A Hitről és babonáról
Ellentmondások a vallási elképzelések, és a Hit között
Manapság általános, hogy a hit, dogma, babona, elképzelés és világkép egy zavaros, passzív, önellentmondásos masszává áll össze az emberben.
Hiszek, de miben? Hol ebben, hol abban, a hangulatomtól függően, amit az szabályoz, hogy épp mi hat rám, például rossz idő, éhség, hasonlók és ezekhez a hatásokhoz mit társítok elégedettséget, szorongást, stb. Egyszer azt mondom, a teremtő abszolút, és én hiszek benne, de mikor úgy hozza az érdekem, kedvem, figyelmen kívül hagyom a jeleit, az általam ismert tanításait. Utána pedig őt okolom, mert nem úgy alakította az életem, ahogy a pillanatnyi szeszélyem szerint tetszene nekem. Sajnálom magam, de nem okolom semmiért, és azt mondom van hitem, egy abszolút teremtőben, de mégis jobban tudom mikor, mit tegyek, mint ő.
Azt hirdetem, az anyag nem számít, csak a fény, amellyel mind azonosak vagyunk, (hiába tapasztalom, hogy anyagban élek). Ám ahhoz ragaszkodom, hogy nyírom a hajam a vallásom miatt, hogy öltözök a vallásom miatt, hogyan étkezek a vallásom miatt, mert ez az egyetlen út az üdvözüléshez. Nem látom, hogy ezek mind az anyaghoz való ragaszkodások, amik abból fakadnak, hogy az anyagból eredeztetem a fényt. Sőt, megbotránkozok, ha valaki nem úgy eszik, mint én, nem úgy öltözik, nem úgy gondolkozik, stb., miközben azt hirdetem, mindez nem fontos. Bár erre alapozom az életem, a gyakorlatban. És ez az ellentmondás nem zavar.
Vallási tanításokat követek, passzív, vagy aktív erőszakkal másokra erőltetem azokat, de a szabadságról, a fényben való egységről, elfogadásról és szeretetről beszélek. Persze azt nem vizsgálom, mi a szabadság, miből fakad*, ehelyett olyan ideákat követek, amikről néha én is látom, hogy nem a szabadsághoz vezetnek, hanem dogmák.
Miért alakult ez így?
Sok ember számára, a hit olyasmi, amit a neveltetés során megtanul, mint egyfajta viselkedés, hozzáállás, ám sosem gondolkozik el rajta mélyebben, csak elfogadja úgy, ahogyan tanították neki. Így olyan dolgokban hisz, melyek megalapozottságáról semmiféle saját tapasztalattal nem rendelkezik, vagy, rosszabb esetben, amelyek megalapozatlanságát maga is tapasztalta már, akár több ízben is, de nem gondolkodott el rajta, a nevelésből fakadó mechanikus reakciók miatt.
Ha valaki el is gondolkodik hitéről, gyakran szintén a neveltetés, és nem a tapasztalatok alapján teszi. És ha ellentmondásra bukkan, legtöbbször a nevelés javára dönt, a tapasztalatok ellenében.
És hogy mi is a különbség? Bár ezt már több írásban kifejtettem, itt is kitérnék rá néhány mondat erejéig. A nevelésből fakadó viselkedési minták, elképzelések, megítélések és gondolatkörök azok a megközelítések, melyek mentén a jórészt fizikai tapasztalatainkat értékeljük, és reagálunk az eseményekre. Mivel nem a saját tapasztalatra alapulnak, hanem mások tanították nekünk őket, így nem megalapozottak, sokszor valótlanok. Egy banális példa erre. A szülő undorodik a halszagtól, sőt a halaktól is. És ezt a félelmét átadja gyermekének is. „Fúj, ne nyúlj hozzá, ne edd meg, az undorító, stb.” Jó eséllyel a gyermek undorodni kezd a haltól, anélkül, hogy személyes tapasztalata lenne róla, valaha is megfogta, megízelte volna. Sajnos a mai ember világképének zöme így épül fel.
