Az áldozatokról és felajánlásokról

A teremtő minden, belőle született a teremtett világ. Minden galaxis, naprendszer, és lény. Minden törvény és lehetőség. Te is belőle születtél, akárcsak egész világod. Hogy adhatnál hát neki tárgyakat? Mi haszna volna számára, az áltlad felajánlott ételnek, életnek, áldozatnak? Semmi.

A világ teremtője mindent magában foglal. Belőle származik a Galaxisok összessége éppúgy, mint az egysejtűek. Ő ad teret minden eszmének, gondolatnak, érzelemnek. Ő ad lehetőséget fénye és törvényei által a korlátlan fejlődésre és kiteljesedésre. Minden, ami volt, van, vagy lesz, belőle származik.

Így a teremtőnek áldozni tárgyat, anyagot, életet felesleges. Mert ő az élet forrása, és az élet szemében mindez csak pazarlás, elpocsékolt lehetőség. Ugyanígy, a tiszteletére faragott képmás, vagy emelt épület is csak elpocsékolt energia, hisz a teremtő mindenütt jelen van, mindenben meglátható. Még nagyobb probléma, sőt egyenesen taszító dolog, ha valaki ajándékokkal próbálja „lekenyerezni” a teremtőjét, magával egyenrangúként, megvesztegethető félként így kívánja elkerülni tettei következményét.

A teremtő előtt egy fajta felajánlás és áldozat az, ami helyén való. Az, ha a teremtés kiterjedéséért végzett munkámat ajánlom fel, minden lény javára. Ha feláldozom isten előtt az anyaghoz kötő, tőle elfordító vágyaimat, és nem azok mentén élem az életem. Hanem hajlandó vagyok róluk lemondani egy olyan értékért, ami a belsőmből, a lelkemből, isten fényének számomra feladatul rendelt darabkájából fakad. És e fény kiterjesztéséért az anyag világában, feladom az anyag irányt való vágyam, vagy az elvesztésétől való félelmemet.

Feláldozom magam. Azt az EGO-t, amely azt mondja, én az anyag hajszolásától vagyok több. Nekem minden energiám, időm henyélésre, a testem vágyainak kiszolgálására van. Amely azt mondja, hogy vele, az anyaggal vagyok azonos. Feláldozom ezt az EGO-t a lelkem anyagtól független, végtelen fényének megjelenítéséért. Úgy, hogy minden anyagi terem (testem, vagyonom, tudásom) a fény megjelenítésért való munkára fordítom. És e megjelenítésért végzett munkámat ajánlom fel a teremtőnek, hisz ő engem erre rendeltetett. És ennek a célnak a megvalósulásáért feladok mindent, amihez kötődöm, és ezáltal meglátom, hogy áldozatommal nem veszítek, hanem szabaddá válok a kötődések rabságától. Felajánlok a célért mindent, ami nekem szükséges, és meglátom, hogy egyetlen igazi szükségem arra van, hogy a lelkem fényét éljem, mert az minden anyag felett áll. És e áldozatok és felajánlások szabaddá tesznek az illúzióimtól, az anyagtól, és eljuttatnak a teremtővel való azonosságomhoz. Mert végső soron ezekre az áldozatokra nem neki van szüksége, hanem nekem. Általuk válok szabaddá, általuk élem meg azt, hogy a szabad akaratom általa hogy válhatok Isten társává, hogyan vetkőzhetem le az anyag rabságát.

Így hát, ha áldozatot akarsz hozni, áldozz munkával, a benned rejlő érték kiterjedéséért. És áldozd fel a ragaszkodásaidat, először ragadj meg egyet, a legnyilvánvalóbbat, majd ha felszámoltad, ragadj meg egy másikat. Ne örömtelenné válj, hanem örömöd ne függjön az anyagi vágyak kiélésétől! Napról napra vizsgáld a hozzáállásodat, a tetteidet, és vesd össze a céllal. Tetteid a megszabadulásodat szolgálják e, vagy a rabságodat? Így haladj az áldozatokkal és felajánlásokkal, a lelkeddel való egység, és az anyag függéseitől való szabadság felé.

Mészáros Szabolcs