Téli tábor, Isten és az ember kapcsolatáról.

Sziasztok!
A tavaly megkezdett papi táborokat nagy érdeklődés kísérte, ám ott a részvételt limitáltam. Ezért, még akkor megígértem, hogy tartunk egy Istenkapcsolatról, az emberről és a teremtésről szóló tábort, amely nem csak a papi irányultságú személyek, de minden, a téma iránt érdeklődő számára nyitva áll.
A tábort idén december 8-9-10-én tartom, nagy valószínűséggel Kisberényben. Pontos helyszínt még nem találtam, így itt első körben az időpontot szeretném jelezni, illetve a témát feleleveníteni, pontosítani.
A tábor mindenki számára nyitott. Nem szükséges hozzá alap képzettség.
Arról szól, mi az ember, a teremtés szempontjából (amennyire mi láthatjuk azt). Miért teremtetett, mire hivatott, és most ehhez képest hol áll? Hogyan kezdheti el a kiteljesedése felé vezető utat? Mi a kiteljesedése? Mi a szerepe? Hogyan tud istennel egységbe kerülni, a teremtés részévé, sőt részben működtetőjévé válni? Hogyan tanították ezt az ősi hitrendszerek, és hogyan élhetjük ezt meg ma?
Más szóval az ember, mint anyagban élő lény, hogyan indulhat el a fénnyé válásának útján?
A tábor elsősorban elméleti, bár néhány gyakorlat biztosan lesz.
Mint azt megszokhattátok, a tábor, bár Istenről, a teremtésről és az ember lelki útjáról fog szólni, nem vallási tábor lesz! Nem meggyőzni kíván, egy idearendszer igazáról, hanem megismertetni azokkal a törvényszerűségekkel, melyek az életünket irányítják, vallástól, és más elképzeléstől függetlenül, a gyakorlati megfigyelésekre támaszkodva.
Jelentkezni december 4-éig lehet.
A tábor előtt még jelentkezem, pontosításokkal.
Akihez nem jutott el, de érdekelné, nyugodtan küldjétek tovább neki, osszátok meg vele.

Köszönettel, Mészáros Szabolcs