, a teremtés törvényeihez.
Arról szól, hogy az élet hogyan lehet működő, az örökkévaló szintjén! Mitől válhat fejlődővé!
A parancsolatok nem az emberi viszonyulásokról szólnak. Nem az emberi döntések és hozzáállás szerint értelmezendők! Arról szólnak, hogy mi az az élethez való viszony, amiből
örök érték, fejlődés születik. Arról a törvényről, amitől az élet nem torzul, hanem fennmarad, és egyre jobb lesz, fejlődik, mind magasabb szintű lehetőségeket adva a teremtésből, ebben a térben. Mert ez az ember munkája, erre adta lehetőségeit, és erre kötött szövetséget vele isten!
Ezek hát az ő örök törvényei, az ember számára!
Melyek megmutatják, hogyan viszonyuljon az ember a teremtéshez, hogy azzal egységbe kerüljön, és azt hitelesen képviselhesse.
Ezen törvények mentén zajlik az ember megmérettetése, általuk derül ki, hogy az isteni szerint él e vagy, nem. Ez változatlan, és örök!
Az idők során az ember lassan, kis csúsztatásokkal eltorzította isten parancsolatait, de ha az életet figyeled, és annak törvényeit, megláthatod, miről szólnak valójában. Mivel ennek örökös aktualitása és kiemelt fontossága van, úgy éreztem, le kell írnom ezeket a parancsolatokat, mindenki számára, hogy az emberek újra hozzáférjenek isten törvényéhez. Ebben segítségül hívtam Kreiczer Krisztiánt, aki rendelkezésemre bocsátotta a saját tíz parancsolat értelmezését is, melyet azonos időben, közel azonos tartalommal írtunk le. Köszönet neki érte! E kettőből összegeztem az itt található anyagot. Amiért minden felelősséget vállalok.
Mindenki használja saját akarata, felelőssége szerint. És az élet által megmérve döntse el, igaz e, vagy sem.
Mészáros Szabolcs
A parancsolatok két első sora Bibliai, a harmadik az Egyiptomi Halottas könyvből való. Mivel az Egyiptomi halottas könyv tartalmazza a parancsolatok legrégebbi, leírt formáját. Ezt újította meg Mózes. Ez után található a parancsolat kifejtése.
I. Parancsolat
– Én vagyok az Úr, a te Istened. Ne legyen más istened!
– Én vagyok az Örökkévaló, a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéből, (a) szolgaság házából Ne legyenek neked más isteneid énelőttem!
– Nem bolygatom az isteni egységet!
Az első parancsolat az istennel való egység kifejezéséről szól.
Mindig az életet, istent, mint forrást kell keresni, és ehhez kell igazodni.
Az isteni egységből az ember nem kerülhet ki. Minden pillanatban az kell, átjárja, és abból kell kiinduljon, azt kell keresse, hogy mi az isten akarata ebben a pillanatban. És hogy én ezt az akaratot hogyan tudom szolgálni, hogy érték szülessen, nem pedig azt keresni minden pillanatban, hogy nekem miből van hasznom.
Amíg az ember ide nem jut el, az isten szempontjából mindig több kárt tesz, mint amennyi hasznot hajt.
Mert ha nem tudja elérni azt, hogy az isteni vezetettséget fenntartsa az életében, akkor nem tudja a saját lelkét, az istentől kapott tartalmat kifejezni a világban, és akkor nem tesz hozzá az élethez, és nem hozza ki magából azt az értéket (az istenre való hangoltsága révén), amit minden pillanatban kihozhatna.
Mert az hogy ezt ki tudom e hozni magamból, hangoltság kérdése.
Mert így működik az anyagban az élet, hisz az anyag vibráció.
Ha az anyag uralására hangolom magam, akkor nem látom az anyagban az életet, csak azt, hogy hogyan tudom a hasznomra fordítani. Hisz az anyagra és nem a lelkem, isteni irányom befogadására hangolódok.
Az ember olyan, mint egy hangszer, a hangoltság olyan, mint a zene. Ha rossz irányba, rosszul hangolódsz, nem ad tiszta hangot, mert az torzul. Minél elhangoltabb egy ember, annál torzabb a kifejezése, kiterjesztése az életben.
Így aki nem hangolja magát istenre, az egyre jobban elhangolódik az élettől, egyre távolabb kerül tőle.
A parancsolat másik része, hogy az emberek gurukat, tanítókat keresnek. Ami az anyagra hangolt szemléletben hatalmas hiba!
