Olvastam ma egy cikket arról, hogy manapság sok ember elveszíti a vallásos hitét, elfordul a vallásától. A cikk arra kereste a választ, miért van ez így. Bennem az írást olvasva megfogalmazódott egy probléma, amiről a téma kapcsán elmondanék néhány szót.
A vallásokról már sokszor elmondtam a tapasztalat szülte véleményemet, nem terhelnélek ezzel ismét benneteket. Esetleg, ha igény mutatkozik rá, és kommentben jelzitek, leírom később.
Ma inkább egy olyan csapdáról beszélek, ami ott tátong már az út lején, minden valódi hitet, istenmegélést kereső előtt. Ez pedig nem más, mint a könnyebbik út csapdája.
Azt gondolom, az ember egyik célja e világon a fejlődés. Egyre jobbá válni. Nem véletlenül használom ezt a kifejezést. A jobbá válás ugyanis egy csapdát rejt magában.
Mára hitek, irányzatok, vallások és erkölcsi-filozófiai meggyőződések tömege ad kész választ arra nézve, mi helyes, mi jó. A legtöbbje ezt valamilyen társadalmi nézőpontból, emberi célból vezeti le. Jó mások segítése, a tannak való engedelmesség, a társadalmi felelősségvállalás, vagy egy gyakorlatrendszer követése.
A legritkább esetben vizsgálják azt, hogy az élet, mint összefüggés és törvényrendszer, ha tetszik, a teremtés összesége szempontjából mi a kedvező. Ha mégis, akkor legtöbbször vallásos dogmákkal határozzák ezt meg, nem pedig szabad, nyitott megismeréssel, a megfigyelhető törvények feltárásával.
Így aztán, a hitét kereső ember, aki ebbe a csapdába lép, máris nem a saját istenkapcsolatán, teremtéssel való egyéni viszonyrendszerének megismerésén dolgozik, helyette egy eszmerendszer fogságába kerül, amely, még ha annak létrehozója számára érvényes is volt, mindenki más számára csupán példa lehet, nem út, hiszen az egy másik ember tapasztalati és viszonyrendszerének leírása, illetve gyakran csupán egy arra tett, majd idővel dogmává merevedett kísérlet.
Tehát, amint elfogadjuk, hogy ez vagy az a jó, helyes, előrevivő út, és nem csak, mint gyakorlatok és példák összesége kezeljük, amit a saját megismerési szándékunkhoz igazítunk, hanem vakon, a saját késztetéseinket felülírva követni kezdünk, csapdában vagyunk. Egy más ember megélésének sablonjaiba próbáljuk belepréselni az életünket.
Ha ezt a csapdát elkerültük, esetleg túl vagyunk rajta, máris itt a következő, a fent megfogalmazott saját szándék. Szándékaink ugyanis legtöbbször a vágyainkat követik. És szinte mindannyian a kényelemre, elismerésre, önigazolásra vágyunk. Ezért, alapvető hajlamunk, hogy olyan utat válasszunk, a jelenleg rendelkezésre álló ezernyi spirituális, vallási és filozófiai tanítás közül, ami minket igazol. Amibe kényelmesen bele tudunk helyezkedni, egybevág világnézetünkkel, annak helyességét, és így a világra való magas szintű rálátásunkat támasztja alá. Persze a gyakorlatok, példák hasznosak. Olyan eszközök, amelyeket már megteremtettek az előttünk járók, így nem kell nekünk, fáradtságos munkával létrehoznunk őket. Ugyanakkor az irányzatok ekképpen való követése gyakran azt eredményezi, hogy valójában az egónkat követjük, nem pedig a teljesség felé vezető úton dolgozunk. Ha egy tanítás túlzottan kényelmes, alátámasztja az életünket, gondolatainkat, akkor érdemes elgondolkoznunk azon, hogy valóban ilyen tökéletesek vagyunk-e, vagy csak találtunk egy kényelmes, előre gyártott cipőt az egónk számára.
Én az olyan eszméket, gyakorlatokat találom jónak, amelyeket, ha őszintén megvizsgáljuk őket (összevetjük, nem az elképzelésünkkel, hanem az élet általunk ismert törvényszerűségeivel, ez fontos), akkor igaznak találunk, mégis, kellemetlennek hatnak számunkra, mert valahol felsebzik az egónkat, esetleg rávilágítanak egy olyan világnézeti, ismereti, nyitottságbéli hiányosságra, melyet eddig gondosan takargattunk magunk előtt.
Az ilyen út a hasznos út. Persze, nem követni kell, de érdemes megismerkedni vele, a fent említett módszerrel. Kipróbálni, majd a tapasztalatot (és nem amit a követői arról az útról állítanak) összevetni azzal, amit a valóságról tudok, és nem pedig azzal, ami nekem abból tetszik, mert engem igazol.
Ha így járunk el, tapasztalataim szerint elkerülhető az út első két, legjellemzőbb csapdája, ami nem más, mint a számunkra hamis tanítások és az önigazolás.
Mészáros Szabolcs