Közlemény

Kedves Barátaim!

Ismét itt az ideje annak, hogy határokat húzzak, húzzunk. Mint azt a legtöbben tudjátok, közel tíz éve már annak, hogy elkezdtük közösségépítő, és szellemi munkánkat itt, Kisberényben.

Ez idő alatt felépült egy legalább alapjaiban működő szellemi és gazdasági közösség, Kisberényi Közösség néven, melynek szellemiségéhez más, hazánkban szerveződő csoportok is csatlakoztak.

   Ez a tíz év, ahogyan alapítóinknak az az előtti évtizedek is, a teremtés törvényeinek, illetve az ember ehhez való helyes viszonyulásának tanulmányozásával telt. E munka eredményeként született meg az az egyedi, gyakorlati tanítási vonal, mely csak közösségeinkre, tanítóinkra jellemző, ahogyan azok a technikák, lelki gyakorlatok is, melyekkel segítséget nyújtunk a hozzánk fordulóknak. Mindezek együtt képezik az általunk gyakorolt hitbeli meggyőződés alapját.

   Eredményeinket mind szélesebb körben ismerik, köszönhetően az éveken át, az ország számos településén szervezett tanításoknak, előadásoknak, szertartásoknak és szellemi gyakorlatsorozatoknak. Ennek köszönhető, hogy mára egy saját előadó épülettel, és egy egyedi, szakrális geometriával épülő templommal is rendelkezünk. Sőt, még saját könyvkiadónk is lett!

   És ennek köszönhető a település növekvő „spirituális vonzereje” is. Ez utóbbi jelenség az, ami e sorok megfogalmazására késztetett. Szeretném ugyanis leszögezni, hogy ezt a fentebb leírt munkát csak egy igen szűk és jól körülhatárolható kör képviseli, akár országosan, akár itt, Kisberényben. Bármely más spirituális tanító, gyógyító, személy vagy rendszer, még ha az közelmúltban Kisberénybe helyezte is tevékenységét, nem része ennek a tanítási láncolatnak. Így az ilyen személyekkel, csoportokkal és szervezetekkel semmiféle közösséget nem tudunk vállalni, munkájukat nem ismerve azt sem megítélni, sem pedig ajánlani nem tudjuk. Az általunk befektetett munka, és az áltatok befektetett támogatás szellemi és gyakorlati eredménye a fejlődni, tanulni vágyók számára mindig nyitva áll, ám azokkal, akik létrehozásában nem vettek részt, ennek lehetőségeit nem kívánjuk megosztani, még csak esetleges jó hírünk és hitelességünk rájuk való kiterjesztésének szintjén sem!

Ebben a szellemben alább találjátok az általunk hitelesnek tartott és hozzánk kapcsolható kezdeményezések listáját.

Égi Út

A szellemi tevékenységünket összefogó „fő” egyesület.

Weboldala: http://egiut.hu/

Facebook elérhetőségei: https://www.facebook.com/a.szabadsag.utja külső

https://www.facebook.com/groups/753720768115898 külső

Életegyensúly Alapítvány

Egy tagunk által működtetett jógaiskola, melynek hitelességéért felelősséget merek vállalni.

Facebook elérhetősége: https://www.facebook.com/jogakozpont külső

Hétágfa Egyesület

Kis közösség Kistótfaluban, társaink a szellemi úton.

Weboldala: https://hetagfa.weebly.com/ külső

Facebook elérhetősége: https://www.facebook.com/hetagfa/ külső

Abadil Alapítvány

Szociális, kézműves és közösségi programokat szervező alapítvány, melynek szellemi hátterét az Égi Út eszmeisége adja.

Weboldala: http://abadil.hu/ külső

Kisberényi Közösség

Közösségünk gazdaságának kommunikációs felülete.

Weboldala: http://kisberenyikozosseg.hu/ külső

Facebook elérhetősége: https://www.facebook.com/Kisber%C3%A9nyi-K%C3%B6z%C3%B6ss%C3%A9g-348970576139310

(Ez utóbbi még feltöltés alatt áll, nem üzemel).

Élő Kert Kisberényben

Közösségünk kertészetének elérhetősége

Facebook elérhetősége: https://www.facebook.com/tudatoskerteszet/ külső

Remélem, ez az üzenet megóv minket, és másokat is az esetleges összetéveszthetőségtől, további félreértésektől.

Üdvözlettel, Mészáros Szabolcs, Égi Út