Minden embernek saját lelke, és általa az istentől kapott iránya van. Ezt kell, hogy kövesse!
Átveheti és használhatja a hiteles tanítók tanításait, de egy hiteles tanító azt tanítja, az ember hogy lehet önálló, felelős ember, isten társa, nem azt, hogy úgy, élj, ahogy én élek, és azt, hogy engem kövess, mert én tudom az igazságot. Sem azt, hogy csak általam jutsz el az igazsághoz, vagy istenhez. Az ilyen tanító maga is az anyagot követi, nem istent! Az ilyen tanító istentelen, és az ilyen szervezet, egyház is az!
A hiteles, igaz tanító azt tanítja, hogy az ember hogyan tudja megtalálni a magában levő értéket, és hogy tudja megérteni az életet, mint törvényszerűséget. Ez által hogyan lehet szabad, felelős, alkotó, isten teremtő társa.
Nem más ember eszméjét kell követnem, hanem a saját lelkemet, belőle fakadó belső igényemet, abban az irányban, eszmében, amiben nekem önkifejezési igényem van. Mert a lelkemben van egy tartalom, ami egyéni és istentől való. Amit nekem ki kell fejeznem, mert az isten ezt rendelte nekem, és mert ezért van bennem, lélek, isteni tartalom.
Ezért nem hozott létre isteni tanító soha vallást. Mert a vallás dogmatizál egy hozzáállást, amit követve az emberek úgy akarnak élni, mint az a tanító, akire a vallás egy hamis, az emberek által alkotott képet húz. Nem lehet úgy élni, ahogyan egy mester, csak megérteni az életéből és tanításából azt, hogy hogyan lehet az isteni rend szerint élni, nekem, a magam módján. Az ilyen tanításból, mivel a törvény leképezése, nem lehet merev vallási keret.
A hiteles egyház, ami képviseli az isteni törvény tanítását, azt tanítja, példával, hogy az ember hogy értheti meg az élet törvényszerűségeit, hogy ismerheti fel a világban és magában.
Egy vallás, vagy mester, egyetlen ember vagy emberi rend sem helyezheti magát isten fölé, nem teheti isten elérését magától függővé, nem helyezheti magát az isten helyébe! Ilyet ne kövess, mert megszeged ezt a parancsolatot!
II. Parancsolat
– Ne készíts faragott képmásokat! Ne imádj bálványokat!
– Ne készíts magadnak szobrot, sem semmiféle képmást arról/azokról, amik az egekben vannak fent, se amik a földön vannak lent, se amik a vizekben vannak a föld alatt. Ne borulj le nekik és ne engedd, hogy szolgálatukra kényszeríttess, mert én, az Örökkévaló, a te Istened, féltékeny Isten vagyok, aki meglátogatja az apák vétkét a fiakon harmad- és negyed ízig, azokon, akik gyűlölnek engem. De kegyelmet cselekszem ezer ízig az engem szeretőknek és azoknak, akik megtartják parancsolataimat!
– Nem állítok meg egy istent sem, ha megjelenik!
Az ember nem imádhatja isteniként az anyagot! A parancsolat nem azt mondja, hogy az anyag alantas, hisz az élet része, hanem azt, hogy az önkifejezés és tanulás eszköze, nem pedig az isteni megnyilvánulása.
Az isteni megnyilvánulása az a lenyomat, ami az életben alap minőségekként jelen van, és fel lehet belőle építeni bármit.
Minden olyan megnyilvánulás az anyag imádata, mint a kártyajóslás, színek, szagok, természet imádata, kövek istenítése, stb. Mindez bálványimádás!
Nem alapozhatom erre az életemet. Ha igen, akkor az anyagban levő energiát akarom megszerezni, ami azonos a hatalomvággyal.
Az istennel való kapcsolat hiányában, a törvények ismeretének híján, az azok alapján való munkavégzés nélkül is energiához, erőhöz akarok jutni, ahelyett, és anélkül, hogy használnám a saját erőmet, ami a lelkemben van, és annak alapján megdolgoznék a tudásért és erőért.
Mindez nem azt jelenti, hogy nem használhatok gyógynövényt, ásványokat, nem táplálhatom a testem. Itt a hozzáállásbeli különbség fontos.
