A jó és a rossz, mint emberi hozzáállás, szubjektív fogalmak. Amit jónak, vagy rossznak tartunk, attól függ, honnét nézzük. Adott korban, adott társadalomban, az én adott tudásom és hozzáállásom alapján mi jó nekem, és mi rossz nekem. A jó és rossz fogalmának én vagyok a központja, hozzám, az én igényeimhez rendeli a világot. Nem egyetemes, nem az isteni törvények alapján működő eszmék ezek, hanem emberi, szubjektív megközelítések. Ezt nagyon fontos megkülönböztetni!
Az egyetemes isteni törvények szerint nincs jó és rossz. Isteni hozzáállás van, amiből az adott szinten, helyzetben és térben mindig élet, mindig magasabb lehetőség születik mindenki számára. És istentelen hozzáállás, ami által csorbul az élet lehetősége, mindenki számára. Ez a törvények ismeretében felfedezhető objektívum, ami egyetemleges.
A kettőt összemosni óriási hiba, tudatosan téve bűn, ami pusztulást hoz az életben!
Nézzük az elsőt, a jó és gonosz fogalmát. Adott korban csecsemőket tűzáldozatként bemutatni, jó, elfogadott és erkölcsös dolog volt. Más népeket leigázni, életlehetőségeiket elvéve, erkölcsös dolog volt. De ne menjünk ilyen messzire! Egy közelebbi példa.
Ha valaki jó lehetőségeket kap az élettől, és ezzel elesetteket segít, az jó dolog, az erkölcs szerint.
De ha a teremtés az életenergia törvényeit nézzük, ő azt a plusz energiát valamire kapta. Minden ember lelke egyéni feladatot hordoz, annak a mintáit, hogy általa hogy terjedhet ki a teremtés, minden élő javára, és az ő tanulására. Ám ezzel a tudással emberünk nem akar élni, és az erre kapott energiát nem akarja erre használni. Inkább a maga anyagi javára fordítja. De ezzel a teremtés elveit sérti, ami lelkében feszültséget okoz, lelkiismeret furdalást kelt. Hogy ezt elhallgattatva továbbra is visszaélhessen a teremtés által kapott lehetőségeivel, a könnyebbik utat választja. Nem a teremtés törvényét követi, hanem a kor és társadalmi norma által felállított jó fogalmát meglovagolva, a társadalommal igazoltatja tetteit. Adakozni kezd, felkarolja a rászorulókat. És így megnyugszik, mert jó ember. Ám ezzel energiahiányt hoz létre abban a térben, melyet neki kellett volna alkotásával kitölteni. Mivel az erre kapott energiát elkótyavetyéli. Ez a hiány hozzá kötődik, és amíg ki nem egyenlíti, vonzani fogja az energiáit. Így születik a ki nem teljesedett feladatból a karma. A karmájának másik összetevője az, hogy akiken segít, azoknak nem jár ez a plusz energia, azért nincs is nekik. Mivel munka, tanulás nélkül hozzásegíti őket, így elveszi a lehetőségüket attól, hogy a szenvedésük hajtóereje által megértsék, miért vannak ilyen helyzetben, és kilépjenek belőle. Így nekik is hiányt okoz, lehetőségeikben. Ez is az ő karmáját, az őt kötő energiák szövevényét gazdagítja.
E példa talán érzékelteti, milyen éles eltérés van a társadalmi jó, és az isteni törvény követése közt. A helyes hozzáállás ebben az esetben az volna, ha neki feladata a segítség, akkor lehetőséget teremt a rászorulók számára a kiteljesedésre, hogy saját munkájukkal kiléphessenek helyzetükből, megértve az azt okozó törvényszerűségeket.
Egy másik példa. Valaki jó ember akar lenni, nem árt másoknak, tiszteli mások szabadságát, és nem korlátozza őket, sőt, továbbmegyek, nem öl. És egy olyan helyzetbe kerül, ahol ő, vagy az ő terében valaki, már működő, életet adó értéket hozott létre. Ám ezt a jóság nevében átadja annak, aki istentelen, ezt az értéket magának követeli, öncélra használja, sőt akár elpusztítja. Mivel az álszent jóság nevében, nem hajlandó korlátokat szabni neki. Így az ő szerves közreműködésével jut energiához az isteniből olyan ember, aki nem dolgozott meg érte. Mégpedig gyakran úgy jut hozzá, hogy a már létrehozott értéket elpusztítja. Ez egy roppant álszent, gyáva hozzáállás, ami azt eredményezi, hogy a tudatlan, agresszív ember, aki munka nélkül akar birtokolni, uralkodni fog a teremtés törvényeit követő ember felett, elvéve annak eredményeit, felélve az általa termelt energiát, tönkretéve az isteni rend alapú fejlődés és kiteljesedés lehetőségeit. Gondolom ez mindenkinek ismerős, akár a mai társadalom szintjén is.
A helyes hozzáállás ez estben az, ha az ember tiszteli mások munkáját, terét, másnak nem árt, de nem is hagyja, hogy az ő munkáját és terét tönkretegyék. Az általa ismert értéket megvédi, extrém esetben más életének kioltása árán is, mert ezzel az életet, isten törvényét védi, az azt jogtalanul bitorolni és elpusztítani akarótól.
Hisz kinek mi jó? A rablónak az a jó, ha rabolhat, az áldozatnak az, ha nem rabolnak tőle. Ebben nem lehet igazságot tenni, az emberi elvek alapján. Itt az igazság az isteni törvény! Mi szül életlehetőséget, és mi csorbítja azt!
Vagy, rossz ember az, aki nem segít a rászorulókon, nem tiszteli a vallás, az állam törvényeit, barátságtalan, sőt, ha a fentieket rá akarják kényszeríteni, erőszakkal is védi az igazát. De mellette felelősen alkot, önálló teremtést hoz létre, a legjobb tudása szerint, táplálva a tudást, hozzáadva a világ életlehetőségeihez úgy, hogy még a társadalommal való állandó konfliktust, sőt, az ellene irányuló erőszakot is vállalja, mert számára nem az anyag, a kényelme, a mások által kapott igazolás a fontos, hanem az isteni érték kiteljesítése. A fentiek fényében ugye már nem is biztos, hogy ő a rossz.
Ezekből a példákból talán látszik, milyen hatalmas a különbség az egyetemleges isteni és istentelen az igaz és igaztalan, valamint a szubjektív jó és rossz fogalma közt!
Ezért veszélyes minden eszme, vallás, ami dogmatizálja a jó és rossz fogalmát, maga akarja megmondani, mi jó, mi rossz, ahelyett, hogy megtanítaná az embereket arra, mi az isten, a teremtés törvénye, és hogy lehetnek ennek részei, önállóan, szabadon. Az ilyen rendszereket mindig az emberi öncél hozza létre. Arról szólnak, hogy majd én megmondom, mitől jó, vagy rossz a hozzáállásod, így tőlem függesz. Csak az én tanításomon át érheted el istent, mert végső soron én képviselem számodra az istent, önállóan nem válhatsz vele eggyé. Az ilyen tanítások létrehozói és hirdetői maguk akarnak isten helyébe lépni, anyagi elveket hazudva az isteni igazság helyébe. Ez a sátán útja.
A jó és rossz, valamint az isteni és istentelen mércéje persze találkozhat egymással, az ember fejlődése által. Ha az erkölcs alapjait nem az öncélú hozzáállás adja meg, hanem az isteni törvény! Erről szól a tíz parancsolat eredeti formája is. (Itt találod.: http://egiut.hu/a-tizparancsolat/).