A tapasztalat az, amit valamiről tudok, mert kipróbáltam, megéltem. Nem csak információ. Ez lényegi különbség, mert ha valaminek a működésében részt vettem, akkor az a dolog a részemmé válik. Képzeljük el úgy, hogy az energiáink találkoztak, és mivel én adtam energiát az adott dolog működéséhez, az általam kezdett működni, így annak energiája is visszajut belém. Ez nem pontos példa, de talán érzékletes. A rész vagyok, és a részem, tehát tudom mi az, megéltem, működtettem, stb.
Ez teljesen más, mintha csak információm lenne az adott dologról, így annak energiája nem rögzülne az én energiatestemben, mint minta, csak az anyagi vetületéről lenne ismeretem. Még inkább különbözik attól, hogy nem is az adott dologról kapok információt, hanem a mások által róla gondolt dolgokat tanulom meg. Itt még egy közvetítő van a tapasztaláshoz képest.
Mégis, korunk alapja nem a tapasztalás, hanem az információ.
Ennyi a kitérő, most térjünk vissza fő témánkhoz, a hithez, és a babonához.
A hitben a dogmák afféle elképzelések. Teológusok vitatkoznak szentnek mondott könyvek mondatainak értelmezéséről, és ez alapján könyveket írnak, melyekből tömegeket tanítanak anélkül, hogy a zömüknek bármiféle tapasztalata lenne arról, amit olvas, értelmez, magyaráz és tanít. Így éppen a lényeg sikkad el, megszületik az elképzelés, a tapasztalat szülte hit helyét dogma, babona váltja fel.
Mivel az emberek zöme úgy nevelkedik, hogy fogadja el vallása tanításait, lelkesedjen értük, anélkül, hogy a tapasztalataival összevetve elgondolkodna rajtuk, máris a dogmát követi, a hit helyett. Pedig, az élet mely más területén alapoznánk olyan dologra a döntéseinket, aminek a működőképességét semmi nem igazolta az eddigi tapasztalataink szerint?
Tény, hogy az elképzelés, az illúziók kergetése csak elképzeléseket és illúziókat képes szülni, valós, működő, élő dolgot nem.
A teremtő vajon azt várja az embertől, hogy elképzeléseket követve babonák mentén élje az életét, anélkül, hogy megtapasztalná a teremtés működését, és részt venne annak alkotásában? Azt várja, hogy a tapasztalatokat, az élet működési törvényeinek megismert rendszerét sutba dobva mások elképzeléseit kövesse az ember? Az alkotás helyett az elképzeléseket mozgató erőket szolgálja?
Vagy azt, hogy az életet és törvényeit megismerve tapasztalatot gyűjtsön, és ezt munkája által átadja másoknak, kiterjesztve az életet, egyre szélesebb körben és magasabb szinten, hogy miközben tanul a teremtésről, ő maga is teremtővé váljon, abban, amit már tud?
Ha úgy látjuk, hogy ez utóbbi az igaz, akkor gondolkodjuk el rajta ismét, hogy a dogmák követése ehhez a szabadsághoz vezet vajon?
Élet csak a tapasztat által megszerzett tudással végzett munkából fakad, nem az elképzelések szolgálatából.
Nézzük meg a mai egyházak, vallások jó részét. Azt hirdetik, hogy értékekben, hagyományokban gazdagok, a lelki fejlődés útjai, stb. Mégis, milyen irányba változtatták a világot? A földi élet az elmúlt ezer, vagy kétezer évben mennyivel lett istenközelibb, emelkedettebb, vagy teljesebb a munkájuk nyomán? Ha megvizsgáljuk, azt láthatjuk, hogy nem igazán, sőt, éppen az ellenkezője igaz. Akkor miben gazdag a vallás, miben segít rajtunk? Bár itt számos értéket fel lehet sorakoztatni, ismét visszajutunk az alap problémához. Ha azt mondom, az utam isten felé visz, és erre alapozva meghatározója akarok lenni az életnek, akkor afelé kell haladjon az életnek az a tere, melyre hatással vagyok. Ha nem afelé halad, sőt távolodik tőle, akkor a valóságban mást képviselek, mint amit hirdetek.