Hiba, ha ebből stabilizálom magam, ebből nyerek erőt, mert nem vagyok azonos a lelkemmel, nem élek felelősséggel, munkával. Nem azt a hibát keresem, hogy hol nem kapcsolódok az élethez, amiért erőre van szükségem a stabilizációhoz és működéshez, hanem arra alapozom az életem, hogy kövek, növények, misztikus gyakorlatok segítségével túléljek, kiterjedjek, hatalmat gyakoroljak. Anélkül, hogy ez a tanulásom és munkám alapján járna nekem! Ez az alantas hozzáállás csak szenvedést szül!
A természet imádata is bálványimádás, ha ez az örömöm forrása, benne látom a teljességet, a tökéletest.
A természet az élet alapja. Az ember dolga nem az alap működtetése. Az emberi alkotás során az alapból tanulva, sokkal magasabb szintűt kell teremteni. A természetből csak az alapot a törvényeket kell megérteni. Mint azt részben mai tudomány teszi. Ezekből többet, teljesebbet kell, hogy alkossak, ettől válhat az ember isten képmásává, teremtő társává.
Nem maradhatok a természet kiszolgáltatottja, mert ez a növény és az állatvilág szintje.
Az embernek erre az alapra a saját lelkének iránya mentén új teremtést kell létrehoznia. Helyes hozzáállással az ember már régen egyre magasabb szintű életlehetőségeket alkotna a földön, mint a természet alap lehetőségei. De dönthet, az élet alap szintjén él, mint állat, vagy a lelkét éli, mint teremtő társa istennek.
A természet, azon tanítás miatt, miáltal felismerhetővé válik, mi hova vezet, egyszerre ad nehézséget és egyszerre táplál. A nap is, egyszerre rombol és épít. A természet egyensúlya az élet és halál együttmozgása. A fizika és a biológia küzdelme.
Az embernek nem ezt kell megélnie, nem ez a célja! Hanem ebből tanulva az istenit működtetni, az anyag fölé emelkedve, kiszorítani a halált az életéből! Mert az ember képes erre!
Bálványimádás még az anyagi örömök keresése, hogy az egyensúlyozza ki a lelki sivárságom, mert üres az életem. Mert nincs belső irányom, nem keresem a lelkem, így ebből merítek erőt a túléléshez, hogy elviseljem a saját nyomorúságom. nem akarok alkotni, javulni, szembenézni a hibámmal.
Bálványimádás az is, ha az ember saját tudását, az általa létrehozott ideákat imádja, isteníti. Nem vizsgálja meg azok valóságát, elfogadja őket, és követi, táplálja, ha helytelenek is, mert erre nevelték, vagy, mert megfélemlítették, ha nem követi, az rá nézve hátrányos következményekkel járhat! Ha az anyagot, vagy a helytelent követed, azzal válsz azonossá, hisz szabad akaratod van! Ez a hiba életeken át rabságban tart! Utódaid terét is beszűkíti, hisz azzal a lehetőséggel indulnak itt az anyagban, amit te a vérvonaladban hátrahagysz!
III. Parancsolat
Isten nevét hiába a szádra ne vedd!
Ne vedd fel az Örökkévaló nevét hiábavalóságra, mert nem nyilvánítja tisztának az Örökkévaló azt, aki hiábavalóságra veszi fel az Örökkévaló nevét!
Nem sértem meg a kormányzó istent!
Az isten parancsolatai az örök törvényről szólnak, nem az emberi kommunikációról, ami szituációfüggő! Semmi köze a beszéd milyenségéhez!
Az veszi szájára hiába az isten nevét, aki az istennel akarja igazoltatni, hogy amit csinál, az jó! Akár ember, akár eszme, akár vallás!
Aki arra hivatkozik, hogy amit tesz, képvisel, isteni, hogy az isten sugallata!
Az ember erre nem hivatkozhat.
Csak arra, hogy ő ezt az eszmét miért tartja helyesnek, és hogy ennek helyességét az életből, mint törvényszerűség, megértette.
Minden olyan hivatkozás, ami istennel fedezi magát, az törvénytelen, mert én nem vagyok isten!
Mindig a tevékenységem eredménye kell, hogy igazoljon, az, hogy abból isteni érték, élet, jobb lehetőség születik, vagy pusztulás, ha a tevékenységem nem istent szolgálja.
Az isteni mindig igazolja magát a működésével!
Az önigazolás is ez a bűn! Ha egy eszmével akarom igazolni a helyességem. Mert minden működő, élő eszme isteni elv. Ha a ténykedésemet, önigazolást keresve összemosom az istenivel, egy eszmére hivatkozva, ezt a bűnt követem el.
