Sok mindent olvashatunk a szeretetről. Most én is megvilágítanám a szeretetet, egy más módon, úgy, ahogy azt én tapasztaltam. Megközelítésem rendhagyó módon nem érzelmi, inkább „tudományos”. Gondolkodjatok el rajta a tapasztalataitok, és ne az érzelmi szokásaitok alapján, és így fogadjátok el, vagy vessétek el szabadon.
Több, magas szintű tanítás került napvilágra az elmúlt években, melyről az a közvélekedés alakult ki, hogy egyáltalán nem emelkedett, mert nem a szeretetről szól. Azt figyeltem meg, hogy akik így vélekednek, sosem vizsgálták meg, egyetemes módon mi és hogyan működik a szeretet, csupán a saját érzelmi megközelítéseik, és világképük biztonságos menedékéhez hasonlították az írásokat. Melyek azzal nyilván nem egyeztek, lévén, hogy egyetemes elveket közöltek, míg a kritikusok csupán saját zavaros érzelmi világuk igazolását várták tőlük. Ez késztetett rá, hogy e művek védelmére keljek, némi magyarázattal.
Nos, először is a szeretet nem érzelmi állapot, vagy emberi megközelítés. A szeretet egyetemes, isteni minőség.
Azt is mondhatnánk, az a képesség, hogy valamivel egyé tudok válni, azonosulni, el és befogadni azt.
Tehát a részem, és a része vagyok.
Más megfogalmazásban az érdek és elvárás nélküli táplálás képessége.
A fenti gondolat mentén, azt tudom táplálni érdek és elvárás nélkül, amivel azonosulni tudok.
Induljunk a Teremtőtől. A sokat emlegetett feltétel nélküli szeretet Isten képessége. Hisz ő teremtett mindent, így minden az ő része. Tehát azonos vele, elfogadja, és táplálja, elvárások nélkül.
Ám ez a táplálás nem jelenti azt, ahogyan az ember a feltétel nélküli szeretetet manapság értelmezi.
Nem ad mindent, feltételek nélkül. De mindennek megadja a lehetőségét. Lehetsz ilyen, lehetsz olyan, mindenre lehetőséged van. Arra is, hogy a teremtés törvényeit élve a fénnyel válj azonossá, vagy, hogy az anyagba ragadj, és az anyag törvénye szerint pusztulj.
Isten szabad akaratot adott az embernek, és teret arra, hogy tudatosan, döntésein át megismerje az ő törvényeit, és mind inkább azonossá válva velük, folytassa a teremtést itt, az anyag világában. Mi ez, ha nem a legnagyobb szeretet?
Ha a feltétel nélküli szeretet az ember felé azt jelentené, hogy mindent megtehet következmény nélkül, és mindent megkap munka nélkül, nem változna, nem fejlődne, és nem válna isten képmásává ebben a világban.
Tehát a feltétel nélküli szeretet munka nélküli, emberi értelmezése a szabad akaratától és a fejlődés lehetőségétől fosztaná meg az embert, akinek semmit nem kellene tennie azért, hogy mindent megkapjon.
Nézd csak meg, a teremtő így működteti a szabad akarat nélküli világot. Például a növények és állatok világát. Minden lehetőség megvan, de ebből nem születik új megoldás, nem fejlődik az élet, maximum korról-korra változik.
Egy másik törvény is megfigyelhető a szabad akarat híján lévő, természeti-teremtés törvényeknek alávetett világ működéséből. Hogy a szeretetet folytán, amivel azonos vagy, ami belőled való, azt táplálod, de azt jogod van alakítani is, akár pusztítással. Mert, ha szereted azt a dolgot, akkor a pusztításod is csak életet hoz, pozitív irányú változást teremt. Tehát a szeretet itt sem azonos azzal, hogy beavatkozás nélkül hagyom elhatalmasodni a hibás működést, mert az is szeretem, így teret adok annak, hogy mindent meghódítson.
Nézzük meg a jó kertész példáját. Szereti kertjét, táplálja földjét, növényeit. A kert és az ott élők az ő munkájának gyümölcseként jöttek létre és élnek. De ő pusztít is ott, növényeket kapál ki, arat le, felássa a földet, rovarokat távolít el. Ám mindez az élet mind magasabb szintű lehetőségeit szolgálja, amelyet magukban, a kert rendszerének lényei nem lennének képesek létrehozni. Mielőtt azzal példálózna valaki, a bio és ökológiai kertészet is ilyen, eltávolítom a károst és hasznossal helyettesítem, mind magasabb szinten. Persze a módszerek különböznek, de ezen elv szempontjából most ez nem lényeges.
