Kéretlen tanítás

Erőszak és gőg, a segítő szándék leple alá rejtve.

Sokaknál, akik spirituális, lelki útra lépnek, megfigyelhető egyfajta lelkesedés, főként a kezdeti időkben. A megszerzett tudást szeretném mind több emberrel megosztani, akkor is, ha ez a tudás még igencsak felszínes, de még az újdonság erejével hat, lehengerlő, és meg kívánom osztani akkor is, ha erre nem nyitott a környezetem.

Ezzel nincs is baj. A probléma ott kezdődik, mikor sok, a szellemi útját évek óta keresgető, vagy azon járó ember kéretlenül tanít, véleményt mond. Ez is általános jelenség, ám ez már nem fogható az új ismeretek varázsára.

Biztosan ismertek, akár több olyan embert is, aki ha valami problémád van, azonnal annak spirituális, lelki okait keresi, kéretlenül azonnal elmondja, mi a véleménye az életedről, mit hogyan csinálj, stb.

Ők a kéretlen tanítók.

A valódi tanító, és a kéretlen tanító közt a különbség a kéretlenség. Ha egy igazi tanítóval találkozol, olyan emberrel, aki az élet egy területét magas szinten átlátja, nem az emberi közmegegyezés, hanem a teremtés törvények egy szintjén, az úgy fog tanácsot adni neked, hogy abban nem lesz nyomás, és nem lesz ítélet. Mert ő látja a helyzeted, látja a problémád, és látja mi a helyes döntés, ami megoldja ezt, és megtanít arra, amit nem tudsz. Mert a problémák a tudás, és a tudás szerinti tettek hiányából fakadnak. És mivel tisztában van a szabad akarattal, és az emberi tanulás fokozatainak idő és törvényszerűségeivel, akkor és olyan tanácsot ad, amiről eldöntheted, hogy kéred-e, vagy sem. És amiben, a fenti tudása okán nem ítél meg.

A kéretlen tanító részigazságok birtokosa. Közöttük sok olyan van, sőt a legtöbbjük olyan, aki a tanulásának elején tart, és amit ő megkérdőjelezhetetlen igazságnak, mennyei beavatottságnak tart, amelynek birtokában különb másoknál, az más szemében csak megmosolyogtató részigazság, rég túlhaladott szubjektívum.

A kéretlen tanító újonnan szerzett információ és tudás keverékének birtokában, saját elképzeléseit pontosnak, saját szemszögét fontosnak tartja. Azt gondolja, ő tudja az adott összefüggést, ami vagy igaz, vagy nem, de önmagában még a kisebbik baj. De azt is gondolja, hogy másoknál jobban tudja. Ez a nagyobb baj. Ha így gondolja, nem néz önmagába, nem végez önvizsgálatot. Mert ha megtenné, látná, hogy midig lehet jobban tudni, és hogy az ő tudása korántsem teljes, és azt is, hogy mit fed le, és mit nem. De ő ezt nem akarja látni. Mert többnek akarja gondolni magát másoknál, és annál, ami. A vélt, vagy valós tudását arra akarja használni, hogy bizonyítsa, különb annál, akinek „segít”, hisz azonnal rálát az életére.

Tehát az általa adott tanács szubjektív, nem a teremtés az adott helyzetre vonatkozó törvényeit tartalmazza, hanem a saját elképzeléseit. Mert a törvényekre a kéretlen tanácsadónak nincs, vagy csak részlegesen van rálátása és ennek mértékét ő sem tudja (különben nem volna kéretlen tanácsos).

Tolakodó és sérti a másik terét, mert nem a segítő szándék vezérli, hanem az önérdekű dominancia igény, az anyag ösztönvilágának az a szintje, mikor meg akarom mutatni, hogy erősebb vagyok. Jelen helyzetben a tudásom által. Ennek a hátterében az áll, hogy a kéretlenül tanító különbnek, feljebbvalónak érzi magát „tanítványánál”.

Valódi tanító ilyet nem tesz, hisz látja, hogy a lények mind különböző szintű tudást birtokolnak, különböző területeken, de ha beteljesítik belső, lelkükből fakadó értékigényüket, akkor mind ugyanúgy részei a világnak, csak mások, de nem alá és fölé valók.

Gyakran ítélettel teli, ugyanakkor hálára kötelező. Az van a kommunikációban, hogy te kevesebb vagy, mert rosszul csinálod, de én megmondom, hogy csináld, mert én több vagyok, és így hálás lehetsz nekem, tartozol, bár nem kértél rá engem. Kvázi rád erőltetem magam, hogy kommunikációs-energetikai interakcióba kerülünk és egy általam kialakított, veled elhitetett függésbe vonjalak.