Ne egy eszme igazoljon engem, hanem hitelesen képviseljem az eszmét, azzal, hogy olyat hozok létre, ami hitesen működik, él, és akkor arra rámutathatok, hogy ez az adott összefüggés mozog benne, itt jelenik meg, ebben a formában, stb.
De arra nem hivatkozhatok, hogy azért igaz, amit teszek, mert én ezt az adott eszmét követem, ezt képviselem. Még ha nem is működik abban, amit megpróbálok ráhúzni!
A tevékenységem kell, hogy tükrözze az eszmét, amire épült!
Ezt nem lehet megfordítani!
Az ebben a bűnben élő ember önigazolást akar, és nem akar működtetni semmit felelősen és hitelesen!
Ezt a parancsolatot szegi meg az is, aki istentől várja a választ, arra, hogy mit tegyen.
Mert a saját működését nem akarja felelősen vállalni, megismerni, hibáit javítani, ehelyett az istennel akarja elvégeztetni ezt a munkát.
Vannak saját képességei, irányai, de nem akarja befektetni a munkát és vállalni a felelősséget, hogy megvizsgálja, mi rejlik benne, és azt az életben képviselje.
Nem akarja szétválasztani magában mi az, ami öröktől való, és mi a hibája, ami ebben gátolja. Nem hajlandó szembenézni a hibájával és változtatni rajta. Meg akarja ezt az energiát spórolni! Pedig erre kapta!
Nem akar veszteséget. Az ebben a hibában élő ember nem akar munkát végezni, csak olyat, ami biztosan működik, és ezért csak másokat másol, ami már működik, azt veszi át. Nem dolgozik meg a lehetőségért, a biztosért más útját akarja járni, tehát lop.
Persze a tanulás is másolás, de a törvény szerint, annak dolgozok, akitől tanulok, majd újat hozok létre a tudásommal. Így ellentételezem a tudást a megszerzéséig befektetett munkámmal.
Aki másol, az lop. Mert a benne levő értéket nem akarja kifejezni, mert az oda vezető út tanulással, befektetéssel, veszteséggel jár. Nem akar felelősséget, önálló döntéseket hozni, de az isteni lehetőségből, mint élet, részesedni akar. így a mások által teremtett isteni lehetőséget elveszi, másolja és használja. A tanulás nem ilyen! Egy alap megszerzése, amivel utána létrehozok valamit, amivel hozzáteszek magamból a létrejövő értékhez. A mechanikus másolás bűn!
Ezt a parancsolatot szegi meg az is, aki az életről tanítást ad, és azt nem tudja hitelesen, a saját életében megmutatni, illetve nem tudja megmutatni azt, hogy az mitől és hogyan valósul meg az életben.
Mert ő is csak másoktól lop, vesz példát. Fontos akar lenni, csodálatot, teret és energiát akar, de fogalma sincs, hogy az az érték, amiről tanít, mitől működik, mitől valósul meg, így az isteniről beszél úgy, hogy fogalma sincs róla!
Az eszméivel becsapja és megrészegíti az embereket, felkelt egy vágyat, valami után, aminek az eléréséről, működéséről nem ad tanítást, nem mutatja meg, hogy a tőle tanulók mitől részesülhetnek benne.
Az ember önfontosság és önigazolás igénye mozgatja ezt, az ilyen ember munka nélkül akar elismeréshez, és értékhez jutni, az isten mások által leképzett eszméit kihasználva.
Ehhez a parancsolathoz azt kell megérteni, hogy van anyag és van fény, ami tartalommal megtölti az anyagot, mint törvényszerűség, mozgató elv, vagyis az isteni. És az anyag is fényből áll.
Így az emberi szándék, és az isteni törvény, együtt, mint az élet megjelenési igénye mozgatja az életet, és az embert a lelkén át.
Az ezt a parancsolatot megsértő ember nem akarja elfogadni, hogy az anyag, az élet, mint anyagszerűség, örök módon csak úgy állhat össze, hogy a fény az isteni törvény leképződik az anyagban, az emberi szándék által.
Mert az ember az a forma, ami ezt a lehetőséget biztosítja a világban. És az ember és isten teremtő együttműködésétől fejlődhet a világ, és nyilvánulhat meg az élet egyre magasabb szinten!
Ehhez fontos a polaritás megértése. Az anyag minden szintje poláris. A polaritás ugyanúgy működik az isteni szinten is, csak a forrásban nem.