És itt egy új problémával is találkozunk. nevezetesen, hogy minden tart valahová. Az élet nem úgy működik, hogy valami, ha nem is használ, legalább nem árt. Ha valami működik, akkor valamerre elmozdítja az életet, a fény, isten felé, vagy az anyag, a halál felé. El kell gondolkozzatok ezen.
Ha úgy követünk dogmákat, hogy nem gondolkozunk el a miérteken, nem keressük bennük a teljesség, az élet magasabb minőségre jutásának és beteljesülésének lehetőségért, hanem gépiesen elfogadjuk, hogy ez a hit, és úgy tesszük életünk részévé, akkor azt az energiát, amit hittel az élet megismerésében, kiteljesítésébe és ez által a lelki fejlődésünkre fordítanánk, más irányba fektetjük be. És itt visszatér a fenti bekezdés. Az energiánk, bár nem gondolunk bele, a dogmák táplálása által az elképzelés fenntartását, az elme korlátainak továbbörökítését szolgálja, a szabadság helyett. Így, amit mi a fény szolgálatának hiszünk, akaratlanul is a fény elsötétítését, a tudatlanság kiterjedését, az élet ellentét szolgálata. És bár nem gondolunk bele, de megtehetnénk, így, bár a társadalom által elfogadott viselkedés ez, de nem a teremtés által. Mert a szabad akarat mellett a tudásunkhoz mért felelősség is jár. Tehát, ha könnyebb az igazságért és az életért végzett munka helyett, a dogmák által a sötétséget táplálnunk, és ezt a sötétség által fenntartott közmegegyezés el is fogadja, mint isten közeli élet, attól még a teremtés nem fogadja el! Így pusztítja az életet, a szabadsághoz vezető munkából fakadó hit helyett gyakorolt dogmatikus babonaság, amit ma a zöm istenhitként értékel. Azért, mert neki úgy kényelmes! Gondolkozz el ezen!
És ez az oka annak, hogy az istentelen is isteninek, élőnek tűnik manapság. A kor, amely a teremtés törvényeitől távolodik, értékként ismeri el ezt az istentelen utat. Féligazságokra épült, évszázados eszmerendszerekkel és gyermekkortól kezdett neveléssel igazolja előttünk, míg végül, ha nem akarunk saját elménk előtt is ostobának tűnni, akkor elhessegetjük a lelkünkből fakadó, dogmákkal szembeni berzenkedést, és észérvekkel támadjuk azt a kevés embert, aki a fényt képviseli. Hogy megvédjük az istentelen kor által kialakított elképzelésünket, mellyel magunkat azonosítjuk. És inkább e keveseket támadjuk, hogy igazoljuk a többség, és magunk előtt, mi jó és okos emberek vagyunk.
Mit tehetek hát, hogy ne a dogmák határozzák meg az életem, és rátaláljak az isteni útra, Milyen hitet, vallást kövessek?
Én azt tanácsolom, egyiket sem. Inkább kezdj el felesősen élni, és dolgozni önmagadon.
Ne tartsam magam többre, mint ami vagyok. Vizsgáljam meg, mit képviselek valójában, mit hoztam létre, mi születik a munkám által. Ne a saját, vagy mások véleményét vegyem alapul, hanem azt, hogy mi születik általam az életben. És ha nem tetszik az eredmény, ne söpörjem a szőnyeg alá, hanem változtassak. Ne gondolkozással, hanem tettekkel. Ha nem tudom, ki vagyok, honnan tudnám, mi felé kell tartanom, és hogyan? Ezért figyeljem meg ki vagyok, mi mit vált ki belőlem, és azt, ahogyan a hatásokra reagálok, hová vezet? Itt kezdődik az igaz hit felé vezető út.
Ha elkezdek dolgozni, tudnom kell miért? Mit akarok, mi fontos nekem.
