Pontosítás-állásfoglalás

Mivel Kisberény, ahol egyesületünk működik, és ahol élünk, egy kis település, mely egyes tevékenységeink okán mind nagyobb ismertségre tesz szert, néhány eddigi félreértés miatt, és a későbbi félreértések elkerülése végett fontosnak tartok egy pontosítást.

Kisberényi életközösségünk, mely immár hat éve aktívan van jelen, az isten és természet közeli életmód képviseletében, illetve az Égi Út egyesület, mely hitéleti tevékenységünket és meggyőződésünket képviseli, helyben és immár országosan is, nem azonos, sőt semmiféle kapcsolatban nem áll a szintén Kisberényben működő MA-URI centrummal.

Sem szervezeteink, sem tagjain e szervezetnek nem tagjai, egymást, bár tiszteletben tartjuk, semmilyen módon nem képviseljük, közösségünk semmilyen formában nincsen!

Mészáros Szabolcs