Az egység nem a polaritás megszűntét jelenti, hanem hogy a két polaritás között állok, egyensúlyban tartom azt, és a kettő tökéletesen együttműködik. Az anyagi világ alapja az együttműködés. Ha a polaritás megszűnik, akkor megszűnik a fejlődésre való késztetés, és az élet alapja, mint biológiai alapelv, hogy mindig, minden fejlődik és egyre magasabb szinten akar kifejeződni. Mivel polaritás van, mindig azonos mértékben igazolható lesz, a korlátolt ember számára, aki csak az élet felét akarja látni, az, hogy nincs isten, a magas szintű ember számára pedig hogy van isten. Mindig igazolható lesz a kettő, azonos mértékben.
Mert a természet az anyag és a fizika az emberi döntésekről, az anyaghoz való viszonyról szól, és ebből alátámasztható, hogy adott dolog az isten akaratából nem történhet, így nincs isten. És nem is történik az isten akaratából, hanem az ember akaratából történik, mert az adott ember valamilyen helytelen viszonyban áll az élettel. De az ember viszonya, döntései, erkölcsisége, stb. nem az isteni működés szintje, ám felemelhető oda.
Ez a polaritás. Van anyag, és van isteni törvény, de a kettő, nem áll direkt, teljes kapcsolatban, hanem az embernek kell összekapcsolni. Azáltal hogy megteremti az egységet. Ha létrejön, megjelenik az isteni, ha nem akkor a pusztulás és a szenvedés, az anyag mulandósága uralja az életét.
Csak az állandó hangoltság és az állandó keresés hozhatja azt az ember számára, hogy a forrással kapcsolatba kerül, és ez által folyamatosan megérti, hogy van isteni, és az miként működik az ő életében.
IV. Parancsolat
Az Úr napját szenteld meg!
Emlékezz meg a szombat napjáról, hogy megszenteld azt!
Hat nap dolgozz és végezd minden munkádat, a hetedik nap azonban az Örökkévaló, a te Istened szombatja. Ne végezz semmilyen munkát mert hat nap alkotta az Örökkévaló az egeket és a földet, se barmod, se a jövevény, aki a kapuidon belül van, te, se a fiad, se a lányod, szolgád és szolgálólányod, ezért megáldotta az Örökkévaló a szombat napját és megszentelte azt. a tengert és mindazt, ami azokban van, de megnyugodott a 7. napon.
Szenteld meg a szombatot!
A parancsolat arról szól, hogy a hetedik nap az istené.
A törvényszerűség az anyagban ciklikusság. A földön a hetesség egy alap egysége e ciklikusságnak. Ez mindenütt megfigyelhető a biológiában.
Az életben ciklusokban jelenik meg a törvény, így rendszerben működő, és felismerhető, értelmezhető általa, hogy az élet törvényszerűségek mentén működik.
Mivel az élet hetes ciklusokban működik, a hetedik napon, a hetedik ciklusban a törvény szerint pihenni kell. Ez a parancsolat nem arról szól, hogy szétszórom az erőm, dorbézolok, hanem hogy feltöltődöm, és megszemlélem a munkám, hogy jó e, követi e az isteni rendet, élet születik e általa?
Példaként így épül fel a naptári hét is.
Hétfő döntéshozás ideje, eldöntöm hogyan, miben tevékenykedek.
Kedden megélem, az életben működik e, amit csinálok.
Szerdán a megélésből való egység születik meg. Látom, hogy mitől értékes a munkám, általa az élethez kapcsolódok.
Csütörtökön megméri az élet, hogy amit teszek, megállja e a helyét.
Péntek az összegzés, ami a megtisztulás is egyben. Kijavítom a hibát, újraértékelem a munkát, ha kell.
Szombat a lélek ideje. Ha a lélek szintjén működik az alkotás, a lelkem, a bennem rejlő istenit teljesíti ki.
Vasárnap eldöntöm, hogyan folytatom tovább, összegzem, amit tanultam belőle, feltöltődök.
Csak hetes ciklusban, a törvényhez igazodva lehet életszerűen szemlélni az életet. A hetes a törvény az anyagban.
Tisztelned kell az isteni rendet, és a hetedik napon, hetedik ciklusban keresned kell, hogy az életedet, munkádat átjárja e a törvény azon összefüggése, amit már értesz belőle, az megjelenik e a munkád által?
Aki ezt nem teszi meg, és nem igazítja ehhez az életét, idővel egyre jobban eltér az isteniből. Rendszeresen vizsgálom kell hát a munkám, nem az én tetszésem, elképzeléseim, ideáim alapján, hanem, hogy az életet hoz e a világban, valós eredményt, mint életlehetőséget, vagy nem.