Így irányítja a teremtés törvényeivel Isten a szabad akarat nélküli világot. Nézzük csak meg a szökőárakat, viharokat, aszályt, fajok születését és kihalását. A teremtett világot annak Teremtője uralja, szeretettel, és mégis, az alkalmatlan, a selejtes elpusztul.
Nézzük meg a kertész példáját úgy, ahogy ma, az eltorzult, önigazolóan liberális és humánus szemlélet szeretettelinek tartja. A kertész feltétel nélkül teret ad mindennek. Nem nézi hasznot hajt e, vagy káros e a kert szempontjából. Nem szelektál, válogat, mindent táplál, öntöz, trágyáz, szeret.
Ilyen körülmények közt a hasznos de „békés” növények erősödnek meg vajon, vagy a pusztító „erőszakos” növények? Ugye hogy az utóbbiak. Így azt kell mondanom, az érdek és elvárás nélküli szeretet mai, közkeletű értelmezése a teremtés, és az isteni szeretet szempontjából az egyik legpusztítóbb dolog, amit az istentelen csak létre tudott hozni.
És csak olyan emberek hirdetik, akik valami élőt soha nem hoztak létre, így nem tapasztalták a teremtést a teremtésükben. Valamit létrehozni azt jelenti, hogy élő, a teremtés törvényeit tükröző érték, nem azt hogy a társadalom elismeri, és mesterségesen fönntartja akkor is, ha életidegen.
Miért tartja hát az ember szeretetnek azt, ha valami olyant táplál, ami semmiben nem azonos az ő lelkéből fakadó isteni tartalmával? Hisz mit szeress azon, ami a teremtés ellenére van, él, tesz? Ha befogadod, akkor te is olyanná válsz, és torzulsz! Az elfogadás, és befogadás nem azonos! Amivel azonosulsz, azzá válsz!
Ha elfogadom, hogy valami olyan amilyen, és a saját terében azt tesz, amit akar, mert szabad akarata van, az az ítéletmentesség.
Ez nem az jelenti, hogy befogadom és táplálom ezt a hibát, annak ellenére, hogy rombolja az én szeretett művemet. Ha viszont nem táplálom, és megvédem tőle az életet, az nem szeretetlenség, vagy ítélet, hanem a teremtés szeretete, és a hiba kiküszöbölése. Persze ez nem átlagos emberi szempont, hanem a tudatos emberé. Az anyag érzelmi függőségeiben és illúzióiban élő ember számára ez a hozzáállása a szeretet hiánya, alacsony rendű és pusztító.
Nem érti, hogy az istentelenség nem táplálása, és az általam táplált érték tőle való megvédése a szeretet maga, hisz a létrejövőt fenntartom, a hibást pedig szembesítem hibájával, hogy tökéletesedhessen, nem pedig munka nélküli táplálással fenntartom a hibáját az élő érték fejlődésének rovására.
Visszatérve az írás elejére, a szeretet miért nem érzelmi állapot?
Mert az érzelmek kémiai reakciók és viselkedésminták, az anyag sajátjai, testünk folyamatai.
Az érzések a lelkünkből fakadó iránymutatások, mondhatjuk, hogy a lelkünk Teremtővel, mint egyetemleges fenntartóval való állandó, közvetlen kapcsolatunk, egy energia, mely felé vezet. Ennek az energiának a megnyilvánulása, „suttogó útmutatása” a szeretet, épp úgy, mint a például egyes esetekben (mikor nem keverjük össze azt a társadalmi megfelelések miatti érzelmi szorongásunkkal) lelkiismeret. És más érzéseink is. A szeretet érzése mutatja meg nekünk, hogy mi az a dolog a világban, ami a mi belső tartalmunkkal azonosságot tartalmaz, amit mi táplálhatunk, és ami táplál minket, hogy mindketten többekké váljunk.
A szeretet tesz képessé arra, hogy ezt az értéket felismerve, életünket a szolgálatába fordítsuk, és nem az anyag hajszolására fordítsuk. Ez tesz képessé rá, hogy ha a szeretett mű élővé válik, elengedjük, hisz nem a miénk, hanem a teremtésben velünk azonos, ami önállóvá vált.
A birtoklás vágya, a rajongás azért, amiért nem dolgozom meg, ezek egyike sem a szeretet.
És persze a szeretethez is kapcsolódnak érzelmek, mint mindenhez az életben, de nem azonosak vele.
A leírás itt koránt sem teljes, de gondolatébresztőként megteszi. Folytatása következik.
Mészáros Szabolcs