Hagyjak fel az álmodozással. Lássam reálisan az életet, ne ringassam magam ideákba. Most ez vagyok, ez a célom, és így juthatok el hozzá a teremtés törvényei és a legjobb tudásom szerint. Ennyi és nem több. Nem kell azon gondolkozzak, hogy majd csoda történik, valaki megvált, nem kell tennem semmit csak meditálnom, mert én a teremtés darabkája vagyok, stb. Ha a tetteimből születő eredmény szerint ez nem igaz, akkor számomra ez irreleváns. Az úton nincs csoda, misztikum, fantázia, csak munka, és az abból születő eredmény, ami szabadságot és teljességet hoz.
Ismerjem el, hogy tudatlan vagyok. Vizsgáljam meg, mi a tapasztalatom és mi csak elképzelés. Amiről meg voltam győződve, de nem tapasztaltam, próbáljam ki. Mert az elképzelések alapján való döntés maga az ítélet. Valaminek tartok egy dolgot, anélkül, hogy tudnám, mi az. Így nem is tudom megismerni, képtelen vagyok a tanulásra. Önmagam zárom börtönbe. Ezért veszélyesek a kész válaszokat adó dogmatikus ideák.
Ne törődjek vele, hogy ez a munka feszültséget okoz. A ragaszkodás szülte feszültség ez, amelyet a kor alkotta énkép érez, mert veszélyben a hatalma fölöttünk! Ne engedjünk neki! És azoknak sem, akik ezt az utat támadják. Ne hallgassunk logikusabbnál logikusabb, megalapozott érveléseikre. Nézzük meg, abból született valami, ami élő, és ami isten felé vitte a világot? Hallgassunk arra, aki alkot, aki életet teremt. Csodákat bárki képes tenni, ez csak energia kérdése, melyet a korból is nyerhetünk, ha azonosulunk istentelenségével. De élőt teremteni, amit betölt az isteni, és attól ragyog, csak az, aki a hit útján jár.
Mert ha valamit elfogadok, azonosulok vele, akkor az jár át, és azt terjesztem ki, legyen az isteni, vagy istentelen. Egy dolog az, amit képvisel, mindegy hogy minek nevezem, mit akarok hinni róla, mi arról a közmegegyezés. Ha például ölök, hiába az általam ismert társadalom alapja, megbecsült dolog, a vallásom része, akkor is ölök, miáltal törik az élet. Az életet, a teremtőt nem érdekli az elképzelésem, a vallási meggyőződésem.
Hiába követek „nagy” szellemi vezetőket, akik csak élősködnek a dogmáikba vetett hit hatalmából, mert saját erőből nem tudnak az élethez kapcsolódni, hisz már semmiben sem azonosak vele. Hiába követek békehozókat, kiknek eszméi által a világunk lassan elpusztul. A babonaság, a dogma, a rossz értelemben vett vallásosság a hamis próféták menedéke, és erejük forrása. Mert a gonosz olyan erős ebben a világban, mint az emberek istentelensége! Nézzük meg hát az erősen támogatott vallásokat, és azt, mit tesznek, ne azt, amit hirdetnek! És nézzük meg őszintén azt, hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy élet szülessen, a teremtés kiterjedjen. És ez alapján gondoljuk át hitünket.
A teremtést, amely minden, ami a világegyetemben létezik, és amelynek határtalan szeretete élteti és törvényei működtetik univerzumunkat, nem érdeklik a földön élő emberiség ebben a korban gyakorolt babona és dogmairányzatai, képzelgései és ideái arról, hogy mi az isteni. Az isteni örök, törvényei az életből fakadnak, szeretetét, áldását ember meg nem szabhatja! Az minden élőnek jár, aki elfogadja azt, és nem fordul el tőle!
* A szabadság (ebben az értelemben) abból fakad, ha tudom a helyem, és azt a teret töltöm be, ami a tudásom és munkám alapján jár nekem. A felsősségből és megismerésből.