Ebből a hozzáállásból születhet meg az életem végére az, hogy valami isteni összefüggést kifejezőt hozok létre. És ezen a törekvésen, összegzésen keresztül tud engem vezetni az isten, mivel egyre többször ismerem fel az isteni törvényt magamban és a világban.
A teremtő a mérce, mindig hozzá igazodok, ő az összegzésem alapja. Az időm az ő szolgálatára van!
V. Parancsolat
Tiszteld atyádat és anyádat!
Tiszteld atyádat és anyádat, azért, hogy meghosszabbodjanak napjaid a földön, amit az Örökkévaló, a te Istened ad neked!
Nem ártok rokonaimnak!
Ez a parancsolat sem az emberi normákról szól! Nem arról, hogy a szülőket követni kell! Tiszteld őket olyan szinten, hogy élet lehetőséget és alapot adtak neked! De ezzel az istent szolgálták, nem téged!
De nem kell követned őket. Nem is kell fenntartanod őket. A betegségeik, életképtelenségük nem az élet velejárója. Azért vannak, mert helytelenül éltek, szemben álltak az élet törvényével, nem fogadták el az isten törvényét, nem nyilvánították meg a tudását! Ez az ő tanulásuk.
Nem dolgod mást cipelni, a dolgod a benned levő istenit kifejezni! Az isteni a törvénybe nem kerülhet mulandóság! Nem egymás vonszolásáról, mentegetéséről, hibáinak fenntartásáról szól!
A törvény szerint azt az értéket tiszteld, amit a vérvonalad hordoz. Ha a szülők nem képviselték ezt, akkor bennük ez nem tisztelhető. Egyes motivációikban azért jelen van, mert mindenkinek igénye a vérvonalában meglevő eszme keresése, megnyilvánítása, csak feladja. Ettől lesz beteg, mert nem valósít meg semmit abból, ami benne rejlik.
Mindig az apai ág hordozza az eszmét, mint az élet kiterjesztésének iránya, az anyai pedig a már felismert, megtartandó értékeket hordozza. A vérség a szíven keresztül nyilvánul meg, mert a szíven keresztül kapcsolódik a testhez a lélek.
Az anyagon keresztül, mint vérség, így táplálja és motiválja az embert az isten.
Ahogyan az ember fejlődése során egyre többet megtanul, és megnyilvánít isten törvényéből, a saját terében, abból az irányból, amire hivatott, úgy a vérvonal az emberiség terében nyilvánítja meg isten tudását, abból a minőségből, amit képviselni hivatott, egyre teljesebben, minden élő javára. Így fejlődik az egyénnel együtt ez emberiség, az ember tere, világunk is!
E törvénnyel motiválja isten az embert, hogy a lelkéhez kapcsolódjon. Amíg ezt az értéket nem látja magában, addig a szeretet, mint egység nem fog megvalósulni az életében. Addig az ember csak azt akarja, hogy elismerjék, fontos legyen, ami nem a szeretet. Sajnálja magát, mert nem szeretik. Erre az istenben élő embernek nincs szüksége, csak annak, aki kiszolgáltatott, és másokkal akarja tápláltatni magát. Az istenhez kapcsolódás nem ilyen.
Az istenhez kapcsolódáskor kifejezem a bennem levő értéket, és attól tartom magam értékesnek, hogy ezt megvalósítom, nem mások elismerésétől. Így egy vagyok az élettel, és amivel egy vagyok, azt szeretem.
Minden ember arról dönthet az életben, ami átjárja. Így csak magáról dönthet. És mindenki a lelkén át csak egy minőséget hordoz az isteniből, nem az egészet. Ezen a minőségen át megértheti az egészet. Mert minden alap minőség teljes törvényszerűséget hordoz. Ahogy egy sejt is hordozza az emberről való összes információt.
Azt kell megértenie az embernek, hogy arról dönthet, hogy kifejezi e azt, ami átjárja. Mert csak azzal van valós kapcsolatban, ami benne van, és azzal tud kapcsolatba kerülni, ami ezzel valamiben azonos, és nem mindennel. Mert nem isten.
Ha ezt nem fogadja el, mindig mindennel azonosulni akar, amitől azt hiszi, hogy értékesnek tartják, nem lesz önmaga. És amíg nem önmaga, nem lesz kapcsolata az istennel. Nem járja át a szeretet. Önmaga a lelkéből fakad. És az anyagban a vérvonalából. Így együtt lesz teljes.
