Mi az ítélet, és hogyan szabadulj meg tőle.
Ez az írás a megbocsátásról szóló anyag folytatásaként született, kiegészítve azt.
Lásd itt.: https://www.facebook.com/a.szabadsag.utja/posts/1829481633750216 külső
A fenti írásban szerepel két mondat, melyek esetleg félreértésre adhatnak okot.
„Értsd meg azt, aki ellned tett, és megérted te mit tettél. Megértés pedig csak ítélet nélkül születhet.”
Ezt szeretném most tisztázni, a megemlített téma kifejtésével, ahogyan azt én megtapasztaltam.
Bő másfél évtizede vált nyilvánvalóvá számomra, hogy alapvető hibám az ítélet. Egy kelet európai kolostorban meditáltam, mikor egy hang tisztán megszólalt, és ennyit mondott,: Ne ítélkezz! Mivel korán megtanultam, hogy hallgassak erre a hangra, komolyan elkezdtem foglalkozni az ítélettel.
Arra jutottam, hogy nem jól, vagy legalábbis nem teljeségében értelmezzük az ítélet fogalmát. „Ne ítélj, hogy ne ítéltess”, ismerjük jól.
De az, hogy másokat nem ítélünk el azért, mert nekünk nem tetsző módon élnek, a mi elképzelésünkkel és világlátásunkkal nem összeegyeztethető módon gondolkodnak és cselekednek, csak a felszín. Az ítéletmentesség ennél jóval mélyebb dolog, ami kiemelt fontosságú a szabadságunk felé vezető úton.
Ugyanis minden elképzelésünk, hozzáállásunk és viszonyulásunk, aminek nem a valós, a lehetőségeinkhez mért teljes körű tapasztalat az alapja, csak információ.
Az információk, és nem a tapasztalat alapján való viszonyulás valamihez pedig ítélet.
És ha nem a tapasztalat szülte tudás alapján döntünk, hanem az ítéletek szülte elképzelés alapján, akkor születik az illúzió.
Hiszen életünk attól kezdve nem a valóság mentén halad, hanem az elképzeléseink mentén. De az illúzióról a következő írásban beszélek bővebben, most maradjunk az ítéletnél.
Tehát ítélet minden, amikor nem a valóságot veszem alapul. Azt a valóságot, amit megtapasztaltam. Például, hiába tanultam például a macskákról rengeteget. Ismerem az anatómiájukat, a viselkedésüket, az ökológiai és a társadalomban betöltött és emberi pszichére gyakorolt szerepüket, stb. Hiába vagyok ettől a macskák elismert tudományos szakértője, mit tudok én a macskákról, ha még nem láttam élő macskát? Csak közvetett információkat másoktól, amit úgy értelmezek, ahogy a gondolkodásom, elmém működése kialakult, a nevelésem és a környezeti hatások alapján.
De semmiképp nem valós tapasztalatokra támaszkodom. Lássuk be, nagyon sok mindent így tanulunk meg.
nem azt mondom, hogy információ nem lehet valós, hanem, hogy az információ birtokában még nem rendelkezem sem saját tapasztalattal, sem teljes kőrű tudással az adott dologról. Ha azt gondolom, hogy igen, akkor az adott dologhoz való viszonyulásom ítélet lesz.
Például.: Megtanultuk, mi a béka, az alma, a fa, mi jó, mi rossz, stb. Ezért, ha látunk egy fát, egy békát, akkor elménk az arról kialakult képet helyettesíti be. Persze a kép kialakításában tapasztalat is van, de jó része az elme által információkból felépített általános kép, ítélet.
Példaként a békánál maradva, van személyes tapasztaltunk a békáról, láttunk már, de tegyük fel, félünk tőle, így sosem érintettük meg.
Esetleg azért félünk tőle, mert ezt láttuk édesanyánktól, aki a béka láttán megmerevedve segítségért kezdett visítani, stb. Ezért azt az információt építettük be, hogy a béka félelmetes, veszélyes, rossz dolog. És ha békát látunk, ez a mechanizmus indul be elménkben.
Tehát ez esetben a tapasztalat annyi, hogy láttunk már távolról békát. A többi csak ítélet.
Mivel félelmet kelt bennünk, sosem vizsgálunk meg egy békát. Nem fogjuk látni a szépségét, tökéletességét, stb.
Az ítélet miatt minden békával történő interakciónk valós, a békáról való tapasztalat nélkül múlik el, és erősíti bennünk az ítéletet szülő mechanikus képzetet, az illúziót.
Így nem látom a valóságot a békáról.
Nézz csak meg egy békát hazafelé az utcán, majd csukott szemmel képzeld magad elé. Fel tudod idézni, hogy nézett ki? Vagy csak egy általános képet tudsz felidézni, a „béka” képét. És ez csak a külalak, ami korántsem a béka maga. Hogy mozgott például? Had ne folytassa, szerintem érted.
És ez csupán a jéghegy csúcsa.
Ha őszintén vizsgáljuk nem csak az élő és élettelen környezetünkhöz alakítottunk ki ítélet alapú viszonyulást, hanem az egész élethez. Számos fogalomról, jelenségről, hozzáállásról és eszméről gondoljuk hogy jó, vagy rossz, helyes vagy helytelen, ám nincs róla tapasztaltunk, nem tudunk róla szinte semmit.
Ez nagyon messze vezető, általános, az egész életünket súlyosan megnehezítő probléma.