A kéretlen tanítás, ítélet jellegéből adódóan bántó és irritáló, még ha logikusan olyan jól felépített is, hogy nincs érvrendszered ellene. Mert nem igaz a te életedre, csak erővel rá akarják húzni. Ez az irritáció messze nem azonos azzal, mikor egy igazi tanító ítélet nélkül szembesít a hibáddal, ami fáj, mert a hiba része a személyiségednek, ami így törik, ugyanakkor felszabadító érzés, mert megszabadulsz a téged kötő hibától. Ekkor beszélünk arról, hogy fáj az igazság. Az egyik felszabadít, am másik függőségbe akar taposni. És persze gyakran hivatkozik arra, ha ellenállsz, hogy nem viseled el az építő kritikát, fáj az igazság, stb. De figyelj az érzéseidre. Ez esetben az igazságtalanság fáj, és a lekezelő ítéletet nevezik kritikának.

Miért rossz ez, azon túl, hogy zavaró?

Mert karmát okoz. Beleszólok valaki életébe, ami feszültséget kelt. A feszültség energia. És adok neki valamit, amit nem kért, de elfogad, mert a társadalom azt diktálja, hogy nem zavarhat el ilyenkor durván. Ezzel energiát akarok tőle, és energiát adok neki, amit, mivel elfogad, idővel vissza kell adnia. Így egy karma tartozásba kerülünk, ő azért, mert elfogadta a tanácsom, én azért, mert azért tanácsoltam neki, hogy magam stabilizáljam az ő energiájából. Így olyan energia kerül hozzám, ami nem jár nekem, a munkám szerint. Nem egészséges kötődések ezek.

Mert tévútra vezet. Hisz ha hiszel a kéretlen tanítónak, aki az egyetemes törvények alapján vett, és a te életedre vetített objektív szempontok helyett a saját, szubjektív szempontjaiból és érdekében ad tanácsot, akkor nem az igazságot, hanem az ő elképzelését követed. Az ő útja pedig nem lehet a tiéd.

A magasabb szintű tudásnak is kárt okoz. hisz aki annak a tudásnak alacsony, szubjektív szintjével találkozik kéretlen tanító által, az nem fog bízni abban a tudásban, ha máshol találkozik vele. Persze ez az ő baja, hisz járjon utána, mi mitől igaz. De attól még kártékony.

Miért jó, ha kéretlen tanítóval találkozol? Mert megerősít abban, hogy állj ki magadért, ne engedj a nyomásnak, még ha a társadalom azt is várná el. A legtöbb öncélú ember a társadalom konvencióinak bástyái mögül ostromol téged, pofátlanul. Ne hagyd magad. Ha valaki okoskodik, tedd szóvá a véleményed, kérdezd meg, ki kérdezte őt arról a dologról? Akár orrba is vághatod, ha nagyon szemtelen, kárára nem válik. Csak el ne ragadjon az indulat. Ne hagyd, hogy az ő erőszakos nyomása ráerőltesse az álláspontját, nézeteit. Ne vonjon bele a köreibe. Ne fogadd el a tanítást, és kontrolláld magad. Ha nem tudsz éles helyzetben jól érvelni, mond, hogy ezt most nem beszéljük meg , később elmondom én hogy látom, vagy hasonlókat, vérmérsékleted szerint. Én azt kérdezném, ki kérdezte a véleményed? Ki kíváncsi rá, és milyen alapon szólsz bele az életembe, és minősíted azt? Ez általában elveszi a kéretlen tanító kedvét, már arra figyelned kell, hogy az indulatok ne uralkodjanak el rajtad. Mindenki indulatossá válik, ha erőszakoskodnak vele, de nem jó, ha az indulat irányít.

Az, hogy szóvá teszed a véleményed, nem okoskodás a részedről, csak figyelj, hogy őt, a kéretlen tanítása miatt ne ítéld meg, és el. Szinte mindenki átesik ezen, és ha nem teljesen elvetemült, néhány alkalom után, mikor őszintén, gyűlölködés nélkül szembesítik vele, el fog gondolkozni rajta, és változni fog. Te nem tudod megváltoztatni őt. Nem is dolgod. Ha nem változik, ahhoz sincs közöd, azért sem ítélheted meg. De nem kell eltűrnöd, hogy a teredbe avatkozzon.

Az, hogy az ilyen tanító, vagy bármely más, tolakodó atrocitás indulatossá tesz, nem baj. Az a baj, ha az indulat vezet, elhatalmasodva rajtad az határozza meg a döntéseid. Ezt kerüld el.

Honnan tudom mindezt? Valaha én is voltam kéretlen tanító.