Az ember tisztelje a magas szintű tudást, ami az életben az istenit hordozza! A vérvonalának magas tudást megnyilvánító, élőt létrehozó ősei az ő szellemi atyja és anyja! Tisztelje tudásukat, ami életet teremtett, és számra alapot.
VI. Parancsolat
Ne ölj!
Ne gyilkolj!
Nem ölök!
Ez a parancsolat nem arról szól, hogy nem ölj állatot, növényt!
Ha a valóságot nézzük, az ember, az anyag szintjén minden él. A növény is, az állat is, a téged megölni akaró is. Ha ezt a parancsolatot szó szerint veszed, éhen kell halnod, mert minden él, és nem ölhetsz. Csak az elpusztultat ehetnéd meg, mert az egészséges gyümölcs, mag is él. Az önvédelemnek sem lenne helye. Az isten talán kiszolgáltatottnak teremtett? Ez irreális.
A parancsolat arról szól, hogy az ember az életet nem ölheti meg! Ne legyen szándékodban, és nem is tedd meg, hogy az életet elpusztítod, vagy félelemből, álszentségből pusztulni hagyod!
Az életet fenn kell tartani. Ha nem tartod fenn, nem állsz ki érte, nem építed, azzal is pusztítod.
Arra teremtette az isten az embert, hogy kifejezze őt a világban. E kifejezésben az életet úgy tartod fenn, hogy az egyensúly nem bomlik fel se benned, sem az életben. Az élet folyamatos mozgásban van, nem áll, ezért az élet szolgálatához az egyensúly mellett másik nélkülözhetetlen elem, a fejlődés. Ami nem fejlődik, az degenerálódik, pusztul. Álló helyzet nincs! A parancsolat megtartásának két alappillére tehát, hogy fenntartod az egyensúlyt, és hogy fejlődsz. Aki ezt a kettőt nem teszi, az öl! Pusztítja az életet, mert csak elvesz belőle!
A parancsolat helyes megéléséhez az életet folyton táplálnod kell, úgy, hogy ez a két alappillér megvalósuljon. Nem vehetsz el többet, mint amennyit adsz. Legalább annyit kell létrehoznod, mint amennyit elveszel. Minden szinten, tudásban, munkában. Ám ez még csak az egyensúly. Ez még kevés. Így csak nem ártsz, és helyesen használod az életet.
De mert elveszel, ennél a hozzáállásnál még lassan, de pusztul az élet, mert nincs fejlődés általad.
Fejlődés csak akkor lehet, ha többet adsz, mint amit elveszel. Itt már életet teremtesz, nem pusztítasz. Erről szól ez a parancsolat!
Mivel az emberiség torz, istentelen, meg kell védened magad. Végső esetben ölnöd kell. Nem az a bűn, hanem ha az ölés a szándékod! Sőt, bűn az is, ha ölnöd kellene, hogy megvédd az életet, az isteni értéket, de te gyávaságból, álszentségből nem teszed. Így általad pusztul el az az életből, amit megvédhetnél!
VII. Parancsolat
Ne törj házasságot!
Ne paráználkodj!
Nem vagyok lélektörő!
Ahogyan egyetlen parancsolat sem, ez sem az emberi viszonyokról szól! A szexualitáshoz és társas kapcsolatokhoz pedig végképp semmi köze.
Az istennel való társulás, szövetség elárulásáról szól!
Mire teremtette az isten az embert? Arra, hogy rajta keresztül érvényre jusson a világban az élet törvénye, az isteni akarat. Az isteni tudás, az élet, egyre magasabb összefüggései, lehetőségei érvényesüljenek, egyre határtalanabb és végtelenebb fejlődésre nyíljon mód minden igaz lény örömére. Erre teremtetett az ember! És amit isten törvényéből már ismer, abban isten szövetségese, teremtő társa kell egyen!
Nem a harácsolásra, nagyravágyásra, gyűjtögetésre, önigazolásra teremtetett! Amíg ezt éli, és nem a fentieket, addig folyamatosan az istennel való szövetségért töri.
Az embernek folyamatosan keresni kell magában, hogy milyen érték rejlik benne, és hogy tudja ezt kifejezni, minél magasabb szinten. Az élet szolgálatába állítani, és nem pedig a saját hasznára fordítani. Ha az élet szolgálatába állítja, neki is lesz belőle haszna. De ha a saját hasznára fordítja, akkor az életnek nem lesz belőle haszna. Minden más hozzáállás az istennel való társulást töri.
