Egy ősi tanítás töredéke, az ember felelősségéről.

 

Nincs ártatlan, és nincs véletlen. Ezt meg kell értened.

Az embert a teremtő lélekkel alkotta meg, mely az ő fényének egy kicsiny, de végtelen szikrája. És szabad akaratot és testet adott számára, hogy dönthessen, a lelkét követve Istent akarja szolgálni az anyag világában is, ahol nem látja őt közvetlenül, vagy elmerül e világban, és a halált választja, ami a fényben nincs jelen. A halálból és szenvedésből az ember megtanulhatja, hogy minden tettnek és szándéknak következménye van, és azt, hogyan működik a teremtés törvénye e világban. Ebből, ha Istent elérni szándékozik, megláthatja a fény összefüggéseit, melyeket az anyag világa lenyomatként tükröz, és melyek megszólítják az ember lelkét, ha szándékkal keresi e lenyomatokat. Csak e tapasztalat, e törvények és következmények megélése teszi képessé arra az embert, amire Isten teremtette. Hogy teremtő társa lehessen, aki az ő munkáját folytatja e világban. Ez a teremtő fény, melyet örökül kaptunk, és a szabad akarat teszi lehetővé, hogy megteremthessük a saját világunkat, és szembesülhessünk benne valódi önmagunkkal, szándékaink szerint. Ez a teremtő ajándéka. Ám az ember elfelejtette ezt az ajándékot. Nem a fényt keresi, és a teremtő munkáját folytatja felesően, hanem az anyag bűvöletében él, és az anyagból magyarázza a teremtőt, hogy megszabaduljon a lelke által ráruházott felelősség súlyától. Mindjárt megérheted, ez mit jelent.

Teremtő erővel bírsz. Képes vagy aratni, szántani, vetni, formálni e világot, és a rajta élőket. Ez a teremtő ajándéka. És ahogyan ő téged, te is a saját képedre formálod a világot. Ha vállalod az ő munkáját, és keresed, hogy mire hívattál, lelked fénye szerint, és azt alkotod meg a teremtésedben, mind közelebb kerülsz hozzá. Megérted a világ működésén és munkádon át az ő törvényeit. Tudója és utóbb működtetője leszel e törvényeknek, lelked fénye, isten parancsa szerint. Így az úr teremtése általad nyilvánul meg a világban, és te e teremtés által gazdagodva tudásban és erőben, mind közelebb kerülsz hozzá. Telítődsz a fénnyel, szabaddá válsz, mind inkább hátrahagyod az anyag világát, a halált és szenvedést, amelytől a tudás és az az szerint végzett felelős munka ment meg, születésről születésre, mígnem elhagyod az anyag világát, és visszatérsz a fénybe.

Vagy elhagyod e fényt, lelkedet, és teremtőd. Az anyag világába merülsz. Azt hiszed nincs Isten, vagy, hogy te vagy Isten, hisz az anyagban alkothatsz, és tudatlanságodban ezt gondold a végtelennek. Vágyod a szabadságot, és azt hiszed, az anyag birtoklása hozza el. De minél több anyagot halmozol, annál jobban köt téged a testhez, a halálhoz, és annál inkább elfordulsz a fénytől. Minden félelem, minden vágy és minden megszokás az anyaghoz köt téged. Mígnem elfelejted, hogy lelked van, és istentől rendelt feladatod. Amit nem végzel el. Az arra kapott teremtő erőt az anyag megszerzésére és uralására fordítod, és így megismered az anyag törvényét, de nem látod meg benne a fénybe vezető utat. Mert ezt a világot te formálod, szabad akarattal. Ha nem akarod látni az anyag mögött az istenit, sosem látod meg. Mindig az anyag véges törvényeiben ragadsz, mint az önnön farkába harapó kígyó. Szándék kell hozzá, hogy meglásd az Istent. És ha szándékod van, rögtön meglátod a helyed a világában és így születik az ember. Míg nincs szándékod Isten felé, a lelked felé, addig nem vagy más, mint a föld anyaga, állat, mely az anyagban él. És akit az anyag törvénye tör, sodor, míg nem látja meg a kiutat, és nem fordul lelkéhez.