Mért? Mert az ember a tapasztalatból tanul. Életről életre egyre több tudásra tesz szert a teremtés törvényeiről, működéséről, és így egyre magasabb szinten nyilvánul meg benne.
Így válhat a teremtés törvényeinek képviselőjévé, Isten teremtő társává ebben a világban.
De ha nem tapasztalunk, csak az elképzeléseinkben, ítéleteinkben, és az általuk született illúzióban élünk, akkor nem tanulunk szinte semmit. Akkor megragadunk a vágyak, a félelmek, az illúzió világában, az anyag mechanikus szintjén.
Hisz alig valamit tapasztalunk meg nyitottan, annak teljességében.
Helyette az ítéleteket működtetjük mechanikusan, minden szembejövő dologgal szemben. És ez alapján cselekszünk, építjük életünket, viszonyainkat. De ha valami nem a valóságra épül, hogy lehet életszerű? Sehogy.
Tehát ítéletmentesnek lenni korántsem merül ki abban, hogy nem ítélek el másokat. Az ítéletmentesség alapja, hogy annak akarok látni mindent, ami valójában. És úgy akarok hozzáállni mindenhez, amit valójában okoz.
Az ilyen hozzáállás az illúzióktól való megszabadulás kapuja. Azt is mondhatnám, az ítéletmentesség a szabadság kulcsa.
Na de hogyan érjem el?
A trükk az, hogy magamon dolgozzak. Az első lépés mindig a magamon végzett munka.
Ne legyen ítéletem magammal szemben. Más szóval ne hazudjak magamról, ne gondoljam magam másnak, többnek, kevesebbnek, mint ami vagyok.
Ezt úgy érhetem el, ha nem másokra, vagy a saját elképzelésedre hallgatok magammal kapcsolatban. Hisz jó eséllyel mindkettő ítélet lesz csak.
Helyette összegzem, mit tudok a világot mozgató teremtés törvényekről, amik alapján élet és érték születik. Megnézem, hogy ezekhez képest, a hozzáállásom és cselekedeteim eredményeként mi születik? Nem azt tehát, hogy ezt mások hogy értékelik, értékesnek, vagy értéktelennek tartják, vagy hogy neked fontos e. Oly módon vizsgálom, hogy hozzáad e az élethez olyasmit, ami szélesíti annak kiterjedési lehetőségeit, vagy nem.
Így látni fogom, ki vagyok én. A többi csak vágy és ítélet szülte illúzió rólam.
Ugyanezzel a módszerrel vizsgálhatom a köröttem lévő világot. Mindegy hogy valamiről mit tanultam, mit gondol róla a társadalom, a tudomány vagy vallás. Ha meg akarom ismerni, vizsgáljam meg minden lehetséges eszközöddel. És az alapján értékelem, hogy a tapasztalataim szerint mit működtet a világban.
Ha nem így teszek, nem lesz tudásom semmiről, csak elképzelésem, illúzió, ami valamilyen százalékban persze átfedésben van a valósággal, de nem a valóság. És a döntéseimet is, kivétel nélkül, nem a tudásom, így nem a valóság alapján hozom meg, hanem az ítéleteim, szubjektív viszonyulásaim alapján.
Így persze nem a helyemen vagyok, nem azt csinálom, amiben lehetőségei vannak, és nem fejlődök sehová. Minden erő magával sodor, mert nem tudom ki vagyok én. És így képtelen vagyok eljutni valahová. Így csak az anyagban leszek képes boldogulni, foggal, körömmel harcolva azért, amit épp mellém sodor az élet. De sosem leszek szabad, teljes képviselője Isten fényének.
Ami komoly probléma még az ítélet és a tapasztalat körül, az a tapasztalat szülte, tudás alapú döntés ítéletként való értelmezése.
Ha valamiről/valakiről megtapasztaltam, hogy kártékony, mert nem születik általa élet, csak elvesz, mások lehetőségeivel él vissza, csorbítja azokat, és így tovább, akkor nem ítélet az, ha nem adok teret neki. Nem ítélet az, ha amit létrehozok, megvédem tőle.
Mert tudom, hogy mit okoz. Nem gondolom róla, hanem megtapasztaltam. Itt nem az a helytelenség, hogy nem támogatom a bizonyítottan kártékonyt, hanem az, ha emiatt elítélem. Ne ítéljem el, olyan amilyen, az ő dolga, szabad akarata van. De nem kell hagynom, hogy azt tegyen velem, vagy a teremmel, amit akar.
Nem szabad hagynom, hogy munka nélkül (amit képes volna elvégezni) energiához jusson. Azzal az életet rövidítem meg, és az ő tanulását akadályozom.
Aki ezt ítéletnek tartja, az vagy maga is az illúziók rabja, vagy tudatosan ártatni akar másoknak, hisz arra buzdítja őket, hogy adják át a lehetőségeiket annak, aki visszaél velük, vagy elpusztítja őket. Az ilyen ember tudás alapú munkádból születő élet elkótyavetyélésének prófétája.
Ha valaki azt hirdeti, hogy a tapasztalatod alapján való döntés ítélet, az megtagadja az ember tanulásra való képességét. Megtagadja a felelősséget. Az az ember azt akarja, hogy add át neki a tered, és a munkád gyümölcsét.
Ha többet szeretnél megtudni a teremtés törvényeiről, kattints az alábbi linkre.: http://egiut.hu/a-tizparancsolat/
Mészáros Szabolcs