Ide tartozik az is, ha a teremtésről való tudást eladod az anyagért. Haszonért, vagy anyagi tered, tested védelmében. Olyan rendelkezésére bocsátod, akiről tudod, hogy istentelen!
VIII. Parancsolat
Ne lopj!
Ne lopj!
Nem rabolok!
Minden, amiért nem dolgoztál meg, és úgy jutsz hozzá, lopás.
Kivéve az ajándékot. Ha valaki ad valamit, azért vár valamit. Az ajándék nem ilyen. Az egy célért való áldozathozatal. Én értéket látok valamiben, és ezt kifejezem, azzal, hogy adok, a célért, annak, aki ezen a célon nem magának, hanem az életnek dolgozik. Így az életnek adok ajándékot, annak létrejöttéért hozok áldozatot.
Ha kevesebbet fizetsz egy munkáért, mint amiért te megcsinálnád, lopsz! Ha egy vállalkozásban ugyanannyi munkában eltöltött időért te magadnak többet adsz, mint a többieknek, lopsz! Ha mások rászorultságát kihasználva keveset fizetsz, mindegy hogy ő mennyit kér érte, lopsz! Ha elfogadod az alacsony árat, mert valaki szerencsétlen, és ennyinek is örül, lopsz! Minden, amiért kevesebbet adsz, mint amit ér, lopás! Ha megtévesztesz másokat, nem azt a szintet adod, amit mondasz, ha elhallgatsz valamit arról, amit kínálsz, lopsz! Mert haszonért teszed, többet akarsz az életből, ami jár.
Minden lopás az egyensúlyt teszi tönkre!
IX. Parancsolat
Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot!
Ne tégy felebarátod ellen hazug tanúbizonyságot!
Nem szólok hazugságot igazság helyett!
Minden eset ennek a parancsolatnak a megtörése, amikor nem állsz ki az élet igazságáért, pedig tudod az igazságot, azért mert neked az igazság melletti kiállás problémát okoz. Konfliktust, küzdelmet, halált hozhat rád. Ha nem állsz ki az igazságért, elferdíted, ez hamis tanúbizonyság.
Ha nem képviseled az igazságot, amit tudsz, szemet hunysz az igazságtalanság felett, saját érdeked miatt, akkor miattad érvényesül az igazságtalanság! Ezzel magad is igazolod az igaztalant! Ide tartozik az is, ha más olyan igazságot szól, amiről tudod, hogy igaz, de neked hátrányos, így elfordítod a fejed, vagy akár ellene fordulsz, megtagadod az ő igazságát! Akkor is hamis tanúbizonyságot teszel, az isten törvénye ellenében!
X. Parancsolat
Ne kívánd felebarátod házastársát vagy bármiféle tulajdonát! Ne kívánd felebarátod házát!
Ne kívánd felebarátod házát, ne kívánd felebarátod feleségét, se szolgáját, se szolgálólányát, se ökrét, se szamarát – se semmit, ami a te társadé!
Nem károsítok meg másokat!
Ez a parancsolat az irigységről szól. Ne akarj semmit, amiért nem dolgoztál meg. Ne sajnáld magad, amiért nincsen valamid, amire vágysz. Dolgozz meg érte! Ha az élet nem adja, akkor valamit rosszul csinálsz!
Ne másokra haragudj az ő jobb lehetőségeikért! Teremtsd meg a magadét, ha akarod! Ha az isten a munkádért lehetőségeket ad neked, légy hálás, ha nem ad, fogadd el, hogy kevés amit teszel. Mert el kell fogadnod, hogy ami veled, és a világban történik, az az isteni rend alapján történik.
Mindennek meg van az ára, mindenért meg kell dolgozni, és nem elvenni, hanem megteremteni azt az értéket, amitől az isten azt neked is adja.
A rosszindulat, gyűlölet az irigységből, a munka nélküli szerzés vágyából fakad. Abból, hogy nem dolgozol meg azért, amire igényed van, és nem akarod belátni, hogy ahogy csinálod, az nem jó. Ha jó lenne, az élet adna lehetőséget a vágyaid elérésére. Ne máséra vágyj vagy ítéld meg, a te szemszögedből. Az az ő tere, az ő felelőssége. Ha istentelenül szerezte, az ő dolga, az ő büntetése lesz. Ha az istennel összhangban szerezte, jár neki! De ez az ő élete, mindenki a saját teréért felelős!