Hányszor gondoltad azt, hogy miért ilyen kegyetlen az élet? Miért teszi ezt veled az Isten? Hányszor gondoltad azt, haldokló gyermekek és rokkant, magatehetetlen öregek láttán, hogy ártatlanok, és hogy egész életükben jók voltak, miért teszi ezt velük Isten, hol hát az igazság? Mert elfelejtetted, hogy te teremted a világod. Az úr neked adta, hogy tanulj, és hajtsd uralmad alá. Csak az jön szembe veled benne, ami te magad vagy. Ha hited szerint csak az anyagban élsz, egy leszel vele, összetör durvasága. A most ártatlan gyermek ki tudja, milyen tettének következményét szenvedi? A jóságos öreg, ki ronccsá lett, kivel volt jóságos? Más embereket segített, saját anyag vágyaik kiélésében, vagy istenhez volt jó, a tőle kapott munkát végezte? Ne ítéld az isteni rendet az ember anyag szülte gondolkodása szerint. Az ember erkölcse nem isteni törvény, még ha vágyod is, hogy az legyen, mert így mentesülsz felelősséged alól, amiért nem keresed fényét. Nem ítéli őket Isten, csak a törvényét élik, ki mint vet, úgy arat. Kegy ez tőle, mely megtanít arra, hogy miből mi születik, így válik az ember teremtővé, korokon át tartó tanulással. De ezt csak az érti, ki elfogadja lelke időtlenségét, és Istent. Az anyagban élő emberként csak szenvedést látsz, és nem érted, hogy ez a saját akaratod által születik. Ne úgy urald hát az anyagot, hogy birtoklod azt, hanem hogy legyőzve vágyait, kiemelkedsz belőle a fénybe.

Ha az anyaggal tartod egynek magad, és lelked is csak kigondolod, de nem keresed tükröződését a világban, nem érted a teremtés magasabb törvényeit. Azt hiszed a szenvedésed örök, és céltalan. És ha ezt a céltalanságot nem bírod elviselni, nem istenhez fordulsz, hanem kitalálod istent. Saját anyag szülte jó és rossz képedet, ami a te érdeked, mentséged, istenre húzod. Megalkotod az anyagból, amit ismersz. Bálványimádó leszel. Nem a saját feladatod keresed, hanem megnyugvást, abban, hogy mások jónak ítélnek. Az ilyen hit nem isten hite, hanem az anyag bálványozása, istentelenség! Az ember nem jó vagy rossz, isten szemében, az erkölcs ítélete szerint. Az ember a fénnyel azonos, vagy az anyaggal, a teremtő munkáját végzi, vagy önkénére pusztítja azt. Az élet törvénye csak ez szerint ítél.

Figyeld meg e törvényt, és lásd, tetteid az élet hogy tükrözi. Ne hidd el, hogy ha áldozol, és imákat mormolsz, szentnek mondott helyeken, és szentnek mondott emberek előtt, akkor istenhez közelebb kerülsz. Mindenki a saját útján juthat el hozzá, lelke munkáját végezve, önnön hibáit javítva az szerint, mit tükröz vissza munkájából a teremtés. Nem látja a te utad senki más, csak te, és a teremtő. Nem ment meg a munkád felelősségétől ezernyi elmormolt ima, vagy képzelt jótett sem, még ha a szentnek tartott emberek azt fel is magasztalják. Isten nem náluk van. Ne higgy a külső fényt hozókban! Nálad van Isten fénye, a lelkedbe róva, és mindenütt, a teremtésben. Így mindig lelkedhez, és a teremtés törvényéhez mérd magad, ha isten felé tartsz. Lelked a te papod, és a világ a templomod, minden más csak bálvány.